Ma Emőke névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
A címvédő Valkó dolgát akár meg is nehezítheti a Leányfalu

Pest Vármegyei Női Kupa: már az elődöntőbe jutás a tét

Lassan a hölgyek számára is eljön a futballtavasz kezdete, mindenesetre a Pest Vármegyei Női Kupa hétvégi negyeddöntői már ezt vetítik előre, amolyan felvezetésként a bajnokság egy héttel későbbi folytatása elé. Egy mérkőzést szombaton, hármat pedig vasárnap rendeznek.

A Pest Vármegyei Női Kupát 2023-ban, illetve 2024-ben egyaránt elnyerő Valkó vasárnap a Leányfaluval mérkőzik, méghozzá Vácszentlászlón, mivel a hazaiak pályája pillanatnyilag játékra alkalmatlan. A valkóiak egykori döntős ellenfelei közül az Alsónémedi és a Vácrátót is versenyben van még, előbbi szombaton Gödön vendégeskedik, míg a 2023-ban ezüstérmes ’rátótiak a hazai pálya előnyében bízhatnak majd a Kistarcsa elleni párharc során. Végül, de nem utolsósorban a Bánki Teréz vezette Dunakeszi a nyáron egyévnyi Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei után immár Pest által kiírt bajnokságban szereplő tápiószentmártoni Aranyszarvassal méri össze az erejét.

A Pest Vármegyei Női Kupa 2. fordulójának programja:

Március 1., szombat: Göd – Alsónémedi, 10:00.
Március 2., vasárnap: Leányfalu – Valkó (Vácszentlászlón), 10:00.
Dunakeszi – Aranyszarvas (Fóti út, Kinizsi Sportcentrum); Vácrátót – Kistarcsa (egyaránt 12:00.)

Részletesen:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29585/2.html

Az 1. forduló részletes jegyzőkönyvei:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29585/1.html

Vácrátóton kétesélyes mérkőzésre van kilátás a Kistarcsa vendégjátékán
Vácrátóton kétesélyes mérkőzésre van kilátás a Kistarcsa vendégjátékán

A Pest Vármegyei Női Kupában továbbjutó csapat meghatározása:
A) Az egyenes kieséses szakaszban egy mérkőzésen dől el a továbbjutás.
B) Továbbjut a következő játéknapra:1) a rendes játékidőben győztes csapat;
2) amennyiben a rendes játékidő döntetlen eredményt hoz – függetlenül a két csapat osztályba sorolásától –, alapesetben négy-négy büntetőpontról végzett rúgással („büntetőpárbajban”) dől el a továbbjutás (tehát nincs hosszabbítás).
[A „büntetőpárbaj” speciális szabályai az alábbi versenykiírás 15. pont B) alpontjában találhatók.]

A Pest Vármegyei Női Kupa versenykiírását IDE kattintva olvashatják.

Címlapfotó: A címvédő Valkó dolgát akár meg is nehezítheti a Leányfalu (forrás: Sipos Hajnalka

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!