A félévenként közölt játékosrangsoroknak 2003 óta hosszú-hosszú éveken át komoly hagyománya volt lapunk, a Sportszelet közép-magyarországi regionális sportlap nyomtatott kiadásának hasábjain. Az elmúlt években online platformunkon (facebook.com/sportszelet.online/, majd itt, a sportszelet-online.hu portálon) közöltük hasonló összeállításainkat, így ezt a hagyományunkat idén is folytatva elkészítettük a Pest vármegyei I. és II. osztályú játékosrangsorunkat a 2024/2025-ös évad őszi idényére vonatkozóan. Másodikként a Pest vármegyei II. osztály, Északi csoport futballistáinak teljesítményét vizsgáltuk meg tüzetesebben. A rend és a történeti hűség kedvéért jegyezzük csak meg, hogy a labdarúgók osztályzatait a hétvégi fordulókat követően saját edzőik adják.
Ezúttal is csak azok a futballisták kerülhettek be a végleges rangsorba, akik csapatuknak a vizsgált időszakra eső bajnoki találkozóinak több mint a felén, azaz minimum 8 találkozón értékelhető teljesítményt nyújtottak, és akiknek mérkőzésenként nem kevesebb, mint 30 percet kellett a pályán eltölteniük az adott fordulóbeli összecsapásukon ahhoz, hogy osztályzatot kapjanak. Itt jegyeznénk meg, hogy a Bagnak és a Leányfalunak is 14 mérkőzése volt az ősz folyamán, ugyanis ősszel egyetlen mérkőzéslemondás történt, a Bag létszámprobléma miatt nem tudott kiállni az újonc Leányfalu ellen, így utóbbi játék nélkül szerezte meg a három bajnoki pontot. A rögtön az 1. fordulóból elhalasztott Bag – Tahitótfalu „csörtét” a tavaszi idény megkezdése előtt, február 16-án, vasárnap 14:00 órakor pótolták a felek. Fontos megjegyezni, hogy a „nullás” osztályzatok nem számítanak bele az értékelhető mérkőzésszámba, azok tehát nem rontják az átlagot, ugyanakkor beleszámítanak a „valamennyi pályára lépés” közé. Szeretnénk megemlíteni, hogy szabályzataink értelmében a Mogyoród FC-Astra Studios vezetőedzője, Orenstein József eltiltása alatt nem nyilatkozhat. A klub részéről úgy döntöttek, hogy ebben az esetben nem adnak le se játékososztályzatokat, sem pedig szóbeli értékelést a továbbiakban a mérkőzésekről, egészen az edző eltiltásának lejártáig, így a 8. forduló (2024. október 12.) óta nem kerültek be osztályzatok a Mogyoród FC-Astra Studios részéről, ezáltal a mogyoródi labdarúgók nem is képviseltethetik magukat az őszi játékosrangsorban…
Ahogyan az lenni szokott, most is készültünk néhány statisztikai adattal a Pest vármegyei II. osztály, Északi csoportjának 2024/2025-ös évad őszi idényét illetően. Nézzük!
