– Milyen célokkal vágtak neki tavaly nyáron a bajnokságnak?
– Elsődlegesen a dobogóra kerülés volt a célunk, örülök, hogy sikerült túlszárnyalnunk az eredeti elképzelésünket. Az igazsághoz hozzátartozik, erre már az előző bajnokságban megvolt az esélyünk, akkor mi rontottuk el, hiszen az utolsó fordulóban elég lett volna egy pontot szereznünk, ráadásul előnyben is voltunk Táborfalván.
– Ki, vagy kik nyújtották a legjobb teljesítményt az legutóbbi szezonban?
– Eredetileg húsz fős kerettel indultunk, ehhez képest a végére eléggé lemorzsolódtunk, ugyanis mindössze tizennégyen maradtunk. A rutinos Gyurcsányi Péter a védelemben, Doczé Szabolcs a középpályán, legeredményesebb játékosunk, Sánta Róbert pedig a támadók között alkotott maradandót. Az eredetileg szintén támadó Nagy Ferenc a szezon második felében már középpályást játszott, kilenc meccsen játszott ebben a csapatrészben. Ugyancsak szeretném még megemlíteni Földi Roland, Lerner Balázs és Tóth Ferenc nevét, velük is nagyon elégedett voltam, amit a bajnokság során bemutattak, de összességében tényleg azt mondhatom, mindenki beletette a maga részét a bajnoki címbe.
– Mi volt a kulcsmomentum az aranyérem megszerzése felé vezető úton?
– A végéig rendkívül kiélezett volt a küzdelem, úgy gondolom, a Délegyházán aratott egygólos győzelmünk jelentette az egyik fordulópontot, ahol egyébként több góllal is nyerhettünk volna nyerhettünk volna, holott eléggé „ellenszélben” futballoztunk. Így utólag visszagondolva az is tény, hogy katasztrofálisan, két vereséggel kezdtük a tavaszi idényt, előbb a Szigetcsép elleni szomszédvári rangadón hazai pályán kaptunk ki két góllal, azután a taksonyi ki-ki meccsen is alulmaradtunk, majd Kakucson éreztem, hogy megfordult valami, ahol 5–1-re győztünk és innentől kezdve elindultuk felfelé.
– A bajnokok felé minden évben majdhogynem kötelező a kérdés: vállalják a harmadosztályú szereplést?
– Az a döntés született, hogy vállaljuk, de a végére maradó, már említett 13-14 fős játékoslétszám eggyel feljebb édeskevés lesz, ezért mindenképpen új labdarúgókkal kell felfrissítenünk a keretet. Folynak már az egyeztetések az aktuális kiszemeltekkel, a következő bajnokságra történő felkészülést pedig előreláthatólag július 14-én vagy 15-én kezdjük majd el.
A Szigetbecse eredményei a 2024/2025-ös szezonban a Pest vármegyei III. osztály, Nyugati csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/14/29707/22/290601.html
A Pest vármegyei IV. osztály, Déli csoportjának 2024/2025. évi bajnoka a Szigetbecse. Felső sor (balról): Lerner Balázs, Pokornyik István, Tóth Ferenc, Juhász Dániel, Doczé Szabolcs, Nádasi András, Veszeli János (edző), Gyurcsányi Péter, Ács Gábor, Gózon Máté. Ülnek: Podruzsik Sándor, Fejes Márk, Kelemen Gábor, Csete János, Szűcs Ádám, Sánta Róbert, Földi Roland, Nagy Ferenc. A képről hiányzik: Pásztor László, Kircsák Zénó, Márkus Dávid.
Címlapfotó: A Déli csoportot egy pont előnnyel nyerő Szigetbecse vállalja a harmadosztályt (forrás: Veszeli János)







