Ma Leó, Szaniszló névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Javában zajlik a munka Tökölön a vármegyei kupa- és bajnoki rajtra készülve

Taskovics Erik Halásztelek után Tökölön vállalt feladatot

Edzőcsere történt a Pest vármegyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő, ott az előző szezont a 12. helyen záró Tökölnél, a nyolc év után a Pénzügyőr U19-hez távozó, csapatával 2022-ben Amatőr Kupa-döntőt játszó Mészáros Attila helyét Taskovics Erik foglalja el kispadon, aki ezúttal is másodmagával, Gráczki Péterrel együtt vállalta be az új feladatát. Az új, augusztus 31-én a 41. életévét betöltő tréner legutóbb – 2018 és 2023 között – az ugyanebben a másodosztályú csoportban szereplő Halászteleknél dolgozott. Irányítása alatt a középmezőnyhöz tartoztak a halásztelki sárga-kékek, a legjobb eredményüket pedig a 2021/2022-es bajnoki évben érték el, amikor az 5. helyen végeztek a Déli csoportban. A 2022/2023-as szezonban, a tavaszi idény közben távozott a halásztelki kispadról, azt követően mostanáig nem is edzősködött. Aktív labdarúgóként az NB III-ig jutott fel a Kiskunhalas, valamint a Maglód színeiben, később számos Pest megyei és Budapest-bajnokságban szereplő klub színeiben futballozott, játékosként Halászteleken fejezte be a pályafutását. Ezúttal aktuális tököli feladatvállalásáról kérdeztük.

– Hogyan fogadta, miután felkérték a Tököl vezetőedzői feladatainak ellátására?
– Bevallom, meglepett és váratlanul is ért, hiszen már valamivel több, mint két éve nem edzősködtem. Nem volt számomra ismeretlen a klub, hiszen a 2016/2017-es szezonban a Tököl II.-ben futballoztam, és azóta is jó kapcsolatot ápoltam Jaszenovits Balázs szakosztályvezetővel. Ő keresett meg, majd leültünk a vezetőkkel, akik felvázolták az elképzeléseiket. Felhívták a figyelmem a továbblépés fontosságára és egy ütőképes együttes kialakítására. A mi pozitívum, hogy együtt marad a keret, megfelelő karakterű labdarúgók átigazolásával sikeresek lehetünk. Szép feladat, és ismerve a klub körülményeit, úgy érzem, megvalósítható a cél. Nem gondolkodtam sokat, jóformán rögtön igent mondtam a felkérésre.

– Milyen helyezés elérését tervezik a 2025/2026-os bajnoki évben?
– Az előző bajnoki évben 28 pontot szerezve a 12. helyen végeztek a kék-sárgák. Ennél most lényegesen jobb szereplést vár a vezetőség, a táblázat első felében, vagyis a nyolcban kell végezni. Ha ennél lejjebb zárnánk a szezont, nagy csalódás lenne. Az elváráshoz természetesen alkalmazkodniuk kell a játékosoknak és a szakmai stábnak egyaránt, egyúttal mindent elkövetni, hogy megvalósítsuk a kitűzött célt.

Taskovics Erik (balra) ismét Gráczki Péterrel közösen vállalt feladatot
Taskovics Erik (balra) ismét Gráczki Péterrel közösen vállalt feladatot

– Mielőtt részletesebben beszélne új csapata felkészüléséről, néhány gondolat erejéig pillantsunk vissza a múltba. Hogy emlékszik vissza a Halászteleken töltött évekre?
– Még 2017 nyarán az egykori Tököl II.-től igazoltam át a megyei I. osztályból akkor éppen kiesett Halásztelek gárdájához. A következő, azaz a 2017/2018-as szezon végén az akkori tréner, Varga Ákos elköszönt, ezt követően az egyesület korábbi elnöke, Ács Gusztáv váratlanul nekem ajánlotta fel a kispadot. Már aktív futballistaként foglalkoztatott a gondolat, ha egyszer befejezem a futballt, szívesen lennék edző. Elfogadtam a felkérést, így szinte egyik napról a másikra játékosból edző lettem. Az első bajnoki évemben, a 2018/2019-es szezonban 8. helyen zártunk a II. osztály Déli csoportjában, majd évről évre egy helyet léptünk előre, a 2021/2022-es bajnoki évben már az 5. helyen végeztünk. A következő bajnoki év viszont nem úgy alakult, ahogy elképzeltem, és még a tavaszi idény közben, az Újhartyántól hazai pályán elszenvedett 6–1-es vereség után felálltam a kispadról.

– Hogyan alakult eddig a Tököl felkészülési programja és milyen változások mentek végbe nyáron a játékoskeretben?
– Július 16-án kezdtük el a közös munkát, benne heti három edzéssel és az edzőmérkőzésekkel. Új labdarúgók is érkeztek, akiket tudatosan, posztokra igazoltunk. A védelembe Király Márton a Dunaharaszti II.-től, a támadósorba Ilovai Tamás és Olasz Olivér Dunavarsányból, Oláh Zoltán pedig Biatorbágyról érkezett. A középpályán történt a legtöbb változás, a Budapest bajnokság II. osztályából idén kiesett Stand98 FC-től Mondok Richárd, Venczel Patrik, Ferenczi Zsolt és Krisztián Kristóf, Ráckevéről pedig visszatért hozzánk Tajti Krisztián.

Edzőként 2018 és 2023 között dolgozott Halászteleken
Edzőként 2018 és 2023 között dolgozott Halászteleken

– Milyenek a kezdeti tapasztalatai?
– Gráczki Péter kollégámmal együtt érkeztem, aki korábban a csapattársam volt, most pedig pályaedzőként segít. Új szakmai elképzelést vezettünk be, amelynek még a begyakorlása szükséges, de ebben partnerek a játékosok, eleget tesznek a kérésnek, maximálisan elvégzik a rájuk bízott munkát. A régi labdarúgóink is igyekeznek segíteni, hogy az újonnan érkezettek minél előbb beilleszkedjenek és velük kiegészülve eredményesek legyünk. Jó a közösség, a srácok akarják a sikert, a jó szereplést. Az egyesület vezetése részéről a háttér biztosított ahhoz, hogy az első nyolcban végezzünk. Várjuk már a rajtot, a bemutatkozásunk augusztus 17-én, vasárnap 17:00 órakor lesz a Pest Vármegyei Kupa 1. fordulójában, a csoportunkban újonc Taksony vendégeként lépünk pályára, majd hat nappal később már a bajnoki rajt vár ránk Maglódon…

A Tököl mérkőzései a 2025/2026-os évad őszi idényében a Pest vármegyei II. osztály, Déli csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/65/14/31816/1/309411.html

Címlapfotó: Javában zajlik a munka Tökölön a vármegyei kupa- és bajnoki rajtra készülve (forrás: Jaszenovits Krisztián)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!