– Összesen 403 labdarúgó lépett pályára az ősz folyamán, közülük 179-en teljesítették a minimum kritériumot: legalább nyolc értékelhető összecsapást tudnak felmutatni;
– Ha csak a naptári őszt vesszük figyelembe az elmúlt szezonhoz hasonlóan, most is a jelenleg 13. helyen álló Fortuna-Kismaros adta a legtöbb játékost a mezőnyben, hiszen az edző, Verebes Gergő összesen 32 labdarúgót küldött pályára legalább egy alkalommal. Eme statisztikai adattáblázat másik „végén” a Valkó áll, náluk Szira Attila edző 19 spílernek adott lehetőséget;
– A február 16-án lejátszott Bag – Tahitótfalu összecsapást is beleszámolva a pályán lejátszott mérkőzéseken 456 találat született – közte 8 öngól –, ami közel 3,9-es gólátlagot jelent a 119 mérkőzést tekintve. Mint azt már korábban is említettük, egyetlen találkozó a „zöld asztalnál” dőlt el, de a 3–0-s végeredménnyel igazolt mérkőzést nem számítottuk bele a statisztikai adatba;
– A gólszerzés tekintetében a 29. perc maradt a „mumus”, ugyanis abban a minutumban nem esett gól egyszer sem, míg a leggólerősebb percnek a 35. bizonyult, ugyanis akkor összesen 10-szer zörgették meg a hálót a gárdák. A legkésőbb szerzett találat a 95. percben esett, ami kétszer is előfordult. Először a pilisvörösvári Szakszon András révén, aki hazai környezetben mentett pontot csapatának a jelenleg második helyen tanyázó Pécel ellen. A másik ezen minutumban született gól a kismarosi Till Norbert nevéhez fűződik, akinek a találatával sikerült bebiztosítani otthon a győzelmet az Ecser ellenében. Négy esetben már az összecsapások első másodperceiben sikerült előnyt szerezni, a bagi Titi Zalán a Pécel ellen, a csömöri Zsitnyányi Dániel a Bag ellen, az imént említett Szakszon András az Ecser ellen, illetve a ’deákvári Kovács Balázs a Kistarcsa ellen tette mindezt;
– A teljesség igénye nélkül a következő statisztikai adatok – szintén a Bag – Tahi’ mérkőzéssel együtt – a büntetőlapokra vonatkoznak: összesen 535 alkalommal került elő színes lap a 2024/2025-ös versenyévad őszi felében, melynek a megoszlása 510 sárga és 25 piros. A Fair-play lista élén a Kistarcsa végzett, amely 19 sárga és 1 piros kártyát kapott a félév során. A képzeletbeli dobogó második fokán az Isaszeg, a harmadik helyen pedig a Dunakanyar-Szentendre áll 23, illetve 24 lappal. A lista másik vége nagyon szoros, azonban a Valkó a maga 39 sárga és 3 piros kártyájával „megnyerte” a versenyt a Pilisvörösvár és a Pécel előtt, akik 41, illetve 40 színes lapot kaptak a félév során. Ezen statisztikák a játékosokat illetően is kiadnak érdekességeket, hiszen a Pilisvörösvár és a Valkó labdarúgóinak, Pető Gábornak és Zámbó Tibornak mutatták fel a legtöbb sárga lapot, szám szerint 9-et. A piros kártyák tekintetében egyetlen olyan futballista akadt, akinek egynél többször kellett szembesülnie a kiállítás tényével, a kismarosi Kántor Ferenc Marcellnek.
– A mögöttünk hagyott idényben pályára lépő 403 játékos az elsődleges csapatrészek alapján a következőképpen oszlik meg: 33 kapus, 130 védő, 140 középpályás és 100 támadó.
A négy fő csapatrészben (kapus-, védő-, középpályás- és támadóposzton) az edzők osztályzatai alapján legjobb teljesítményt nyújtó focistákat – szokásunkhoz híven – kicsit tüzetesebben is megvizsgáltuk, íme az eredmény:
1.) Kapusrangsor
A 2023/2024. évi rangsorhoz hasonlóan ezúttal is a Pécel hálóőre, Hamvas Balázs került listánk élére. A 38 esztendős „portás” Barczi László mellett a legbiztosabb pontja volt a második helyen telelő Pécelnek, ugyanis mindketten 14 meccsen léptek pályára, amely a legtöbb a gárdából. Balázs már 11 éve tagja folyamatosan a péceli együttesnek, aki a „megye-kettes” alakulat mellett az öregfiúcsapatban is futballozik. A képzeletbeli dobogó második fokára a bajnokságot utcahosszal vezető Dunakanyar-Szentendre hálóőre, Kovács Balázs ért oda, aki 14-szer lépett pályára kezdőként, s ezeken a találkozókon mindössze 7 (!) gólt kapott. Immáron negyedik éve kirobbanthatatlan a Szentendre kapujából, 22 évesen ez felettébb megsüvegelendő teljesítmény. Ahogy a tabellán, úgy a kapusrangsorban is a dobogón végzett klubok hálóőrei alkotják a „top 3-at”. Nem árulunk el tehát nagy titkot, hogy a dobogó alsó fokán a pátyi Sebestyén István foglal helyet. A 26 esztendős hálóőr korábban megfordult az MTK és a Ferencváros korosztályos együtteseiben is, utóbbi „tarcsijában” mutatkozott be 2017-ben az NB III-ban, méghozzá a korábbi 58-szoros magyar válogatott Lipcsei Péter irányítása alatt. Tavaly nyáron még a Diósd kapuját védve lett ezüstérmes a Pest Vármegyei Kupa-döntőjében.

