PEST VÁRMEGYEI II. OSZTÁLY, DÉLI CSOPORT
26. forduló
Tápiószecső – Újhartyán
2–2 (0–1)
Tápiószecső, 50 néző. Vezette: Fazekas A. (Kovács G., Ács B.)
TÁPIÓSZECSŐ FC: Jeszenszky Á. 6 – Posta N. 6 (Kovács G. 0, 80. p.), Moery M. 7, Varga V. 6, Minkó N. 0 (Utasi Bence 7, 16. p.) – Juhász B. 6, Erdélyi Zs. 8 – Nagy B. 8, Dinnyés D. 6 (Kiss B. 0, 80. p.), Surányi D. 6 – Sándli M. 7 (Varga M. 0, 76. p.). Játékos-edző: Majzik Bence.
ÚJHARTYÁN VSE: Gerstenbrein G. 7 – Baranyi B. 7, Delea Zs. 7, Lukasik D. 7, Danyis A. 7 – Szabó Gy. 7, Jáger R. 7, Kovács R. 7, Szebellédi Á. 7, Rutterschmid R. 7 – Tóth D. 9. Edző: Surman István.
GÓL: Nagy B. (2), ill. Tóth D. (2).
SÁRGA LAP: Kovács R.
MAJZIK BENCE: – Félig teli vagy félig üres az a bizonyos pohár? Talán, ha ezt meg tudnánk válaszolni, akkor én is nyíltabban nyilatkozhatnék. Két nagy védelmi megingásból kétgólos hátrányba kerültünk. Csapatom tartását mutatja, innen is felálltunk és kiegyenlítettünk, amire igencsak büszkék lehetünk, azonban a győztes gólra már nem futotta az erőnkből. Összességében igazságos eredmény született. További sok sikert kívánok az Újhartyánnak!
SURMAN ISTVÁN: – Eléggé létszámhiányosan tudtunk elutazni ’Szecsőre, ugyanis betegségek, eltiltás és sérülések hátráltatták a csapatot, de aki el tudott jönni, mindenki nagyon odatette magát. Két elkerülhető gólt kaptunk, a többi pedig stimmelt, ahogy elterveztük. Sok sikert kívánok a Tápiószecsőnek a továbbiakban!
Ráckeve – Tököl
2–2 (0–1)
Ráckeve, Sipos Ferenc Sporttelep, 70 néző. Vezette: Kiss T. (Szalma B., Eisenbacher M.)
RÁCKEVE VAFC: Koman K. 6 – Drozd T. 6 (Végh J. 0, 79. p.), Turcsán P. 6, Kis B. 6, Koller B. 6 – Kuklis K. 0 (Áj D. 6, 28. p.), Papp D. 6 – Geiger N. 6 (Papp R. 6, 58. p.), Mucsi Zs. 8, Kalina M. 6 (Novák L. 6, a szünetben) – Hári J. 6. Edző: Podruzsik József.
VSK TÖKÖL: Dankó R. 6 – Surnyák Z. 6, Auer M. 7, Nagy D. 7, Kányádi Sz. 7 – Bednanics I. 6, Marlyin Z. 6 – Csajági L. 6 (Bundics S. 0, 92. p.), Lefler B. 7, Pray M. 6 (Angyal Z. 0, 80. p.) – Galambos G. 6 (Kovács A. 0, 72. p.). Edző: Mészáros Attila.
GÓL: Mucsi Zs. (2, az elsőt 11-esből), ill. Galambos G., Lefler B. (11-esből).
SÁRGA LAP: Mucsi Zs., Papp D., ill. Surnyák Z., Bednanics I., Csajági L.
PODRUZSIK JÓZSEF: – A mérkőzés első félidejében tompa játékunk mellett sajnos kényszerű cserét is alkalmaznunk kellett, emellett egy gyermeteg hibánkat is kihasználta a vendégcsapat, ami összeségben sorsdöntőnek bizonyult. A második játékrészben sikerült az egyenlítés és volt rá sansz, hogy megfordítsuk az eredményt, de újabb hibát követtünk el védekezésben. Küzdöttünk az „ikszért”, ami végül egy remek szabadrúgásból össze is jött. Sajnos most nem játszotta azt a csapat, amit tud, de nyolc győzelem után talán előfordulhat egy döntetlen mindenki életében. Köszönjük szépen Agócs Károlynak és Szabó Zoltánnak, hogy a mérkőzés után megvendégelte a két együttest! További sok sikert kívánok a Tökölnek!
MÉSZÁROS ATTILA: – Jól kezdtük a mérkőzést, szerencsére mi szereztünk vezetést, ezt követően főleg a védekezésre koncentráltunk. A második félidőben kicsit beszorított minket a Ráckeve, viszont álltuk a sarat, a saját butaságunkból kaptak büntetőt. A csapat erejét mutatja, hogy nem roppantunk össze és a vezetést sikerült ismét megszerezni. A meccs végéig jól tartottuk magunkat, de jött a bombagól a Ráckevétől, így meg kellett elégednünk a döntetlennel. Úgy gondolom, nem lehet panasz a srácokra, hat nap alatt három mérkőzést játszva ezúttal is tisztességgel helytálltak. Gratulálok csapatomnak a döntetlenhez! Sok sikert kívánok a Ráckevének, köszönjük szépen a mérkőzés utáni vendéglátást!

Tápiószele – Felsőpakony
2–2 (0–1)
Tápiószele, 120 néző. Vezette: Berkes I. (Erb L., Balogh B.)
TÁPIÓSZELEI SE: Suta A. 8 – Kotlár Zs. 7, Nagy T. 8, Lőrincz L. 7, Boros D. 7 (Koncz S. 0, 70. p.) – Nánási M. 8, Ledacs-Kiss B. 7, Nánási L. 7, Kiss K. 7, Balaton J. 7 (Katona Kristóf 0, 61. p.) – Görbe I. 8. Edző: Fehér Szilárd.
FELSŐPAKONYI KSE: Melegh B. 5 – Sajgó Z. 6, Hegyes P. 6, Rainer M. 5, Kréti G. 5 (Fazekas N. 5, 58. p.) – Nagy T. 5 (Matyi M. 0, 61. p.), Szőke K. 5, Gerhardt Á. 6 – Soóky Zs. 5, Kovács D. 5, Semsei M. 5 (Gere Z. 0, 70. p.). Edző: Megyesi László.
GÓL: Görbe I., Nagy T., ill. Hegyes P., Gere Z.
SÁRGA LAP: Nagy T., ill. Sajgó Z.
FEHÉR ZSOLT, a Tápiószele elnöke: – Hat hete tartó veretlenségünket sikerült megőrizni és győzelemmel felérő döntetlent játszottunk ezen a csodálatos délutánon a szép számmal kilátogató szurkolóink örömére. A tavasz az eddigi legfegyelmezettebb és taktikailag legjobb játékát produkáltuk, aminek meglett az eredménye. Kitűnő játékvezetés mellett a listavezetőnek voltunk egyenrangú ellenfele. Gratulálok a csapatnak! Folytatjuk!
MEGYESI LÁSZLÓ: – Hetek óta nagy nehézségekkel küzdünk, de a helyzetünkben akkor is elvárható lett volna idegenben a győzelem. Úgy érzem, nem minden játékosom készült fel megfelelően erre a találkozóra. A hazai csapat lelkes és fegyelmezett volt, még ha fájó is egy utolsó perces gól, nem volt érdemtelen a döntetlen. Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből. Gratulálok a Tápiószelének a pontszerzéshez!
Dunaharaszti MTK II. – Hernád
9–1 (5–1)
Dunaharaszti, Csónak utca, 50 néző. Vezette: Pető T. (Szőke R., Borbély M.)
DUNAHARASZTI MTK II.: Sinkó M. 8 (Sófalvi N. 8, a szünetben) – Király M. 8 (Egyed R. 8, a szünetben), Gosztonyi M. 8, Lengyel K. 8 – Gorincsek G. 8 (Kiss D. 8, a szünetben), Mikó B. 8, Tóth Zs. 9, Óber B. 9 – Tóth P. 8 (Németh D. 0, 63. p.), Hegyes Z. 9, Szabó P. 8. Edző: Tamási Zoltán.
HERNÁDI FKSE: Mönich Z. 3 – Jurászik G. 3, Lakatos F. 3, Bálint Z. 3 (Monori M. 3, a szünetben), Szűcs J. 3 – Lipták N. 3, Szekeres T. 3 (Manhalt R. 3, a szünetben), Ulicska Zs. 3 (Kerepesi M. 3, a szünetben) – Holecz D. 3, Megyeri F. 3, Huszár V. 3 (Kisjuhász A. 0, 66. p.). Edző: Kovács Roland.
GÓL: Tóth Zs. (3), Óber B. (2), Kiss D. (2), Tóth P., Gosztonyi M., ill. Bálint Z.
SÁRGA LAP: Király M., ill. Szűcs J., Holecz D., Jurászik G.
TAMÁSI ZOLTÁN: – Kiszakadt a gólzsák. Megérdemelten nyertünk, a játék minden elemében felülmúltuk ellenfelünket. Hamar eldöntöttük a három pont sorsát, akár nagyobb különbségű győzelem is lehetett volna. Hál’ istennek, hogy abszolváltuk a mérkőzést, de nincs még vége a bajnokságnak. Hátravan négy forduló, dolgozunk tovább, hogy minél több pontunk legyen. Nem dőlünk hátra.
KOVÁCS ROLAND: – Minimum két osztály szintkülönbség volt a két csapat között és az sem mentség a nagy különbségű vereségünkre, hogy a kilenc gólból nyolcat olyan játékosok szerezték, akik az NB III-as bajnokságban is pályára léptek. Tökéletesen látszott, melyik csapat edz heti négyet és melyik félévente négyet. További sok sikert a Dunaharasztinak!

Alsónémedi – Abony
3–1 (1–0)
Alsónémedi, 50 néző. Vezette: Tusa Z. (Gyikó T., Schenk H.)
ALSÓNÉMEDI SE: Csik T. 0 – Kakucs N. 6, Kristály D. 6, Horváth G. 6 – Katona Á. 6, Novakov D. 6 (Béres K. 0, 65. p.) – Laczkó I. 6, Kovács B. 7, Halász B. 6 (Varga Z. 0, 89. p.) – Mészáros R. 7, Tóth Á. 6 (Teszler V. 0, 65. p.). Edző: Benkovics Attila.
ABONYI KID FC: Szabó M. 6 – Kovács M. 6, Kállai R. 5, Angyal L. 6 – Molnár B. 5, Molnár G. 6, Herédi J. 5, Barna M. 5, Bodor Sz. 5 – Lendvai Z. 6, Balog M. 5 (Kovács B. 6, 40. p.). Edző: Némedi Tivadar.
GÓL: Mészáros R. (2), Béres K., ill. Kovács B.
BENKOVICS ATTILA: – Közepes színvonalú, de nagyon sportszerű mérkőzést játszottunk egy minden tiszteletet és elismerést megérdemlő csapat ellen. Győzelmünk a körülményekhez való jobb alkalmazkodásnak volt köszönhető. Szinte kétségtelen, hogy a pályánk talaja pillanatnyilag nem teljesen alkalmas a hagyományos, magyar futballstílus eredményes alkalmazására, ennek ellenére a mérkőzés nagyobb részében többet birtokoltuk a labdát és helyenként ötletesség is volt a játékunkban.
NÉMEDI TIVADAR: – Szimpatikus, jól felkészített csapattal nagyon sportszerű mérkőzést játszottunk. Az első játékrészben nem találtuk a ritmust, a másodikban feljavultunk, egyenlítettünk, de azonnal jött a válasz, amit nagyon nehéz fejben lereagálni. Még 3–1-es állásnál is mentünk előre, de akárhogy próbálkoztunk, sajnos ez nem a mi napunk volt. Sok sikert Benkovics Attila csapatának a folytatásra!
Százhalombatta – Ócsa
3–0 (0–0)
Százhalombatta, stadion, 100 néző. Vezette: Kamal N. (Pálfi B., Kiss B.)
SZÁZHALOMBATTAI VUK SE: Koplányi K. 8 – Spáczay D. 7 (Fügedi Á. 0, 79. p.), Schneider D. 8, Tolnai P. 8, Cservenka G. 8 – Fülöp N. 7 (Sipos G. 0, 62. p.), Tóth G. 7 (Somogyi T. 0, 74. p.) – Szabó D. 7 (Károlyi Cs. 0, 79. p.), Kolozsvári L. 7 (Tamás D. 7, a szünetben), Kiss K. 7 (Godena G. 0, 74. p.) – Urbán P. 8. Edző: Károlyi Gábor.
ÓCSA VSE: Oláh B. 7 (Szöllősi N. 0, 82. p.) – Györvári T. 7, Nagy G. 6, Tóth A. 5, Zsámboki E. 5 (Pelsőczi I. 0, 68. p.) – Ferencz Z. 5 (Pintér B. 6, 57. p.), Sárosi R. 6, Kovács T. 6 (Horváth P. 0, 62. p.) – Karacs A. 7, Oláh L. 6 (Somogyi Sz. 0, 74. p.), Pekker G. 7 (Marczinák A. 0, 80. p.). Edző: Kövér István.
GÓL: Urbán P. (2), Schneider D.
