Ma Gábor, Karina névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Tavaszi rajt előtti átigazolási körkép a II. osztály, Déli csoportjában

Tavaszi rajt előtti átigazolási körkép a II. osztály, Déli csoportjában

A mögöttünk hagyott hétvégén hét egyesületnek: Alsónémedi, Aranyszarvas, Maglód-HelloParks, Ráckeve, Százhalombatta, Tápiószecső és Újhartyán már elkezdődött a tavaszi idény, ugyanis a Pest Vármegyei Kupa 4. fordulójában a felsoroltak érdekeltek voltak. Felemásra sikerült számukra a kezdés, ugyanis míg a Ráckeve, a Százhalombatta és az Újhartyán továbbjutásnak örvendhetett, a másik négy klub viszont búcsúzni kényszerült a további kupaküzdelmektől. A február 14-én lezárult téli átigazolási időszak után elmondható, a legnagyobb átalakuláson az élmezőny mögött elhelyezkedő Maglód-HelloParks és a sereghajtó Ócsa ment át. Előbbi csapatból inkább távoztak, utóbbihoz pedig közel kezdőcsapatnyi új játékos csatlakozott. Nagy feladat előtt áll tehát Kövér István edző és együttese, nem is kérdés, hogy a bennmaradás kiharcolása lesz tavasszal a céljuk. A tabella elején lévő együttesek kerete csak minimális mértékben változott, a rendkívül szoros és kiegyenlített csoportban nem kérdés, a folytatásban minden egyes megszerzett pontnak óriási jelentősége lehet.

Abonyi KID FC
Érkezett:

Távozott:

Alsónémedi SE
Érkezett:
Halász Balázs (Maglód-HelloParks), Béres Krisztián, Katona Ádám (mindketten Ócsa), Horváth Gábor (Péteri), Farkas János (Ráckeve).
Távozott:
Szemán Lajos (Örkény), Bartha Kristóf, Kiss Botond (mindketten szüneteltetik a pályafutásukat).

Aranyszarvas SE
Érkezett:
Soóky Rómeó (Bánk), Háda Zoltán (Tiszaföldvár).
Távozott:
Svet Martin (szünetelteti a pályafutását).

Dunaharaszti MTK II.
Érkezett:
Szabó Péter (Csepel UFC).
Távozott:
Tóth Rómeó (Dunaföldvár), Márton Norbert (Halásztelek), Bácsi Benedek (Szent István).

Felsőpakonyi KSE
Érkezett: Szőke Krisztián (Dunaharaszti), Kiss Gergő (III. Kerület), Melegh Bende (Maglód-HelloParks).
Távozott: Molnár Milán (Üllő), Sopronyi Dániel (Viadukt-Biatorbágy).

 

Több kulcsemberét elveszítve nehéz tavasz elé néz a Maglód-HelloParks (forrás: Gödöllői Sport Klub- Gödöllői Bikák Facebook-oldal)
Több kulcsemberét elveszítve nehéz tavasz elé néz a Maglód-HelloParks (forrás: Gödöllői Sport Klub- Gödöllői Bikák Facebook-oldal)

Halásztelki FC
Érkezett:
Dobos Zalán (Budafok II.), Márton Norbert (Dunaharaszti II.).
Távozott: Tóth Ákos (Gyömrő), Szeitl Bence (Taksony), Biró Zsombor, Lázár Máté (mindketten szüneteltetik a pályafutásukat), Kulcsár Zoltán (befejezte a pályafutását).

Hernádi FKSE
Érkezett:
Megyeri Félix (Dömsöd), Huszár Viktor, Lakatos Ferenc (mindketten Ócsa).
Távozott:
Pokornyik Sándor (Kakucs), Méhes István (Kengyel), Lambisi Christian (Ladánybene).

Maglód-HelloParks
Érkezett:
Tomasek Gergő (Budafok II.).
Távozott:
Halász Balázs (Alsónémedi), Melegh Bende (Felsőpakony), Horváth Henrik (Pécel), Kolozsvári László, Tóth Gergő (mindketten Százhalombatta), Posta Norman, Sándli Márk (mindketten Tápiószecső).

Ócsa VSE
Érkezett: Sárosi Roland (Ikarus), Györfi Milán, Karacs Alfonz (mindketten Pestszentimre), Ferencz Zoltán, Kovács Tibor, Oláh Balázs, Zsámboki Erik (valamennyien Pénzügyőr), Pintér Bence (Szent István), Horváth Péter (XV. kerületi Issimo).
Távozott: Béres Krisztián, Katona Ádám (mindketten Alsónémedi), Huszár Viktor, Lakatos Ferenc (mindketten Hernád).

Ráckeve VAFC
Érkezett: Papp Richárd (Pestszentimre), Kis Bence (Sigharting, Ausztria).
Távozott: Farkas János (Alsónémedi), Bődi Péter (Szent István), Benczúr Benjámin, Tajti Krisztián (mindketten szüneteltetik a pályafutásukat).

Százhalombattai VUK SE
Érkezett: Kolozsvári László, Tóth Gergő (mindketten Maglód-HelloParks), Cservenka Gergő (Martonvásár), Szabó Dominik (Mohács).
Távozott: Petrovics Ákos (Dunafüred), Kis Raul (Páty-HelloParks).

A korábban NB-s szintet megjárt, Martonvásárból átigazoló Cservenka Gergő rutinja jól jöhet az aranyéremért küzdő Százhalombattának
A korábban NB-s szintet megjárt, Martonvásárból átigazoló Cservenka Gergő rutinja jól jöhet az aranyéremért küzdő Százhalombattának

Tápiósági KSK
Érkezett: Halasi István (Kóka), Szilágyi Csaba (Nagykáta), Vidák Márk (Vasad).
Távozott: Szekeres Zoltán (Dány), Szekeres András (Jászfényszaru), Gulyás Balázs (Nagyhalász), Minkó Norman (Tápiószecső).

Tápiószecső FC
Érkezett:
Jeszenszky Ádám (DAC-Utánpótlás), Posta Norman, Sándli Márk (mindketten Maglód-HelloParks), Minkó Norman (Tápióság).
Távozott:
Jámbor Bence (Gyömrő), Potocska Ádám (Valkó), Csikós József (befejezte a pályafutását).

Tápiószelei SE
Érkezett:
Suta Attila (Tápiógyörgye).
Távozott:

Újhartyán VSE
Érkezett:

Távozott:
Varga Attila (Örkény).

 VSK Tököl
Érkezett:
Kulcsár Roland (Bugyi-OBO), Nagy Dominik (Csenger), Lefler Benjamin (Hofkirchen, Németország).
Távozott:
Balogh Péter, Csukás Krisztián (mindketten Szigetcsép).

A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport hétvégi, 16. fordulójának részletes programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29629/16.html

Kulcsár Roland másfél év után tért vissza Tökölre
Kulcsár Roland másfél év után tért vissza Tökölre

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!