– Az elmúlt félévre visszatekintve, melyek voltak a legnehezebb mérkőzéseik?
– Rögtön az elején, még a 2. fordulóban a Veresegyház II. lepett meg bennünket. Lendületes és tudatos játékkal érkeztek hozzánk, amivel nem feltétlenül számoltunk. Nehéz mérkőzés volt, biztos vagyok benne, ellenük tavasszal is nehéz dolgunk lesz a visszavágón. A Zsámbok elleni idegenbeli találkozón nem voltam jelen, ezért nem tudok konkrét jellemzést mondani, de a bekapott négy gól viszont sokat elárul ellenfelünk támadóiról. Rajtuk kívül a Csomádot is jó képességű brigádnak tartom., viszont ahogy azt már a korábbi, róluk szóló cikkben is említettem, ellenük nehezebb mérkőzésre számítottam, de lehetséges, hogy ők is gyengébb napot fogtak ki, de persze az is benne van a pakliban, hogy ők sem ilyen játékot vártak tőlünk. Száz szónak is egy a vége, azt a rangadót teljesen megérdemelten nyertük meg a saját pályánkon. Ettől függetlenül, biztos vagyok benne, a tavaszi folytatásban mindent meg fognak tenni, hogy visszaelőzzenek bennünket és a bajnoki címre törjenek, érzésem szerint a Csomád nagy valószínűséggel ott lesz majd a végelszámolásnál, persze ehhez lesz nekünk is egy-két szavunk. A nehezebb találkozók között kell még megjegyeznem a Fót ellenit, őket hazai pályán 2–1-re győztük le egy nagyon jó, a vármegyei harmadosztályon felüli tempójú összecsapáson. Egységes, szervezett együttes benyomását keltették, amelynek játékosait és szurkolóit egyaránt sportszerű emberek alkotják.
– Egyénileg Nánási Miklós volt a Tápiószele legeredményesebb játékosa ősszel, aki összesen kilenc gólig jutott. Az ő teljesítményét milyennek értékelné?
– Miki valóban elkapta a fonalat, s ezen azért sem vagyok meglepődve, mert évek óta – kivétel nélkül – minden edzésen jelen van. Talán mondhatom azt vele kapcsolatban, most kezd beérni a befektetett munka gyümölcse. Ő saját nevelésű labdarúgónk, akire nagyon büszkék vagyunk, és azt se felejtsük el, még mindig utánpótláskorú, lévén 2003-as születésű fiatalemberről van szó. Nem vitás, sokat kell még fejlődnie, de az látszik, ebben a felnőtt idényében már nagyon sokat tisztult a játéka az előző szezonokhoz képest. Ha az akarata és a szorgalma nem fog változni a jövőben sem és továbbra is ilyen hozzáállást tanúsít, még nagyobb hasznára lesz a felnőtt együttesünknek és sok szurkolónak fog örömet okozni. Ahogy ismerem, ezzel nem lesz gond és élni fog a bizalommal.
– Az ősszel veretlenek maradtak, csak két döntetlent „engedélyeztek” ellenfeleiknek, a Szada, valamint az egyik közvetlen riválisuk, a Zsámbok volt csak képes pontot rabolni. Előzetesen számított ilyen eredményes szereplésre?
– Őszintén szólva, kifejezetten jól sikerült a nyári felkészülésünk és az átigazolásaink is úgy alakultak, ahogy előzetesen elterveztük. Ezekből kiindulva, bizakodásra adhatott okot a jó szereplés, de mint tudjuk, a „puding próbája az evés”. Jó nevekből álltunk, de ez a gyakorlatban is működik-e, az nyilván csak a bajnokságban dől el. Valóban meneteltünk, az első, ha úgy tetszik: megtorpanás a 4. fordulóban a Zsámbok ellen történt. Nem mentegetőzésképpen mondom, de a „forgatókönyvhöz” hozzátartozik, három meghatározó játékosom is hiányzott azon a mérkőzésen és abból az egyik a kapusom, Ábrán Roland volt. Lehetséges, hogy máshogy alakult volna a 90 perc, de természetesen ezt az eredményt is mi produkáltuk – és ahogy a mellékelt ábra is mutatja –, Zsámbokon nem is rossz a döntetlen. A Szada elleni mérkőzésen hibáztam. Sajnos a lelkekkel foglalkoztam és ennek majdnem megittuk a levét. Kizárólag azt kell nézni, mi a jó a csapatnak, ezen felül semmi mást, ezért teljes mértékben vállalom a felelősséget. Az összkép persze számunkra így s felettébb kedvező, nem lehetünk elégedetlenek, ugyanis a megszerezhető 39 pontból 35-öt sikerült begyűjteni.

A 2023/2024-es versenyévben a Pest vármegyei III. osztály, Keleti csoportjában őszi bajnok Tápiószelei SE csapata. Álló sor (balról): Földiné Szabó Szilvia, Lovász Attila, Török Szabolcs, Katona Krisztián, Földi Ferenc, Földi Dominik, Szarvas Gábor, Nagy Tamás, Fehér Zsolt, Ábrán Roland, Laki Sándor, Juhász Norbert, Fehér Szilárd, Gál Ferenc. Második sor: Gál Ferenc Dominik, Laczkó Leon, Nánási László, Kiss Krisztián, Nánási Miklós, Varga Sándor, Katona Krisztián János, Görbe István, Öhler István. Fekvő sor: Földi Attila, Kiss Csaba
– Tápiószelére akár igaz lehet majd a mondás a folytatásban, azaz „evés közben jön meg az étvágy”. Magyarán: az esetleges bajnoki cím megszerzésével vállalnák a magasabb osztályú szereplést?
– Természetesen most mindenki örül és boldog, aki részt vett az őszi sikersorozatban, kiélvezi a sikert, nincs akadály, vagyis jelen pillanatban így érezzük. Hozzátenném: még csak a „félidőnél” járunk és a következő hat-hét hónap embert próbáló időszak lesz. Kimondva vagy kimondatlanul, de aki a tabella elején található, mindenki feljebb szeretne jutni és kipróbálná magát a másodosztályban. Nekünk, az egyesület vezetésének eközben meg kell vívnunk egy másik harcot is, amit úgy hívnak, 2024-es önkormányzati választások. Bízunk benne, hogy számunkra kedvezően alakul, abban az esetben meg tudjuk védeni ezt a „várat” és akkor nem is lehet kérdés az osztályváltás.
– Hogyan tervezi csapata téli felkészülését?
– Január 16-án, kedden kezdjük el a tréningeket. Hosszú felkészülés vár ránk, mivel a bajnokság csak március 9-én veszi kezdetét. A Pest Vármegyei Kupában is érdekeltek vagyunk a legjobb tizenhat között, a nyolc közé jutásért február 17-én hazai pályán fogadjuk a címvédő, NB III-as szintű Gödöllő együttesét. Ezen felül heti két edzés és két mérkőzés szerepel a programunkban. A minél hatékonyabb és minőségi munka érdekében igyekeztünk magasabb osztályban szereplő együttesekkel felkészülési találkozókat lekötni. Többek között a Nagykátával, a Jászberénnyel, az Abonnyal és az Albertirsával is fogunk találkozni. Kemény és jó színvonalú felkészülést tervezünk annak érdekében, hogy az őszihöz hasonló eredményeket tudjunk produkálni tavasszal is.
A Tápiószele őszi eredményei a Pest vármegyei IV. osztály, Keleti csoportjában és az aktuális tabella:
