Ami ugyanakkor örvendetes, hogy télen egyik csoportban sem történt visszalépés. Könnyen lehet, hogy Északon őrségváltás lesz, hiszen a címvédő Vác csak a 4. helyről fordult ősszel, az éllovas Göd előnye pedig pillanatnyilag hat pont a piros-kékekkel szemben, ami persze nem behozhatatlan. Az első idei forduló is már tartogat rangadót, amelyen a gödiek az előző szezonban bronzérmes és most is a 3. helyen álló Rétsági Árpád Egylethez látogatnak.
Délkeleten ugyan most is vezet az előző bajnokságot magabiztosan, tíz pont előnnyel megnyerő METON-FC Dabas, idén azonban alighanem sokkal nehezebb dolguk Danyis Attiláéknak az aranyérem felé vezető úton, lévén az első négy csapat: a dabasiak mellett a Gyömrő, a Tápiószele és a Ceglédi Vasutas fej-fej mellett halad a tabellán. Rangadó itt is lesz, hiszen a második gyömrőiek a negyedik Cegléd otthonában játszanak majd hétfőn 19:00 órától villanyfényes bajnokit.

Nyugaton korai volna azt állítani, hogy a Dunakanyar-Szentendre máris visszavenné korábbi, a 2022/2023-as bajnokságban kiharcolt bajnoki címét a legutóbb első Fóttól, már csak azért sem lehet ezt kijelenteni, hiszen a két fóti gárda előtt egy, illetve két pont a narancsmezesek előnye a tavaszi folytatás előtt.
A Közép-csoportban is izgalmasnak ígérkezik a folytatás, hiszen bár jelenleg két pont előnnyel vezet a címvédő Üllő az üldöző Dány, néggyel pedig a 3. helyen álló Kerepes előtt, még a negyedik maglódiakat sem szabad leírni, igaz, utóbbinak inkább a dobogó alsó fokának megszerzése lehet a reális célja. Érdekesség még, hogy a 2023/2024-es bajnokságban ugyancsak az Üllő és a Dány végzett az első két helyen, igaz, akkor előbbi gárda nyolc pont előnnyel szerezte meg az elsőséget, amely különbség persze még akár idén is előfordulhat…
Az Északi csoport 10. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29724/10.html
A Délkeleti csoport 10. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29725/10.html
A Nyugati csoport 10. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29727/10.html
A Közép-csoport 10. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29728/10.html
A Keleti csoport 11. fordulójának eredményei:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29726/11.html
Címlapfotó: A ceglédi Zsengellér Gyula Sportcentrum műfüves pályáján a hazai együttes rangadón fogadja a Gyömrőt (MLSZ PVMI-archív)