2.) Védőrangsor
Ahogy a kapus-, úgy a védőrangsor dobogóján is szerepel péceli futballista, méghozzá Szekeres Márton és Kralicsek Bence személyében, akik az első két helyen végeztek eme összevetést tekintve. A jobboldali védő Szekeres Márton – aki a szomszédvári rivális Isaszegnél is eltöltött korábban több, mint hét évet – az első négy forduló mérkőzéseit kénytelen volt kihagyni, utána azonban rendre megbízható teljesítményt nyújtott, kiérdemelve ezzel a győztes pozíciót. A második helyre a már imént említett Kralicsek Bence futott be, a jobboldali bekk 12 meccsen lépett pályára az őszi idény során. A 21 esztendős fiatalember 2022 telén igazolt a lila-fehérekhez és azóta 83-ból 80-szor a kezdő tizenegyben kapott helyet a felnőtt együttesben. A harmadik helyre a szomszédvári Isaszeg 22 éves belső védője, Csipkés Ákos ért oda. Mióta tavaly télen – 2010 után – visszaigazolt Isaszegre, azóta valamennyiszer a kezdőben kapott helyet, s a bajnokságban már háromszor eredményes is tudott lenni, és ugyanennyiszer tudta beverekedni magát a forduló válogatottjába.

3.) Középpályásrangsor
Csakúgy, mint a múlt évben, ezúttal is ugyanazzal a csömöri futballista nevével kezdődik a középpályásrangsor, ugyanis Egyed Gábor teljesítménye – és persze az edzői értékelés – alapján megtartotta tavalyi elsőségét. Az inkább védekező beállítottságú spíler most is meghatározó tagja a jelenleg hetedik helyen álló gárdának, csak az előző klubja, a Pécel elleni idegenbeli derbit hagyta ki – ekkor 3–2-es vereséget szenvedett csapata. A második pozíciót a szentendrei Nagy László Viktor foglalja el, aki tíz találkozón lépett pályára – valamennyiszer a kezdő tizenegyben –, ám azokon rendre megbízható teljesítményt nyújtott. A mindössze 19. életévében járó fiatalember Szentendrén nevelkedett, s azóta is hűséges a klubhoz, ahol egyre több játéklehetőséget kap Andrási Zoltán vezetőedzőtől. A dobogó legalsó fokán az Isaszeg belső középpályása, Maródi György található, aki Gödöllőn kezdte a pályafutását, majd a Ferencváros különböző korosztályos utánpótlás-együtteseiben töltött el négy és fél évet. Maródi György 2022 januárjában pályára lépett a Pest Megyei Amatőrválogatottban is – akkor még gödöllői játékosként – a Heves elleni 4–1-re megnyert felkészülési mérkőzés alkalmával.

4.) Támadórangsor
Az utolsó csapatrésznél az első és a harmadik helyet is Dunakanyar-Szentendre játékosok „bérelték ki” maguknak, ami nem is meglepő, látva, hogy 62 (!) gólt termeltek a 15 lejátszott mérkőzésük során, ami meccsenként több, mint 4-es gólátlagot jelent. A dobogó legfelső fokán az összesített rangsorban is első helyen található Bonifert Máté neve olvasható, aki egymaga 20-szor zörgette meg az ellenfelek halóját, ezzel magabiztosan vezeti azt a listát is. Nála mindenképpen kiemelendő, hogy ötször is helyet kapott az aktuális forduló válogatottjában, ezen statisztikai mutatóban is az élen áll. A 22 éves Máté több éven át a Vasasnál futballozott, 2021-ben kétszer is helyet kapott az angyalföldieknél Kuttor Attila NB II-es mérkőzéskeretében. Az biztos, hogy Máté – és vele a Dunakanyar-Szentendre – folytatni szeretné őszi menetelését, s a szezon végén bajnoki és gólkirályi címmel zárná az évet. E ranglista következő helyén a második legtöbb gólt jegyző együttes labdarúgója áll, méghozzá a Páty-HelloParks szélső támadója, a 12 meccsen pályára lépő Valentics Márk. A fiatal támadó a második szezonját tölti Pátyon, ahol alapembernek számít a korábban Fehérváron, Csákváron és Bicskén is megfordult futballista. Ahogy fentebb is említettük, a képzeletbeli dobogó legalsó fokán ismét egy szentendrei spílert köszönthetünk, méghozzá a házi góllövőlista második, illetve az összesített góllövőlista harmadik helyén található Málits Márkót. Márkó egyéves leányfalusi kitérőtől eltekintve végig a Szentendre „szolgálatában” állt, jelen szezonban pedig 13 góllal járult hozzá a gárda sikeres szerepléséhez. A 22 esztendős labdarúgó háromszor volt forduló válogatottja, ebből kétszer a legmagasabb, azaz 10-es osztályzatot kapva (a Leányfalu és a Kistarcsa ellen mesternégyest szerzett), míg a Páty-HelloParks elleni rangadó az ő duplájának (is) köszönhetően dőlt el a szentendreiek javára.

