– Mi volt az 1924-ben létrehozott egyesület első elnevezése, egyáltalán, mit lehet tudni a kezdetekről?
– Az első újhartyáni labdarúgógyesület megalapításkori nevére vonatkozóan sajnos már nem maradtak fenn adatok. Az első ismert elnevezés az Újhartyán Községi Sportegyesület volt, melyet egészen a kétezer-tízes évekig használt a klub, majd egy átalakítást, illetve a település várossá nyilvánítását követően 2016 óta immáron Újhartyán Városi Sportegyesület a hivatalos megnevezése. Az újhartyáni futball megalapítása 1924-ben egy bizonyos Kalapos Lauter alapította. Az első játékosokról mára már csak néhány név fellelhető: Schenk Tamás, Manzer János, Petrányi Stefan és Radóczi. Az első helyi születésű játékos, aki a magyar élvonalban szerepelt Schulcz József volt, ő 1915-ben született, innét Soroksárra került asztalostanulónak, ott került be a Soroksár AC-be. Magas, jókötésű védőjátékos volt, aki a harmincas évek első felében több éven át volt a gárda erőssége. Később hazatérve a ’hartyáni együttes edzője lett.
– Mely időszak(ok) számít(anak) a legsikeresebbnek a százéves klub életében?
– Szinte minden futballnemzetnek akad egy generációja, amelynek csapata tudásban, az elért sikerekben elődei, majd hosszú időn át utódai fölé is emelkedett. Nekünk, magyaroknak ez volt az Aranycsapat. Emellett természetesen minden klubnak, illetve településnek van egy-egy olyan együttese, amelynek nevét gyöngybetűkkel írják a helyi sporttörténelem legszebb lapjaira. Amikor a magyar nemzet Aranycsapatát már széthordta a történelem vihara, Újhartyánban megszületett a mi „aranycsapatunk”, amely először 1963. július 7-én ülhetett fel arra a bizonyos trónra az Örkény idegenbeli 2:1-es legyőzésével a területi bajnokságban. Másodjára 1967. november 10-én, a Ceglédbercelen kivívott 3:1-es győzelemmel jött el a megdicsőülés. Ezekben az időkben – ha jól ment az együttesnek – nem volt ritka a 700 néző sem a meccseken, de ha nem annyira voltak sikeresek, a 250-300 néző már akkor is kevésnek számított. Az 1963-as évben egyébként a területi labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjában a végső, döntő jelentőségű összecsapásra július 7-én vasárnap, a legutolsó fordulóban került sor Örkényben. Az éllovas hazaiak a második helyezett Újhartyánt fogadták, és ez a sorsfordító 90 perc volt hivatott eldönteni a bajnoki cím sorsát. A mérkőzést, mint már említettem, 2–1-re nyerte az Újhartyán, győzelmének köszönhetően feljutott a Pest megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályába. Az 1963-as, első alkalommal kivívott „megye-egyes” feljutás után 1967-ben ismét területi bajnokságot nyert Újhartyán. A második aranyérmes együttes alapját az 1963-as bajnok gárda néhány tagja: Klemencz György, Svébis Lipót, Cserna István és Tunner György adták, kiegészülve a fent említett iskolaválogatottból (lásd bővebben lenti irásunkban) kinővő tehetségekkel. Érdekesség ismétlődése a sorsnak, hogy ebben az évben is az utolsó fordulóra maradt a döntő, ki-ki meccsre a Ceglédbercel ellen, ezúttal is az a fél lehetett a bajnok, amelyik a mérkőzést megnyeri. Ez megint nekünk sikerült, az Újhartyán ismét feljutott és egészen 1974-ig a megyei I. osztályban szerepelt.
– A két világháború mennyiben tépázta meg a futballéletet?
– Természetesen az újhartyáni sportéletre is döntő hatással bírt a világégés, hiszen abban a kritikus időszakban teljesen megszűnt a futball a faluban, viszont a háború befejeződésével szinte azonnal újraindult a labdarúgás. Ennek fellendítésére új sportpályát jelölt ki a község elöljárósága, onnantól kezdve pedig már töretlenül haladtunk a fejlődés útján. Az eltelt évtizedekben volt ugyan néhány rázósabb időszak, melynek során félő volt, hogy megszűnik a településen a labdarúgás, ám végül a sportszerető lakosság és maguk a futballisták mindig megmentették az egyesületet, hol anyagi ráfordítással, hol átszervezéssel, de mindig életben tartották a helyi focit.
