A hazai futball különböző szintjeit figyelemmel kisérők számára bizonyára ismert, hogy a labdarúgópiramis alapját képező amatőr, azaz területi szintű labdarúgásban, avagy a „mennyei (vár)megyeiben” hosszú évek óta komoly létszámgondok vannak országos viszonylatban. A nagy számok törvénye alapján természetesen a kisebb csapatszám mellett funkcionáló vármegyék esetében ez a hiány talán kevésbé szembeötlő, de a nagyobbak, így a sokkal több sportszervezettel és a többségnél lényegesen szélesebb versenyrendszerrel bíró Pest vármegye viszonylatában ez jóval hangsúlyosabban jelentkezik. A tanfolyamokat évről évre megszervező és lebonyolító játékvezetői bizottságok a maguk módján a legnagyobb jószándékkal igyekeznek reális és egyre inkább könnyített feltételekkel kiírni a kurzusokat (2025-ben már a másodikat), amelyre már 14 éves kortól lehet jelentkezni.
Ha érvelnünk kellene amellett, miért is válassza egy fiatal, vagy éppen kevésbé fiatal lány/fiú a játékvezetés világát, a rövid(ebb) válasz az lehetne: mert sokféle élethelyzet és életkor mellett szabad időbeosztással végezhető. Ha tehát valaki ilyen-olyan okok miatt idegenkedik a kötöttebb munkahelyekre jellemző rendtől, neki akár tökéletes is lehet, amit a játékvezetés adhat. Részben saját maga oszthatja be az idejét, a fizikai és a mentális teherbíró képessége alapján vállalhat hétvégenként mérkőzésszámot. Nem elhanyagolható szempont, hogy a sikeres vizsgát követően a végzettek – ha vállalják – rövid időn belül működhetnek és küldést kaphatnak, bekerülhetnek a „mélyvízbe”. Aki pedig hosszabb távon is kellő alázattal és elhivatottsággal van eme hivatás iránt, annak jó eséllyel garantált a feljebb jutás, a magasabb osztály(ok)ba lépés lehetősége is, mindez ráadásul akár viszonylag rövid idő alatt megvalósítható.
A sokféle élethelyzetet és a szabadabb, önállóbb időbeosztást fentebb egyébként nem véletlenül hangsúlyoztuk ki, és alighanem ebben rejlik a játékvezetés egyik nagy előnye, hogy a tanfolyamot teljesítők közül a tanulmányai mellett némi zsebpénzre vágyó fiatal, vagy a „civilben” vállalkozóként tevékenykedő, netán kötöttebb munkahelyen dolgozó személy is egyaránt bátran belevághat, hiszen kaphat annyi feladatot, hogy az számára előnyös és vállalható legyen, azaz tényleg széles körben és sokak számára elkezdhető.
Természetesen a játékvezetésért kapható javadalmazás, a pénz is igen fontos szempont, mindenesetre tény: aki nem annyira több lábon állva, sokkal inkább a játékvezetésre építve kívánja megtervezni az életét, ő is megtalálhatja a számítását, hiszen kellő számú küldés mellett ez a kétségkívül nem könnyű hivatás akár még önálló „munkahelyként”, ha úgy tetszik, egzisztenciaként is tervezhető és értelmezhető.
Minden csakis a jelentkezőn múlik! Az például kifejezetten előnyt jelenthet, ha valaki a sportágból jön és már rendelkezik hosszabb-rövidebb játékos- vagy edzői múlttal (vagy netán mindkettővel), így bátran merjük javasolni a sportágban résztvevőknek, illetve az abban dolgozóknak is a tanfolyami részvételt: ismerjék, tapasztalják meg a másik oldalt is. Mert ahogy a mondás tartja: rablóból lesz a legjobb pandúr… Ambíció, elszántság és kitartás. Ezek a legfontosabb „hozzávalók”. A többi már jön magától…

Március 24-én indul az újabb, idén már a második alapfokú játékvezetői tanfolyam Pest vármegyében
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága 2025. március 24-én, hétfőn alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít a Vármegyeháza (1052 Budapest, Városház u. 7.) épületében, amelyre 14 éves kortól továbbra is várják a jelentkezőket. Az újabb, idei második tanfolyammal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók a cikkhez mellékelt plakáton, valamint a lenti linkekre kattintva egyaránt megtekinthetők.
A tanfolyami felhívás szövege:
Legyél Te is „futballbíró”, és legyen a játékvezetés a szenvedélyed!
Alapfokú labdarúgó-játékvezetői tanfolyam indul 2025. MÁRCIUS 24-én – ez a dátum a jelentkezés határideje is.
A HIVATÁS ELŐNYEI:
– már 14 éves kortól megszerezhető képesítés;
– gyors munkakezdési lehetőség;
– jó kereseti lehetőség;
– rugalmas munkaidő;
– sportos munkavégzés;
– folyamatos továbbképzések;
– karrierlehetőség
A játékvezetés SZENVEDÉLY, ÉLETFORMA, KIHÍVÁS: légy tevékeny részese a legnépszerűbb sportág működtetésének a Pest vármegyei játékvezetői társadalom tagjaként!
Az MLSZ Pest vármegyei játékvezetői bizottsága által indított tanfolyamot elvégzők Pest vármegyei labdarúgó-mérkőzéseken működhetnek már idén tavasztól.
JELENTKEZÉS:
https://jatekvezetoleszek.hu/
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
jvtoborzas.pestvarmegye@gmail.com
+36 20 411 88 11GYERE ÉS VEZESS, LENGESS, MŰKÖDJ: szolgáld játékvezetőként TE IS a labdarúgást!
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság honlapján megjelent rövid felhívás az alábbi linken olvasható:
https://pest.mlsz.hu/hir/marcius-24-en-ismet-alapfoku-jatekvezetoi-tanfolyam-indul-pest-varmegyeben
Címlapfotó: Március 24-én, hétfőn kezdődik az újabb alapfokú játékvezetői tanfolyam Pest vármegyében (forrás: jatekvezetoleszek.hu)
