– Hogyan találta meg Önt az örkényi felnőttcsapat kispadja?
– Az Örkényi Sportegyesület technikai vezetője, Filyó Gábor keresett meg, akivel régóta ismerjük már egymást a labdarúgásban. Gábor keresett meg azzal az elképzeléssel, hogy Richlik Gábor elnök úrral egyeztetett és ezek után kért fel, hogy vállaljam el az edzői feladatokat. Ezúton is szeretném megköszönni nekik a bizalmat, hogy rám gondoltak. Ami engem illet, nagy örömmel és bizonyítási vággyal fogadtam az ajánlatukat.
– A testvérének, az itt futballozó Sziráki Szilárdnak volt szerepe abban, hogy hogy elvállalta ezt a könnyűnek aligha ígérkező kihívást?
– Filyó Gábor előzetesen beszélgetett erről Szilárddal, hogy adott esetben elvállalnám-e a vezetőedzői posztot Örkényben, miután Nagy Tibor az őszi idény után lemondott. Az ideérkezésemben az öcsém igazából csak közvetítői szerepet játszott. Az igazsághoz hozzátartozik, amikor tavaly nyáron felmondtam a Dabas-Gyón FC-nél, utána magamban leszögeztem, csakis olyan helyen vállalok munkát, ahol a körülmények és a hozzáállás megegyezik az értékrendemmel. Fél év elteltével Örkényből megkaptam ezt az ajánlatot, az utolsó hely pedig plusz motiváció volt számomra.

– Hogyan alakult a téli felkészülés? Sikerült elvégezni a betervezett munkát?
– Összességében azt kell mondjam, az általam elgondolt felkészülést nem tudtuk minőségben jól kivitelezni. Sok betegség, fagyott talaj hátráltatta egyaránt hátráltatta a felkészülésünket, emellett az edzéslátogatottság sem volt a legideálisabb. A lekötött edzőmérkőzéseket ugyanakkor sikerült jó körülmények között lejátszanunk, ezek több szempontból hasznosnak bizonyultak.
– Mekkora létszámú játékoskerettel tudott dolgozni?
– A keretünk létszáma az elmaradt mérkőzésünk pótlásakor 25 fő volt, ebbe már az U19-esek is beletartoznak.
– Majdnem egy csapatra való új játékos érkezett a téli átigazolási időszakban Örkénybe. Kik lehetnek húzóemberek a folytatásban?
– A szigorúbb téli átigazolási szabályok miatt sajnos nem tudtuk több játékost igazolni, holott szerettünk volna még. Aki viszont jött volna, nem engedték el. Ezt látva az volt az elképzelésem, hogy megpróbáltam olyan labdarúgókat igazolni, akik csupaszívűek, szorgalmasak és tudom róluk, ha kell, felszántják a pályát a cél érdekében. Lehet, hogy mások szerint minőségben még nem vagyunk I. osztályúak, de a felsorolt tulajdonságokkal és az egymásba vetett hitünkkel elérhetjük a célunkat. A csapategységünk lesz tehát a legnagyobb húzóember Örkényben.

– Jelenlegi helyzetükben mi lehet, van-e egyáltalán elvárás? Mire lehet képes tavasszal a megújult örkényi együttes?
– A vezetőség részéről a tisztes helytállás az elvárás és természetesen megpróbálni bentmaradni a vármegyei I. osztályban. Emellett cél egy olyan mag kialakítása is, ami alkalmas lehet arra, ha kiesnénk az I. osztályból, legyen esély egyből visszajutni II. a második vonalból. Télen úgy vállaltam el a vezetőedzői beosztást Örkényben, hogy az egyesület és természetesen én is megpróbálok mindent elkövetni az első osztályban maradásért. Remélem és bízom a játékosaimban, hogy többek dolgát meg tudjuk majd nehezíteni a tavaszi idény során.
– Mennyi esélyt lát a bentmaradás kiharcolására?
– Nem lesz egyszerű feladat az biztos. Főleg úgy nem, hogy az NB III, Dél-Keleti csoportjában szereplő szomszédvár, az FC Dabas is a kiesés ellen harcol, ők is hozzánk hasonló helyzetben vannak a tabellán, így három együttest kellene megelőzni a biztos bennmaradásért. Még egyszer mondom, mindent megteszünk ennek érdekében, amit csak lehet.
Az Örkény őszi eredményei és a tavaszi menetrend a Pest vármegyei I. osztályban:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/14/29409/17/287731.html
Címlapfotó: Az új vezetőedző mellett az örkényi csapatra is nagyon nehéz tavaszi idény vár (forrás: Sziráki Mihály)