A hazai futball különböző szintjeit figyelemmel kisérők számára bizonyára ismert, hogy a labdarúgópiramis alapját képező amatőr, azaz területi szintű labdarúgásban, avagy a „mennyei (vár)megyeiben” hosszú évek óta komoly létszámgondok vannak országos viszonylatban. A nagy számok törvénye alapján természetesen a kisebb csapatszám mellett funkcionáló vármegyék esetében ez a hiány talán kevésbé szembeötlő, de a nagyobbak, így a sokkal több sportszervezettel és a többségnél lényegesen szélesebb versenyrendszerrel bíró Pest vármegye viszonylatában ez jóval hangsúlyosabban jelentkezik. A tanfolyamokat évről évre megszervező és lebonyolító játékvezetői bizottságok a maguk módján a legnagyobb jószándékkal igyekeznek reális és egyre inkább könnyített feltételekkel kiírni a kurzusokat, amelyre már 14 éves kortól lehet jelentkezni.
Ha érvelnünk kellene amellett, miért is válassza egy fiatal, vagy éppen kevésbé fiatal lány/fiú a játékvezetés világát, a rövid(ebb) válasz az lehetne: mert sokféle élethelyzet és életkor mellett szabad időbeosztással végezhető. Ha tehát valaki ilyen-olyan okok miatt idegenkedik a kötöttebb munkahelyekre jellemző rendtől, neki akár tökéletes is lehet, amit a játékvezetés adhat. Részben saját maga oszthatja be az idejét, a fizikai és a mentális teherbíró képessége alapján vállalhat hétvégenként mérkőzésszámot. Nem elhanyagolható szempont, hogy a sikeres vizsgát követően a végzettek – ha vállalják – rövid időn belül működhetnek és küldést kaphatnak, bekerülhetnek a „mélyvízbe”. Aki pedig hosszabb távon is kellő alázattal és elhivatottsággal van eme hivatás iránt, annak jó eséllyel garantált a feljebb jutás, a magasabb osztály(ok)ba lépés lehetősége is, mindez ráadásul akár viszonylag rövid idő alatt megvalósítható.
A sokféle élethelyzetet és a szabadabb, önállóbb időbeosztást fentebb egyébként nem véletlenül hangsúlyoztuk ki, és alighanem ebben rejlik a játékvezetés egyik nagy előnye, hogy a tanfolyamot teljesítők közül a tanulmányai mellett némi zsebpénzre vágyó fiatal, vagy a „civilben” vállalkozóként tevékenykedő, netán kötöttebb munkahelyen dolgozó személy is egyaránt bátran belevághat, hiszen kaphat annyi feladatot, hogy az számára előnyös és vállalható legyen, azaz tényleg széles körben és sokak számára elkezdhető.
Természetesen a játékvezetésért kapható javadalmazás, a pénz igenis fontos szempont, mindenesetre tény: aki nem annyira több lábon állva, sokkal inkább a játékvezetésre építve kívánja megtervezni az életét, ő is megtalálhatja a számítását, hiszen kellő számú küldés mellett ez a kétségkívül nem könnyű hivatás akár még önálló „munkahelyként”, ha úgy tetszik, egzisztenciaként is tervezhető és értelmezhető.
Minden csakis a jelentkezőn múlik! Az például kifejezetten előnyt jelenthet, ha valaki a sportágból jön és már rendelkezik hosszabb-rövidebb játékos- vagy edzői múlttal (vagy netán mindkettővel), így bátran merjük javasolni a sportágban résztvevőknek, illetve az abban dolgozóknak is a tanfolyami részvételt: ismerjék, tapasztalják meg a másik oldalt is. Mert ahogy a mondás tartja: rablóból lesz a legjobb pandúr… Ambíció, elszántság és kitartás. Ezek a legfontosabb „hozzávalók”. A többi már jön magától…

Január 27-én indul az alapfokú játékvezetői tanfolyam
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága 2025. január 27-én, hétfőn alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít a Vármegyeháza (1052 Budapest, Városház u. 7.) épületében, amelyre 14 éves kortól továbbra is várják a jelentkezőket. Emlékeztetőül a tanfolyammal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók a cikkhez mellékelt plakáton, valamint a lenti linkekre kattintva egyaránt megtekinthetők.
Az MLSZ PVMI hivatalos facebook oldalán megjelent korábbi Reels-videó megtekinthető az alábbi linken:
https://www.facebook.com/reel/1165350225296628
A tanfolyam tájékoztatója:
https://www.facebook.com/pmlsz/posts/1807299310086295:1807299310086295
Jelentkezés:
https://jatekvezetoleszek.hu/
Címlapfotó: Január 27-én, hétfőn kezdődik Pest vármegyében az alapfokú játékvezetői tanfolyam (forrás: jatekvezetoleszek.hu)