KÁROLYI GÁBOR: – Tudtuk, hogy az Ócsa télen jelentősen megerősödött, de szerencsére ennek megfelelően álltak bele a srácok a mérkőzésbe. Sokszor megbontottuk a zárt védekezésüket és már csak a kapusukkal szemben álltunk, de vagy a hálóőr védett nagyot, vagy mi hagytuk ki a helyzeteket. A második félidő elején hamar megszereztük a hőn áhított vezetést, majd gyorsan rúgtunk rá még egyet. Úgy érzem, ekkor eldőlt a három pont sorsa, és akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Gratulálok a fiúknak, remélem, tovább folytatjuk az öt meccs óta tartó győzelmi szériát.
KÖVÉR ISTVÁN: – Az első félidőben fegyelmezetten játszottunk és néhány alkalommal elértünk ellenfelünk kapujáig, de gól sajnos nem született ezekből a lehetőségekből. A második játékrészt megpecsételték az egyéni hibáink, amit a nagyszerű játékerőt képviselő ellenfelünk kegyetlenül ki is használt. Számunkra nem maradt más, csak a gratuláció a házigazdának!
Maglód-HelloParks – Halásztelek
0–1 (0–0)
Maglód, Kertész Károly Stadion, 100 néző. Vezette: Pető T. (Erb L., Szalai-Sziebig N.)
MAGLÓDI TC-HELLOPARKS: Nyilas L. 6 – Sándor J. 5, Hevesi K. 5, Zilahy A. 6, Véglás P. 6 (Havasi L. 0, 77. p.) – Székely H. 5 – Nosztrai R. 4 (Szalai M. 5, 58. p.), Tomasek G. 6, Buzás P. 5 (Kristóf L. 0, 63. p.), Dallos L. 6 – Bujdosó D. 5 (Fekete G. 0, 82. p.). Edző: Rakita Gábor.
HALÁSZTELKI FC: Takács B. 7 – Papp D. 6, Kardos F. 6 (Szederkényi Á. 7, a szünetben), Szabó V. 7, Szabó B. 6 (Dobos Z. 6, 59. p.) – Kovács G. 7, Gacsályi K. 7, Jánvári K. 6 (M. Kablawi 6, 59. p.) – Gáspár A. 6 (Szabó Á. 0, 75. p.), Márfi D. 7, Kordé A. 6 (Héder N. 0, 92. p.). Edző: Béky Gábor.
GÓL: Márfi D. (11-esből).
SÁRGA LAP: Véglás P., Hevesi K., Székely H., Zilahy A., Fekete G.
RAKITA GÁBOR: – Döntetlenszagú mérkőzés volt, amelyet – sajnos nem a mi javunkra – egy büntető döntött el. Nem játszottunk jól, de a helyzeteink és ziccereink megvoltak ahhoz, hogy megnyerjük a találkozót, mivel azonban ezeket nem használtuk ki, így nem is lehetett más a vége, csak vereség. Gratulálok a Halászteleknek a győzelemhez, mi pedig még végig brusztoljuk a hátralévő négy fordulót.
BÉKY GÁBOR: – Gratulálok a csapatnak! Végre sikerült egy rossz sorozatot lezárni. Az első félidőben átadtuk a kezdeményezést ellenfelünknek, ami nem nagyon működött. Ekkor a hazaiaknak volt egy-két helyzete, majd a második félidőben váltottunk. Feltoltuk a védekezésünket, ami már jobban működött és sikerült is betalálnunk, amivel megnyertük a mérkőzést. Még egyszer gratulálok a csapatnak!
Aranyszarvas – Tápióság 3–0 (versenybizottsági határozat alapján)

A 26. forduló válogatottja
Koplányi K. (Százhalombatta) 8 – Kotlár Zs. (Tápiószele) 7, Nagy T. (Tápiószele) 8, Szabó V. (Halásztelek) 7, Kányádi Sz. (Tököl) 7 – Nagy B. (Tápiószecső) 8, Mucsi Zs. (Ráckeve) 8, Tóth Zs. (Dunaharaszti II.) 9, Óber B. (Dunaharaszti II.) 9 – Urbán P. (Százhalombatta) 8, Tóth D. (Újhartyán) 9.
A forduló jegyzőkönyvei, az aktuális tabella és a góllövőlista megtekinthetők az adatbankban:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29629/26.html
Címlapfotó: Hét nyeretlen mérkőzés után szerzett újra három pontot Béky Gábor együttese (forrás: Halásztelki FC Facebook-oldal)