– A helyi futballcsapat eddigi hosszú fennállása során pályára léphetett a Ferencváros ellen is. Erre mikor és milyen verseny/kupa keretében került sor?
– Hümpfner János, a sportkör akkori elnöke szervezte meg 1949. május 28-án, hogy az ország leghíresebb egyesületének, a Ferencvárosnak az öregfiúk együttese megmérkőzhessen Újhartyán aktuális legénységével. Ez egynapos meccs lett volna, de annyira jól sikerült, hogy háromnapos vendégség lett belőle. A faluban családi házaknál látták vendégül a Fradi labdarúgóit, akik közül többen résztvevői voltak a 11 évvel korábban, 1938-ban Franciaországban megrendezett világbajnokságon ezüstérmet szerzett alakulatnak. Olyan nevek laktak három napig a faluban, mint Háda József, Gyetvai László, Korányi Lajos, Lázár Gyula és Kohut Vilmos. A mérkőzést egyébként végül a Fradi nyerte 5:1-re. A meccs természetesen a környékről rengeteg nézőt vonzott. Nem véletlenül, hiszen a még mindig zseniális Fradi-játékosok örömfocit mutattak be, de azért a helyenként a ’hartyániak is megvillantották képességeiket. Természetesen mindegyikük fel akarta hívni magára a figyelmet, ami a 19 éves Lang Jánosnak (később az Újhartyán 1963-as bajnokcsapatának kapitánya, valamint az 1967-es bajnokok edzője) sikerült is; a jobb szélen rendre megzavarta a Fradi védelmét, a félpályáról indulva három szép csellel eljutott a tizenhatosig, majd jobbal hatalmas gólt rúgott Háda József kapusnak. A Ferencváros rögtön át is akarta igazolni, de az apja nem engedte el Pestre, mondván, itthon van szükség a munkájára.
– Kiknek, kiknek a tevékenysége fémjelezte leginkább az egyesületet elmúlt évszázadát?
– Az az igazság, hogy a ’hartyáni focit az elmúlt száz évben rendre a szurkolók és a baráti körök tartották életben. Jellemzően voltak ugyan központi, tanácsi, később pedig önkormányzati fenntartó támogatások, de az egyesület működéséhez, sikerességéhez a lakosság sportszerető tagjai járultak hozzá ki-ki az anyagi-társadalmi helyzetéből adódó eszközkészletének megfelelően. Volt, aki lelátót készített, volt, aki a bírókat látta vendégül, vagy a meccsek utáni fröccsöt állta a srácoknak, megint mások az idegenbeli meccsekre szállították a csapatot, és persze olyanok is akadtak, akik munkát adtak, vagy saját zsebből fizettek egy-egy kiváló játékost annak érdekében, hogy minél tovább ’Hartyánban maradjon. Úgy gondolom, nem lenne tisztességes bárkinek is kiemelni a nevét, hiszen a történelmünk során számos lelkiismeretes vezető, segítő munkáját lehetne méltatni és félő, hogy egyik-másik óhatatlanul kimaradna a felsorolásból.
– Melyik elért sikerükre, sikereikre legbüszkébbek az elmúlt száz évből?
– Mindenképpen a fentebb már részletesebben is taglalt két bajnoki cím az, amire a helyiek a legbüszkébbek, mai napig egyfajta romantikus nosztalgiaként élnek az emlékekben az akkori események és játékosok. A kétezres években egyébként egy nagyobb ünnepség keretében megemlékeztünk a két bajnoki cím elnyerésében részt vevő labdarúgóinkról, ahol a sztorizgatásokat a szokásoknak megfelelően az ilyenkor elmaradhatatlan helyi fúvószenekarral megrendezett bállal koronáztuk meg a futballpályán, néhány évvel ezelőtt pedig sportgála keretében méltattuk és ismertük el a mi futballhőseinket. Lényeg a lényeg, a dicső sikerek emlékei élénken élnek bennünk, és arra törekszünk, hogy ne is vesszenek a feledés homályába, mert példaként kell bemutatni az utánunk következő generációknak.
– A centenáriumi évben milyen szereplést várnak csapataiktól a bajnokságban?
