Ma Gyula névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Címlapfotó: Béky Gábor együttese mindkét félidőben jól hajrázott, így tavasszal továbbra is veretlen (forrás: Halásztelki FC Facebook-oldal)

Nosztrai Roland négy gólja kilencet hozó meccsen három pontot ért a Maglódnak Dunaharasztiban

Nem mindennapi, gólokban gazdag 90 percet hozott szombaton a Dunaharaszti II. és a Maglód párharca, melyen a vendégek végig vezetve 5–4-re nyertek meg. Két, remek formát mutató fiatal támadó „különversenyét” is hozta a találkozó, melyben ugyancsak a győztes alakulatot, a Maglódot erősítő 20 esztendős Nosztrai Roland bizonyult jobbnak a hazaiaknál háromszor a kapuba találó mindössze 18 éves Seres Olivérrel szemben. A Halásztelek fölényes, 6–1-es győzelemmel érvényesítette a papírformát Örkényben, és hasonlóképpen „járt el” a listavezető Újhartyán Taksonyban, ahonnét 5–1-es sikerrel távozhatott Surman István együttese. A szomszédvári derbit Dinnyés Dávid hajrában szerzett góljával ezúttal a Tápiószecső nyerte meg hazai környezetben a Nagykátával szemben. Rangadót nyert meg otthon a Tököl az Inárccsal szemben, a vége 3–2 lett Taskovics Erik csapata javára.

PEST VÁRMEGYEI II. OSZTÁLY, DÉLI CSOPORT

18. forduló

Dunaharaszti II. – Maglód
4–5 (1–2)
Dunaharaszti, Csónak utca, 70 néző. Vezette: Kovács Gergely. (Kollár V., Kun A.)
DUNAHARASZTI MTK II.: Daróczi Sz. 5 – Feczesin K. 6, Lengyel K. 6, Tóth Zs. 6, Gorincsek G. 5 – Polonkai K. 6, Nagy D. 5 (Szabó P. 6, 51. p.), Reibl B. 6, Seres O. 8 – Zelovics D. 6, Hegyes Z. 6 (Lőrinczi F. 6, 59. p.). Edző: Tamási Zoltán.
MAGLÓDI TC: Schritt M. 7 – Dallos L. 7, Hevesi K. 7, Zilahy A. 7, Horváth H. 7 (Fogarasi L. 0, 88. p.) – Kalina M. 7 (Székely H. 0, 67. p.), Ivancsó D. 7 (Nagy B. 7, 55. p.) – NOSZTRAI ROLAND 10, Buzás P. 7 (Sándor J. 7, 51. p.), Tomasek G. 7 – Bujdosó D. 7 (Barta D. 0, 67. p.). Játékos-edző: Ivancsó Dávid.
GÓL:
Seres O. (3), Zelovics D., ill. Nosztrai R. (4), Buzás P.
SÁRGA LAP: Feczesin K., Gorincsek G., ill. Kalina M., Székely H., Hevesi K., Ivancsó D.
TAMÁSI ZOLTÁN: – Érdekes találkozó volt, melyen a vendégek hat támadásból öt gólt szereztek, mi pedig tizenkét helyzetből csak négyszer voltunk eredményesek. Kétszer is felálltunk a padlóról, sajnos a végén nem tudtuk megszerezni a győzelmet. A védekezésünkön mindenképpen javítani kell, dolgozunk tovább.
IVANCSÓ DÁVID: – Ilyen sokgólos mérkőzés után talán nincs is helye a túl mély elemzésnek. Akár három-négy góllal több találat is születhetett volna, sőt, az eredmény akár fordítva is alakulhatott volna. Remélem, végre átbillent a javunkra a mérleg nyelve, hiszen nemcsak nyertünk, hanem ezúttal a helyzeteinket is jóval nagyobb arányban használtuk ki. Mentálisan is erősnek bizonyult a csapat, ellenfelünk kétszer is kétgólos hátrányból tudott felállni, mégis sikerült újra előnyt szereznünk és végül megnyerni a mérkőzést. A sok kapott gól miatt természetesen nem lehetek teljesen elégedett, hiszen ennyi találatot nem szabad kapnunk, ezen mindenképpen javítanunk kell a következő fordulóra. Gratulálok a csapatnak, mert láthatóan előreléptünk, ami végül pontokban is megmutatkozott. Külön szeretném kiemelni Nosztrai Roland teljesítményét is, aki mindössze 20 évesen képes volt eldönteni egy ilyen kiélezett mérkőzést. Sajnálom, hogy az ellenfél vezetőedzőjének a lefújás után sietnie kellett, így elmaradt a kézfogásunk…

 

Örkény – Halásztelek
1–6 (0–3)
Örkény, 50 néző. Vezette: Berkes I. (Stefkó F., Bornemissza M.)
ÖRKÉNYI SE: Győri A. 4 – Varga A. 4, Sziráki Sz. 6, Schuch M. 5, Török A. 5 – Meszner T. 4 (Molnár A. 0, 80. p.), Nagy M. 4 (Lakatos E. 0, 78. p.), Székely I. 5, Bódi B. 5 – Merkovics M. 5, Gyöngyösi A. 6. Edző: Sziráki Mihály.
HALÁSZTELKI FC: dr. Simonfi T. 6 (Tóth B. 0, 76. p.) – Buzás B. 6 (Papp D. 7, a szünetben), Bathó Á. 6 (Dobos B. 0, 69. p.), Szabó V. 7, Dobos Z. 6 – Jánvári K. 7, Gáspár A. 7 (Kordé A. 7, 57. p.), Kablawi M. 7 – Nádas K. 7, Héder N. 7, Szabó B. 7 (Kanter B. 0, 65. p.). Edző: Béky Gábor.
GÓL:
Gyöngyösi A., ill. Nádas K. (2), Szabó B., Héder N., Gáspár A. (11-esből), Dobos Z.
SÁRGA LAP: Török A., ill. Buzás B., Bathó Á.
SZIRKÁKI MIHÁLY: – Sajnos a múlt heti teljesítményünket csak részben produkáltuk ezen a mérkőzésen. Az első félidőben már-már úgy éreztem, fölényben vagyunk és gólt is rúghatunk, ehelyett három egyéni hiba után 3–0-ra vezetett az ellenfél. A szünetben rendet tettem a fejekben, a második játékrész első 20 percében az én szempontomból kimagasló teljesítményt nyújtottunk. Ennek eredménye egy – véleményem szerint – szépségdíjas gól, valamint több kimaradt helyzet lett. Sajnos a vége felé jött még egy hiba, a negyedik gól után pedig összeestünk. Még annyit üzennék ismét a játékosoknak: amit ma beleteszel, azt holnap visszakapod. Gratulálok a Halászteleknek!
BÉKY GÁBOR: – Nehéz talajú pályán, úgy gondolom, teljesen megérdemelt győzelmet arattunk – még ilyen különbséggel is. A saját játékunkat sajnos csak elvétve játszottuk, de igyekeztünk alkalmazkodni. A mérkőzésen végig domináltuk, helyzeteket dolgoztunk ki, igaz, a második félidő elején kiengedtünk, ám hamar rendeztük a sorainkat, onnantól kezdve pedig már csak a különbség lehetett kérdéses. Összességében szép teljesítményt nyújtottunk, gratulálok a csapatnak!

A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság eredményei (18. forduló, 2025/2026.)
A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság eredményei (18. forduló, 2025/2026.)

Hernád – Ráckeve
0–3 (0–3)
Hernád, 80 néző. Vezette: Laczkó Z. (Visnyei Bendegúz, Stefkó D.)
HERNÁDI FKSE: Szöllősi N. 3 – Dobos F. 3 (Márton Zs. 4, a szünetben), Szűcs J. 3 (Bálint Z. 5, a szünetben), Scheidt Á. 3 (Bánfi L. 0, 75. p.), Harmat B. 4 – Szekeres T. 3 (Mráz I. 4, 58. p.), Márki K. 3, Kerepesi M. 4 (Huszár V. 0, 66. p.) – Varga K. 4, Holecz D. 3 (Berkes J. 0, 75. p.), Gyarmati D. 3. Játékos-edző: Király Péter.
RÁCKEVE VAFC: Sófalvi N. 7 – Feigl S. 7, Urbán F. 7, Turcsán P. 8, Béres-Orbán M. 7 – Papp D. 8, Nagy G. 7 – Kincses K. 7 (Kovács T. 0, 74. p.), Papp Zs. 7 (Kovács A. 0, 74. p.), Vámos G. 7 (Posta N. 0, 79. p.) – Koller B. 7 (Benczúr B. 0, 62. p.). Edző: Podruzsik József.
GÓL: Vámos G., Koller B., Papp D.
SÁRGA LAP: Harmat B., Márki K., ill. Papp Zs., Papp D.
MANHALT RICHÁRD, a Hernád alelnöke: – Az elmúlt hetekben a játékunk többé-kevésbé rendben volt, csak eredmény nem párosult hozzá. Az e heti teljesítményünk viszont igazán hitvány volt, elnézést kérek érte mindenkitől, aki végignézte. Semmiben sem tudtuk felvenni a versenyt a ráckeveiekkel, akiknek viszont gratulálok! Megyünk tovább, reméljük, jövő héten a szebbik arcunkat mutatjuk majd…
PODRUZSIK JÓZSEF: – Jó felfogásban és támadó szelleműen kezdte a csapat a mérkőzést, ennek köszönhetően hamar kétgólos előnyünk lett, amit a szünetig tovább növeltünk. A második játékrészben jól kontrolláltuk az élénkebb hazai csapat játékát, pozitívum, hogy stabilak maradtunk. Gratulálok a fiúknak az értékes idegenbeli győzelemhez! További sok sikert kívánok a Hernádnak!

 

Tápiószele – Százhalombatta
0–4 (0–1)
Tápiószele, 50 néző. Vezette: Fazekas A. (Petrányi G., Gerhát D.)
TÁPIÓSZELEI SE: Nagyistván Á. 7 – Farkas T. 6, Bódi T. 8, Nánási J. 6, Katona K. 6 (Oprea K. 0, 82. p.) – Gál F. 6, Koncz S. 6 (Bódi M. 0, 61. p.) – Boros D. 6, Nánási L. 6 (Földi D. 0, 86. p.), Tilly M. 6 (Huber A. 6, 59. p.) – Seres B. 6 (Balaton J. 0, 85. p.). Edző: Gál Ferenc.
SZÁZHALOMBATTAI VUK SE: Bonica S. 6 – Adorján M. 6 (Spáczay D. 0, 79. p.), Tolnai P. 5 (Schneider D. 0, 61. p.), Dancsa M. 6 – Kocsis A. 6 (Fügedi Á. 0, 76. p.), Tóth R. 7 – Nagy H. 6 (Sipos G. 7, a szünetben), Szabó D. 6, Cservenka G. 7, Tamás D. 6 (Spánitz L. 0, 61. p.) – Borics L. 6 (Vajda D. 7, a szünetben). Edző: Fülöp Noel.
GÓL: Tóth R. (2), Vajda D. (2).
SÁRGA LAP: Nagyistván Á., ill. Kocsis A.
GÁL FERENC: – Gratulálok a Százhalombattának, végig uralták a találkozót, összességében megérdemelten győztek. Hősiesen küzdöttünk, megyünk tovább.
FÜLÖP NOEL: – Kicsit kisebb volt a pálya Tápiószelén, így arra készültünk, hogy a hazaiak magas indításokkal fognak operálni. A várakozásunknak megfelelően alakult a mérkőzés, ült a 3–2-es formáció, hogy a két középpályásom visszafejelje a labdákat, majd azokat össze is szedtük, amit az első félidőben nagyon jól megvalósítottunk. A saját szempontunkból kicsit szerencsésebben alakult a találkozó, mert a vendéglátóink inkább a védekezésre rendezkedtek be, viszont sikerült hamar gólt szereznünk. Sajnos utána nem tudtuk a helyzeteinket kihasználni, így viszonylag hosszú ideig inkább mezőnyjáték folyt, egyszer-egyszer, ha az ellenfél hátul belehibázott, kialakult egy-egy veszélyesebb szituáció, de csak a második gól után mondhattam azt, hogy felszabadultabb lett a játékunk és akadtak nagyobb lehetőségeink is és így alakult ki ez a kicsit nagyobb különbségű győzelem.

A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság tabellája (18. forduló, 2025/2026.)
A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság tabellája (18. forduló, 2025/2026.)

Tököl – Inárcs
3–2 (1–0)
Tököl, 150 néző. Vezette: Versics D. (Feigl G., Tóth Z.)
VSK TÖKÖL: Végh K. 8 – Krisztián K. 8, Auer M. 8, Bugovics Á. 8, Kányádi Sz. 8 (Kovács A. 0, 70. p.) – Marlyin Z. 8, Bednanics I. 8 – Pesuth S. 8, Tajti K. 8 (Galambos G. 0, 62. p.; Angyal Z. 0, 90. p.), Olasz O. 8 (Szabó L. 0, 91. p.) – Oláh Z. 8 (Berkes G. 8, 52. p.). Edző: Taskovics Erik.
INÁRCS VSE: Prigyeni D. 4 – Dávid R. 4, Silva Lopes L. 5 (Urbán G. 0, 72. p.), Szűcs D. 4, Vonnák R. 4 – Riesz D. 5 – Kiss A. 4 (Szabó R. 0, 68. p.), Dutkai D. 4, Albert Á. 4, Szabó E. 4 (Cséka K. 0, 82. p.) – Horváth Gy. 4 (Tarnóczki T. 0, 64. p.). Edző: Balogh István.
GÓL: Tajti K., Olasz O. (11-esből), Berkes G., ill. Silva Lopes L., Horváth Gy. (11-esből).
SÁRGA LAP: Silva Lopes L., Cséka K., Dávid R., Balogh I. (edző).
TASKOVICS ERIK:
– A srácok az első perctől az utolsóig rendkívül fegyelmezetten, a megbeszéltek szerint tették a dolgukat. Teljes egészében kontroll alatt tartottuk a találkozót, viszont a helyzetkihasználásunkon javítani kell és meg kell tanulnunk, hogy hamarabb lezárjuk az ilyen mérkőzéseket. További sok sikert az Inárcsnak!
BALOGH ISTVÁN: – Fordulatos mérkőzésen az egyenlítés csak kétszer sikerült, ezért megérdemelt hazai győzelem született.

 

Alsónémedi – Abony
0–2 (0–2)
Alsónémedi, 51 néző. Vezette: Tusa Z. (Hunyady M. G., Szabó B.)
ALSÓNÉMEDI SE: Koman K. 0 – Horváth G. 4 (Molnár E. 4, a szünetben), Györvári T. 5, Nagy T. 4, Halász B. 4 (Imre J. 0, 81. p.) – Kovács B. 4 (Béres K. 0, 62. p.), Novakov D. 4 (Kajtár B. 5, a szünetben) – Molnár L. 4, Szalai J. 5, Mészáros R. 4 – Szabó A. 4 (Orosz A. 0, 87. p.). Edző: Schleer Zoltán és Szilasi Milán.
ABONYI KID FC: Szabó M. 8 – Molnár B. 7, Angyal L. 7, Molnár G. 7, Bodor Sz. 7 – Barna M. 7, Herédi J. 7 – Halas I. 7 (Rithnovszky M. 0, 66. p.), Huszka S. 7, Lendvai Z. 8 – Kállai I. 8. Edző: Némedi Tivadar.
GÓL: Lendvai Z., Kállai I.
SÁRGA LAP: Kajtár B., Györvári T.
SZILASI MILÁN:
– Hozzáállásból és helyzetkihasználásból is példát mutatott nekünk az Abony. Könyörtelenül kihasználták a lehetőségeiket, mindkét helyzetüket gólra váltották, míg mi még a kihagyhatatlannak tűnő ziccereket sem tudtuk értékesíteni.
NÉMEDI TIVADAR: – Jelenlegi helyzetünkben a legjobbat hozta ki magából a csapat, vagy talán még annál is többet. Az első negyedórában ellenfelünknek négy komoly helyzete is volt, Fortuna azonban minket segített. A két gólunk után már egyik oldalon sem alakult ki komoly gólszerzési lehetőség. Büszke vagyok a srácokra, végig nagyon koncentráltak és fegyelmezettek voltak. A győzelmünk összességében megérdemelt, nagyon megdolgoztunk érte. Sok sikert ellenfelünknek a folytatásra!

Gyöngyösi Aldó megszerezte első gólját az új csapatában (forrás: Örkény SE Facebook-oldal)
Gyöngyösi Aldó megszerezte első gólját az új csapatában (forrás: Örkény SE Facebook-oldal)

Tápiószecső – Nagykáta-Ulviczky Team
1–0 (0–0)
Tápiószecső, 300 néző. Vezette: Tóth Sz. (Berki A., Bíró Zs.)
TÁPIÓSZECSŐ FC: Jeszenszky Á. 0 – Balla Cs. 6, Varga V. 6, Moery M. 7, Surányi D. 6 – Utasi Bence 6, Dinnyés D. 7, Lengyel M. 6 (Kovács G. 0, 79. p.), Erdélyi Zs. 6 – Tóth A. 6 (Gyetvai S. 0, 89. p.), Kelemen D. 6. Edző: Majzik Bence.
NAGYKÁTA SE-ULVICZKY TEAM: Oravecz K. 0 – Vidor B. 7, Papp P. 8, Nagy T. 8, Gattyán M. 8 – Bolbás M. 7 (Csizmadia M. 0, 72. p.), Danyi M. 8, Mizák B. 7, Rimóczi T. 8 – Regdánszki M. 0, (Marton M. 7 23. p.; Tremmel M. 0, 82. p.), Bíró Á. 6. Edző: Kemecsi László.
GÓL:
Dinnyés D.
SÁRGA LAP: Lengyel M., Jeszenszky Á., Tóth A., ill. Danyi M.
KIÁLLÍTVA:
Majzik B. (edző) a 89. percben (második sárga lap után).
GAZSI KRISZTIÁN, a Tápiószecső alelnöke:
– Hétközben tovább bővült a sérültjeink száma, így még nehezebbé vált a szomszédvár elleni rangadó. Máskor is megoldottunk már hasonló nehézségeket, most is így álltunk hozzá, 90 percig foggal-körömmel harcolva kiegyenlített, tipikusan egygólos mérkőzésen sikerült megszereznünk azt az egy találatot. Gratulálok a csapatnak a hozzáálláshoz, a ’Kátának pedig további sok sikert kívánunk a folytatásra!
KEMECSI LÁSZLÓ: – Érzésem szerint nem érdemeltünk vereséget, kimondottan fájó az utolsó percekben kapott góllal. Ellenfelünk minden mozzanatára felkészültünk, levegőt sem engedtünk a két erőcsatáruknak, nagyon kevés lehetősége volt mindkét csapatnak. Sajnos a játékunkat hamar átírta a korai cserénk, ebből az összecsapásból többet ki lehetett volna hozni. Mégsem tudom elmarasztalni a fiatal játékosainkat, hiszen nagyon megnehezítettük a dobogóra pályázó hazaiak dolgát. Gratulálok a győzelemhez és további sok sikert kívánok a ’szecsői csapatnak!

 

Taksony – Újhartyán
1–5 (0–5)
Taksony, Végh István Utánpótlás Központ, 80 néző. Vezette: Aszódi Cs. (Berendi T., Szabados T.)
TAKSONY SE: Kreisz V. 5 – Gráf A. 5, Micheller B. 5, Gergő Á. 5, Varga B. 5 (Gombos J. 6, a szünetben) – Sipos R. 5, Paluska N. 5 (Forgó R, 0, 67. p.), Fajta K. 5, Kovács N. 5 (Kleinheizel P. 6, a szünetben) – Patkó Gy. 5 (Kleinheisel P. 6, a szünetben), Wéber T. 6 (Iványi Á. 0, 74. p.). Edző: Hégner Zoltán.
ÚJHARTYÁN VSE: Gerstenbrein G. 8 – Delea Zs. 8, Baranyi B. 8, Sztancsik A. 8 (Talapka I. 0, 71. p.), Zsíros Á. 9 (Farkas Cs. 0, 62. p.) – Krizsán M. 8, Jáger R. 8 (Zsámboki Á 0, 70. p.), Szebellédi Á. 8 (Surman Á. 0, 64. p.), Kucsván M. 8 (Farkas Zs. 0, 62. p.), Tóth D. 8 – Tóth H. 9 (Lukasik D. 0, 75. p.). Edző: Surman István.
GÓL:
Wéber T., ill. Zsíros Á. (2), Tóth H. (2, az elsőt 11-esből), Tóth D.
SÁRGA LAP: Tóth D., Surman Á.
HÉGNER ZOLTÁN: – Ellenfelünk az első félidőben lerendezte a mérkőzést, teljesen megérdemelten és jogosan rúgtak öt gólt. A szünetben rendeztük a sorainkat, a második játékrészben már kinéztünk valahogy, 1–0-ra hoztuk a második 45 percet. Gratulálok az Újhartyánnak a győzelemhez, nyerjék meg a bajnokságot!
SURMAN ISTVÁN: – A srácok nagyon jól kezdték a mérkőzést, négy pontrúgásból és egy szép akciógóllal már az első félidőben eldöntöttük a három pont sorsát. A második játékrészben már nem koncentráltunk eléggé, de ez elnézhető. További sok sikert kívánok a Taksonynak a bajnokságban!

A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság góllövőlistájának állása (18. forduló, 2025/2026.)
A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság góllövőlistájának állása (18. forduló, 2025/2026.)

A 18. forduló válogatottja

Szabó M. (Abony) 8 – Molnár B. (Abony) 7, Moery M. (Tápiószecső) 7, Turcsán P. (Ráckeve) 8, Zsíros Á. (Újhartyán) 9 – Papp D. (Ráckeve) 8, Tajti K. (Tököl) 8, Tóth R. (Százhalombatta) 7 – NOSZTRAI ROLAND (Maglód) 10, Tóth H. (Újhartyán) 9, Seres O. (Dunaharaszti II.) 8.

A forduló jegyzőkönyvei, az aktuális tabella és a góllövőlista megtekinthetők az adatbankban:
https://adatbank.mlsz.hu/league/65/14/31816/18.html

Címlapfotó: Béky Gábor együttese mindkét félidőben jól hajrázott, így tavasszal továbbra is veretlen (forrás: Halásztelki FC Facebook-oldal)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!