Ma Tivadar névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.

Átadták Szokolyán a felújított és kibővített öltözőépületet

2025. március 21-én, pénteken délután ünnepelni gyűltek össze közel százan a Magas-Börzsöny és a Királyréti medence által határolt takaros kis faluban, Szokolyán.

Az ünneplés apropóját a közelmúltban felújított sportöltöző hivatalos átadása jelentette. Az igen mutatóssá lett épület felújítása két ütemben zajlott: 2022-ben a belső, tavaly év végén pedig a teljes külső rekonstrukció megvalósult. A beruházáshoz szükséges forrásokat a Magyar Labdarúgó Szövetség TAO- és sporttelepfelújítási programja, valamint Szokolya Község Önkormányzata biztosította.

A megjelenteket – a település elöljáróit, a helyi egyesület sportolóit és vezetőit, a beruházásban tervezőként és kivitelezőként résztvevő szakembereket, a közeli Kóspallag (Plachi Attila), illetve Verőce (Grauszmann György) első emberét, valamint a falubéli érdeklődőket – Némethné Pintér Csilla polgármester asszony, Benkő Tamás, az MLSZ Pest vármegyei igazgatója és Kovács Zoltán klubelnök köszöntötte. A településvezető és a szövetség területi igazgatója ünnepi gondolatait is megosztotta a hallgatósággal.

20250321 161651 2

Némethné Pintér Csilla polgármester háláját és köszönetét fejezte ki a támogatásért, amelynek köszönhetően nagyon szép épülettel gazdagodhatott a falu, annak sport- és közösségi élete. Igaz, hogy több év alatt és két ütemben, ráadásul a Covid miatti áremelkedések következtében az eredetileg vágyottnál kisebb műszaki tartalommal, de végül közmegelégedésre sikerült lezárni a projektet.

Benkő Tamás hol személyes hangvételű, hol szárazabb adatokat ismertető beszédéből egyebek mellett megtudhattuk, hogy „(…) a Szokolya Sportkör labdarúgócsapatai az 1938-as alapítás óta folyamatosan szerepelnek a különböző bajnokságokban. Az 1950-től fellelhető Pest megyei futballeredmények szerint a helyi csapat számára a csúcsot egyértelműen az 1979/1980-as bajnoki szezon jelentette, amikor a felnőttek a Pest megyei I. osztályban szerepeltek, majd az 1981/1982-es évadtól kezdődően tíz éven keresztül (1992-ig), megszakítás nélkül a Pest megyei II. osztályban versenyzett az egyesület.

20250321 161032

A második vonalban való szereplést a kilencvenes évek közepén újabb két bajnoki szezon (1993/1994 és 1994/1995) erejéig folytatta a csapat, azóta pedig felváltva a (vár)megyei III., illetve IV. osztályban játszanak több-kevesebb sikerrel, de immáron minden igényt kielégítő körülmények között. A most folyó 2024/2025-ös versenyévben a szokolyai labdarúgás a területi harmadosztályú felnőttgárda mellett egy U13-as, több bozsikos gyerekcsapattal és – üdítő jelenségként – egy női ¾ pályás felnőttcsapattal látható a mégoly színes és gazdag Pest vármegyei futballtérképen. (…)”

A kívül-belül újjávarázsolt öltözőt az 1938-ban alapított Szokolya Sportkör használja négy bozsikos, az U13-as, a felnőtt területi másodosztályú női, továbbá a területi harmadosztályú férfi felnőttcsapata révén.

20250321 161920

(Fotók: Rendes Veronika – szokolya.hu)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!