Ma Julianna, Lilla névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
A hétvégi rangadón az élmezőnyben maradás az egyik cél

Élcsapatok rangadója Dunabogdányban

Október 20-án, vasárnap 15:30-as kezdéssel két, a közvetlen élmezőnyhöz tartozó együttes méri össze az erejét a Pest vármegyei III. osztály, Nyugati csoportjában, ahol a második helyen álló Tárnok a negyedik Dunabogdány otthonába látogat. A két nap múlva esedékes derbit teljesen más-más előjelekkel várja a két együttes, hiszen a hazaiak egymás után két vesztes, míg a vendégek sorozatban három győztes meccsen vannak túl. A ’bogdányiak a botlások ellenére sem feltett kezekkel várják majd a Tárnokot, hiszen céljuk mindenképpen a három pont megszerzése, ám ehhez a vendégek Stencinger Norbert-Takács György alkotta edzőpárosának is bőven lesz beleszólása, így izgalmas mérkőzésre van kilátás.

MAROSI LÁSZLÓ, a Dunabogdány játékos-edzője: – Sajnos jelenleg elég nehéz periódusban vagyunk, két vereség után fogadjuk az eddig nagyon jól szereplő Tárnok gárdáját, ettől függetlenül természetesen a három pont megszerzése lesz a célunk. A Csomád elleni találkozó már egész jól festett részünkről, viszont az Ürömtől hazai pályán elszenvedett súlyos, négygólos vereség elég komoly mélyütés volt számunkra. Próbáljuk magunkban helyre tenni a dolgokat, feltétlenül vissza szeretnénk térni a helyes útra, ezen dolgozunk folyamatosan. Jól kezdtük a pontvadászatot, azonban úgy érzem, az elért győzelmek kissé rossz irányba vittek el bennünket, remélem, még idejében érkeztek a pofonok. Sok hiányzónk van, ugyanis ez az az osztály, ahol sok tehetséges labdarúgó játszik munka mellett, nálunk pedig hétvégén is sokan dolgoznak, így sokszor nem tudnak eljönni a bajnokikra, ezért is változik gyakran a felállásunk. Bízom a jó szereplésben, alapvetően az első öt hely valamelyikén szeretnénk végezni, persze a dobogónak még jobban örülnénk. A Tárnok ellen nagyon nehéz derbire számítok, jó teljesítményt nyújtanak hétről hétre, emiatt erős együttesnek is tartom őket. A játék képét nagyban befolyásolni fogja a pályánk állapota, amely mostanság nincsen kímélve. Ahogy hallottam, ellenfelünk a gyors játékot preferálja, magunktól is hasonlót várok: feszes védekezés, kompakt csapatkép az, amit látni szeretnék a pályán. Úgy gondolom, a vendégeknek is hasonló céljaik vannak, viszont még egyszer szeretném hangsúlyozni: egyértelműen győzelemre fogunk játszani, mindhárom pontot szeretnénk itthon tartani.

Marosi László (balra) és Stencinger Nobert egyaránt győzelemre készül
Marosi László (balra) és Stencinger Nobert egyaránt győzelemre készül

STENCINGER NORBERT, a Tárnok vezetőedzője: – Mindenképpen szoros és izgalmas csatát várok vasárnap, hiszen a mezőny első harmadában lévő együttesek játszanak egymás ellen. Jó passzban vagyunk, szerencsére egymás után nyerjük a mérkőzéseinket, úgy gondolom, többnyire meggyőző játékkal tesszük. A Dunabogdány vereségei nem tévesztenek meg bennünket, jó csapatnak tartom őket, amit elmondtam a játékosainknak is. Annak szellemében készültünk, hogy erős gárdához látogatunk, emiatt igazi „hatpontos” mérkőzésnek tekinthető a vasárnapi. Számunkra teljesen újnak számít a jelenlegi Nyugati csoport, amelybe mind kerültünk, az előző szezonban – a szomszédvár Sóskút kivételével – más csapatok ellen játszottunk, így jelenleg minden ellenfelünk jóformán ismeretlen előttünk, így megpróbálunk tájékozódni róluk. Nincs konkrét célunka a bajnokságban, az viszont tény, hogy nagyon fontos meccsek jönnek most számunkra, ezt követően lesz majd egy értékelésünk és igazából akkor pozicionáljuk be magunkat. Igazi, „szikrázó” rangadót várok vasárnap, amely igyekszünk átmenteni az utóbbi időben mutatott formánkat. Véleményem szerint háromesélyesnek mondható a találkozó, bármi kisülhet belőle. Sérültjeink és eltiltottjaink nincsenek, így teljes kerettel tudunk majd elutazni Dunabogdányba.

A Pest vármegyei III. osztály, Nyugati csoport hétvégi, 8. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29632/8.html

Címlapfotó: A hétvégi derbin az élmezőnyben maradás az egyik cél (forrás: Sportszelet Online-illusztráció)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!