KLEINHEISEL PÁL, a Taksony II. játékos-edzője: – Sajnos ahogy közeledünk a hétvégi rangadóhoz, egyre több a sérültünk és főleg a védőink esnek ki; Fajta Konrád, Micheller Balázs, Gergő Áron és jómagam sem léphetünk majd pályára. Csapatunk elsődleges célja a fiatalok beépítése, hogy minél jobb felkészültséggel a lehető leghamarabb tudjanak a harmadosztályban szereplő első csapatunkba beilleszkedni. A helyezéseket tekintve célunk az első két hely valamelyikének megszerzése, kollégámmal, az első csapattal dolgozó Hégner Zoltánnal nagyon sok mindenben segítjük egymást, én pedig igyekszem a lehető legtöbb fiatalt felfelé adni a harmadosztályba. Ami aktuális ellenfelünket illeti, jól ismerjük a Szigetbecsét, többször is megnéztük már őket mérkőzésen, kitapasztaltuk, milyen játékrendszert követnek, otthon mindenképpen győzelemre készülünk ellenük.

VESZELI JÁNOS, a Szigetbecse edzője: – Sajnos legutóbb botlottunk, ezt a fiaskót mindenképpen helyre akarjuk hozni és ponttal vagy pontokkal szeretnénk hazatérni Taksonyból. A rangadó előtt nem vagyunk túl jó helyzetben, hiszen több játékosunk is sérüléssel bajlódik. Nagy Ferenc sérülés, Pokornyik István pedig eltiltás miatt biztosan nem játszhat, ami azért is érzékeny veszteség, mert két standard kezdőjátékosról van szó. A két téli szerzeményünk, Nádasi András és Juhász Dániel úgy néz ki, felépülnek, így rájuk remélhetőleg számíthatok. Ami ugyancsak pozitívum, hogy a csapatkapitányunk, Tóth Ferenc műtét után tért vissza, az ő futómennyisége meghatározó lehet a középpályán. Bízom benne, hogy hétvégére összeszedjük magunkat és mindenki a tudása legjavát adja majd. A bajnokságban célunk az első háromban végezni és lehetőleg minél fényesebb érmet szerezni. Nagyon oda kell figyelni, hiszen ebben a csoportban gyakorlatilag bárki bárkit legyőzhet…
A Pest vármegyei IV. osztály, Déli csoport hétvégi, 14. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29707/14.html
Címlapfotó: A taksonyi rangadó két részvevője is a dobogóra pályázik (Sportszelet Online-illusztráció)