– Nagyon stílusos lenne, ha a centenárium évében újra meg tudnánk nyerni a II. osztályt, ami, azt hiszem, sok ’hartyáni szurkoló, játékos és vezető fejében titkon megfogalmazódott már. Sajnos az elmúlt évet ilyen értelemben elrontottuk, hisz, míg az őszi szezont bajnokaspiránsként zártuk, a tavaszi idényben több szerencsétlen, és tragikus történés bekövetkezte miatt leszorultunk a dobogós helyekről.
Puskás Öcsi Újhartyánban
Hogyan kerül Puskás Ferenc, a világ valaha volt egyik legjobb futballistája, az újhartyáni futballba? Történetesen Puskás Öcsi 1944 és 1946 között többször is járt Újhartyánban, sőt, egyes pletykák szerint még egy helyi lányba is beleszeretett, akinek szülei azonban nem adták a lányukat holmi „dologtalan” sportolóhoz. (Egyébként ti. szegény sváb származású családba született Purczeld Ferenc néven).
Az 1944. április 3-án kezdődő bombázások miatt jött Újhartyánba a helyi kötődésű Kiss Mihály (később a Kispest kapusa lett), aki lehozta két barátját is, Sirály Gusztávot (a későbbi ’hartyáni trénert) és Puskás Öcsit. Ha már itt voltak, be is szálltak focizni a helyiek közé egy-egy edzés erejéig. Puskás Öcsiről azt mondták a ’hartyáni sporttársai, hogy hatalmas tisztelettel volt feléjük, nagy csibész, vagány volt, dőlt belőle a humor, mindenkihez volt egy-egy zrikája az akkor 17 éves srácnak. Az edzés után – természetesen – irány a Schenk-kocsma, a „Rókalyuk”. Öcsi úgy kisfröccsözött a helyiekkel, mintha mindig is ide tartozott volna. Később sem felejtette el a helyi barátait, 1950-ben egy teherautót küldött
’Hartyánra, hogy menjenek el Kispestre megnézni a Honvéd – Újpest meccset. (Azon a találkozón egyébként 3–0-ra nyert a Honvéd, valamennyi gólt Puskás szerezte.)
Iskolaválogatott
Az újhartyáni futball történetében egyértelműen a hatvanas évek volt a meghatározó, egyben az aranykor. Míg a felnőttek 1963-ban és 1967-ben is meg tudta nyerni a Pest megyei területi bajnokság, Keleti csoportját, emellett az ifjúságiak is nagyszerűen helytálltak, játékosaik jó része már a felnőtt korosztály ajtaján kopogtatott, addig a felnövekő generáció is ontotta magából a kivételes tehetségeket. Az általános iskolás serdülőkorú fiúk (az 1950 körül születettek) részére 1964-ben Országos Iskolai Bajnokságot írtak ki. Ebben a sorozatban az újhartyáni iskolaválogatott a következő összeállításban játszott: Raiszki József – Trikkal Mátyás, Balázs Mihály, Surman Öcsi – Rizmajer I István (Béla Pista), Hermann József, Sásdi Antal, Rizmajer II István (Csizi), Manger Henrik, Lang István (Cseles), Arláth lmre. Tartalékjátékosok: Fábián József (kapus), Surman István, Kajli József. A csapat edzője Tóth Antal volt.
Ebben a bajnokságban az újhartyáni srácok először a járási selejtezőn jutottak túl, 23 rúgott és mindössze két kapott góllal, majd a megyei döntőbe már 15–0-ás gólkülönbséggel érkeztek. A döntőben a házigazda Dunakeszi Vasutas SE várta őket, melyet az Újhartyán 2–0-ra legyőzött. Hiába nyerték azonban meg a tornát az újhartyáni srácok, a túlságosan kis falu ismeretlen volt a rendezőknek, ezért az országos döntőre a második helyezett Dunakeszi VSE-t nevezték, akik ott az előkelő harmadik helyezést érték el. Mára már történelem, de micsoda sikertől, országos hírnévtől lettek megfosztva ezek a 13-14-15 éves ’hartyáni srácok.
Címlapfotó: A korabeli Újhartyán csapata 1949. május 26-án megmérkőzhetett a ferencvárosi öregfiúkkal (forrás: Surman Viktor)
