Ma Julianna, Lilla névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.

Pest Vármegyei Kupa: négygólos előny után büntetőkkel búcsúzott a Pomáz

Nem nélkülözte az érdekes eredményeket és párharcokat a Pest Vármegyei Kupa e heti, kétnaposra nyúlt 2. fordulója, melynek tétje a legjobb 32 közé jutás volt.

A két korábbi NB III-as együttes kedd esti párharcában az I. osztályban gyengébben rajtoló Viadukt-Biatorbágy nem kímélte a törökbálintiakat, Vincze Gábor csapata a nyáron Tökölről átigazoló, ezúttal három gólig jutó Galambos Gábor vezérletével fölényes, 7–1-es győzelmet aratott idegenben. Folytatta eredményes szereplését a kupában a III. osztály, Keleti csoportjában 4. helyen álló Tápiószele; Fehér Szilárd együttesének az Abony sem tudta útját állni. S ha már előbb a tököliek kerültek szóba, pikáns párharc volt a Bugyi-OBO vendégjátéka, ugyanis az első után az új évadban csak a harmadik vonalban induló hazaiaktól nem kevesebb, mint öt, korábban Tökölön futballozó labdarúgó igazolt át Bugyira, amely Csigi Ádám duplájával végül érvényesítette nagyobb játékerejét és az osztálykülönbséget.

A csoportriválisok rangadóját az Ecser Ferenczy Donát góljával nyerte meg a Pécel ellenében. Ugyancsak két Északi csoportos együttes mérkőzött meg egymással Maglódon, ahol az előző szezonban 3., jelenleg pedig listavezető hazaiak 3–1-re kaptak ki a legutóbb 4. helyen végző, most pedig hatodikként tanyázó Csömörtől. A 2021-ben Pest Megyei Kupát és Szuperkupát nyerő CSO-KI gárdája nem kegyelmezett a tavasszal még vele egy csoportban szerepelt Isaszegnek, Davcsó Károly csapata a három gólt szerző Jónás Márkkal az élen 8–2-re múlta felül a vendéglátókat.

Szalai András a Dunaharaszti védelmének megbízható pontja
interjú

Szalai András két ezüst után most már aranyat szeretne a Dunaharasztival

Egyéves kitérő után, a 2023/2024-es bajnoki év kezdetére tért vissza a Pest vármegyei I. osztályban szereplő, és ott jelenleg 60 pontjával az élen álló Dunaharaszti együtteséhez Szalai András (fotók: Fugerth Péter). A 26 éves belső védő 2021 tavaszától már volt a kék-fehérek játékosa, majd másfél év után távozott, így az előző szezont az NB III-as Kelennél töltötte. Eddigi pályafutása során futballozott Pakson, az NB I-ben, majd játszott az NB II-ben a Dorog, valamint a Balmazújváros színeiben. Régi-új egyesületében alapembernek számít, eddig valamennyi bajnoki mérkőzésen kezdőként lépett pályára. A vele készült interjúban a „kötelezőnek” mondható múltidézés mellett többek között arra is kerestük a választ, miért döntött egy év után a visszatérés mellett, illetve milyen tervei vannak erre a szezonra, amely jelentős sikerekkel kecsegtet Dunaharasztiban.

Elolvasom »

A III. osztályú Zsámbok bravúrja is figyelemre méltó, Kovács Viktor együttese a mesterhármast produkáló Kacsuk Ádám vezérletével már 4–1-re is vezetett a Bag ellen, innen jött fel óriási hajrával a Galga-menti gárda, ám a büntetőpárbajt ezúttal a hazaiak bírták jobban, így ők örülhettek a továbbjutásnak. A nyáron alaposan megfiatalított Kistarcsa nagyon nem volt egy súlycsoportban a Dunakeszivel, Kecskés Zoltán legénysége kiütéses, 13–0 (!) győzelmet könyvelhetett el Lába Csongor alakulatával szemben. A ’Keszi legeredményesebb játékosa az ötször betaláló Balogh Bence Béla volt. A Pilisvörösvár a Piliscsaba után újabb másodosztályú riválist, ezúttal az újonc, az előző évadban még csoportrivális Tahitótfalut győzte le hazai pályán. Bakti József csapatában Strbik Ferenc a 89. percben szerezte meg a továbbjutást érő találatot. Végül, de nem utolsósorban essen szó a Dunakanyar térségi rangadójáról, amelyen a Pomáz a három gólig jutó Szenczi Attilával az élen az ellenétes félidők mérkőzésén a 37. percben már 5–1-re is vezetett Szentendrén, ám Andrási Zoltán legénysége nem adta fel, kiegyenlítettek és ahogy az lenni szokott, a büntetőpárbajt már a lélektani előnyben lévő házigazda bírta jobban és ünnepelhetett bravúros továbbjutást. A 3. fordulót – két mérkőzés kivételével – szeptember 13-án, szerdán rendezik meg.

A 2. forduló eredményei és a részletes jegyzőkönyvek:

https://adatbank.mlsz.hu/league/61/14/27517/2.html

A 3. forduló párosításai:

https://adatbank.mlsz.hu/league/61/14/27517/3.html

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!