Az edzők sárga és piros lapjai
Vessünk egy apró pillantást a tréneri statisztikákra is, kiváltképp a büntetőlapokra.
A 16 (játékos-)edző közül mindössze hatan maradtak „büntetlenek” a kispadon: a bajnokságot vezető együttes trénere, Andrási Zoltán (Dunakanyar-Szentendre), továbbá Peszmeg Dávid (Ecser), Verebes Gergő (Fortuna-Kismaros), Kiss Károly (Kistarcsa), Kárpáti Zoltán (Leányfalu) és Bakti József (Pilisvörösvár). Többen is vannak, akiket egyszer szankcionáltak, míg a lista másik végén Szijj Krisztián (Tahitótfalu) található a maga négy sárga lapjával – ugyanakkor megjegyzendő, hogy mindegyiket játékosként kapta –, illetve Tihanyi Ármin (Csömör) három figyelmeztetéssel. Két tréner, Horváth László (Bag) az 5. fordulóban és Orenstein József (Mogyoród FC) a 7. fordulóban szembesülhetett azzal, hogy a sötétebb színű büntetőkártyával „ismerkedhettek meg” közelről.
Ha a szummázott adatokat nézzük, akkor a technikai zónában és a pályán összesen 15 sárga és 2 piros lapot kaptak a II. osztály, Északi csoportjának (játékos-)edzői a félév során.
A forduló válogatottjainak érdekesebb statisztikai adatai
Az idény folyamán összesen 106 labdarúgó neve szerepelt a fordulók válogatottjainak összesen 165 „posztján”. A legtöbb futballistát a hetedik helyezett Csömör adta, szám szerint 12-en kerültek be Tihanyi Ármin gárdájából. A második helyezettnél holtverseny alakult ki, az Ecser és a Páty-HelloParks is 11-11 játékossal képviseltette magát a legjobbak között. A hétvégi „álom 11-ben” leggyakrabban a góllövőlista vezetőjével, Bonifert Mátéval találkozhattunk, aki öt alkalommal is kivívta ezt az elismerést. Mögötte a korábban – többek között – a Fradiban, Pápán, Pakson és Mezőkövesden is megfordult, számos NB I-es mérkőzést a háta mögött tudható Tóth Bence található. A Pécel támadó középpályása négy alkalommal érte el ezt az eredményt, tette mindezt összesen hét (!) értékelhető pályára lépés után. A harmadik helyen – három válogatottsággal – 13 labdarúgó található, méghozzá hét klub képviseletében. Érdekesség, hogy a Bagon és a Kistarcsán kívül valamennyi csapat képviseltette magát ebben az összevetésben.
A 2024/2025-ös őszi idény álomcsapata a II. osztály, Északi csoportban
Hamvas Balázs (Pécel) – Szekeres Márton (Pécel), Kralicsek Bence (Pécel), Csipkés Ákos (Isaszeg), Marsl Zoltán (Pécel), Ruda Dominik (Isaszeg) – Nagy László (Dunakanyar-Szentendre), Egyed Gábor (Csömör), Maródi György (Isaszeg) – Bonifert Máté (Dunakanyar-Szentendre), Valentics Márk (Páty-HelloParks).