– Két éve nem fejezték be a III. osztály küzdelmeit, tavaly azonban gyorsan „újjászületve” a harmadik helyen zártak a IV. osztály, Déli csoportjában, idén pedig bajnoki címet ünnepelhettek Délkeleten. Kérem, tekintsük vissza az elmúlt évek történéseire, hogyan élték meg mindezt „házon belül”?
– Három évvel ezelőtt bajnokok lettünk a „megye-négyben”, utána feljebb is léptünk, ami véleményem szerint hiba volt. A gárdán belüli morál nem volt jó a sok vereség miatt, a srácok nem tudták elviselni a kudarcokat, emellett még sérülések is sújtottak bennünket. A végére mindössze nyolc-kilenc ember maradt, így nem is tudtuk befejezni azt a szezont. Azon játékosokkal, akikkel elkezdtük azt az évadot, még most is együtt dolgozunk, a társaság tehát ugyanaz már évek óta, rendkívül családias hangulat uralkodik nálunk, szerintem ennek is köszönhető az elmúlt két évben szerzett két dobogós helyezésünk, hozzáteszem, mindezt szinte nulla edzéssel vittük véghez.

– Térjünk rá a mögöttünk hagyott szezonra. Végig nagyon szoros küzdelem volt, melynek során a Tápiószőlős volt a fő kihívójuk. Ön szerint mi az, ami mégis a Csévharaszt javára döntötte el a véghajrát?
– Az ősszel lejátszott egymás elleni meccsünkön idegeben sajnos 2–0-s vereségbe szaladtunk bele, de ezt leszámítva sorra jöttek a jó eredmények. Azt mondhatom, hogy a – szerintem sorsdöntő – tavaszi találkozónkon talán jobban akartuk a győzelmet, mint a ’Szőlős, a szívünk vitt előre bennünket, végül a rendkívül fordulatos rangadót a véghajrában sikerült 3–2-re megnyernünk.