– Hogyan értékelné az elmúlt bajnoki évet? Mely mérkőzések voltak a legemlékezetesebbek?
– Az őszi idény könnyebb volt számunkra, hiszen ekkor kiegyenlítettebb teljesítményt nyújtottunk. Hazai pályán a teljes szezonban nem buktunk pontot, otthon imponáló, 61–2-es gólkülönbséggel zártunk. Idegenben már lényegesen nehezebb dolgunk volt, tavasszal nem is sikerült mérkőzést nyernünk. A legemlékezetesebb 90 percünk egyértelműen az őszi, Üröm elleni 4–0-s hazai győzelmünk volt, amelyen remekül játszottunk, de említhetném még a Dunakeszi II. elleni szintén otthon lejátszott összecsapást is; a találkozó előtti napon lett bajnok az első számú csapatunk, így egy kiadós ünneplés után, nem éppen a legjobb formánkban sikerült magabiztos, 5–0-s győzelmet aratnunk. győzelmet aratnunk. A legrosszabb meccsünket idén a Tinnye ellen játszottuk, amelyen idegenben 2–2-es döntetlen született. Arról a találkozóról elmondható, elbíztuk magunkat, előzetesen ugyanis könnyű meccsre számítottunk. Ebben a tavaly őszi, nagykülönbségű, 10–0-s hazai mérkőzésünk is közrejátszhatott.
– Mi jelentette a szezon során a legnagyobb kihívást, illetve nehézséget?
– Ősszel sajnos kevés edzésünk volt, az is ingadozó létszám mellett. Sajnos az amatőr futballnak – különösen ebben az osztályban – velejárója, hogy sokszor a magánélet vagy a munka szól közbe. A heti egy tréning általában összejött, néha nyolc, néha pedig 15 fővel, tavasszal viszont már megvolt a heti két fix alkalom.
– Mi az, amiben a legtöbbet fejlődött az együttese az elmúlt egy évben?
– A fiatalok jól beépültek, a szezonkezdethez képest magabiztosabbak is lettek. A társaság fele korábban nem ismerte még egymást, nem játszottak együtt, de nagyon hamar sikerült jó közösséget összehozni, ezt gondolnám a legfontosabb tényezőnek.
– Már az őszi idény után kijelentette, amennyiben bajnokok lesznek, mindenképpen vállalják a „megye-hármas” küzdelmeket. Mire lehetnek képesek egy osztállyal feljebb?
– Szerintem tisztességgel helyt fogunk állni a magasabb osztályban is, de sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint ebben az évben. A jelenlegi kerettel azt mondanám, reális cél lehet akár az első három hely valamelyikének elérése is.
– Várható játékosmozgás a nyári átigazolási időszakban a Pomáz II. háza táján?
–Két-három játékos érkezhet hozzánk, ők is régi pomázi labdarúgók. Rajtuk kívül nagy változtatás nem lesz, tudtommal távozóval sem kell majd számolnunk. A Pomáz II. nem is azért jött létre, hogy „légiósokat” játszassunk, hanem a helyiek, a pomáziak jó társaságban tudjanak focizni. Ez a legfontosabb.
– A nyári felkészüléssel kapcsolatban mi az előzetes terv?
– A bajnokság utolsó mérkőzését követően hazai pályán a Kartallal mérkőztünk a Bajnokok Tornáján, ezt követően mindenkit elküldtem a jól megérdemelt nyári szünetre. Hosszú volt az idei szezon, meg ugye, „a halak sem fogják ki magukat”… Augusztus elején tervezzük csak újrakezdeni az edzéseket, addig viszont a pihenésé a főszerep.
A Pest vármegyei IV. osztály, Északnyugati csoportjának 2023/2024. évi bajnoka a Pomáz-ICO II.
Felső sor balról jobbra: Kovásznai József, Balog János, Gillinger Márton, Horváth László, Szemler Dávid, Szeifert László, Bózsik Tamás, Kiss Lajos, Molnár Edvárd.
Középső sor balról jobbra: Németh Zoltán, Bogdán Nikola, Biró Lajos (kapus), Kóczián Gábor (edző) Icsei Gábor (kapus), Romándi Máté, Nagy Gergő.
Alsó sor balról jobbra: Jutasi Balázs, Mohácsi Márk, Jármy Csaba, Nyilas András, Michna István (masszőr), Csintalan Martin, Kovács Gergő, Bogár Bence, Antal Márton.