Az aktuális kupaforduló rangadóját Dunavarsányban játsszák, ahová a „mumusnak” számító Ceglédi Vasutas látogat, amely az idei és az előző szezonban kétszer is legyőzte bajnoki címért küzdő ellenfelét, igaz, azokat a találkozókat a Zsengellér Gyula Sportcentrumban rendezték. A hazaiak pillanatnyilag a 2., míg a vendégek az 5. helyen állnak a bajnokságban 20 fordulót követően. A két együttes szakvezetőjét kérdeztük a várható kilátásokról.
HOLLIK ANDRÁS, a FÉMALK-Dunavarsány sportigazgatója: – Mindig éles, szoros mérkőzéseket játszunk a Cegléddel, általában hazai győzelem születik a két egyesület párharcában, bízom benne, hogy ez a tendencia most is folytatódik. A szerdai mérkőzést teljes kerettel várhatjuk, mindenki egészséges, a korai kezdés miatt lehetnek késők a munkahelyi elfoglaltságok miatt, de ez majd csak aznap, szinte a meccs előtt fog kiderülni. Célunk egyértelműen a főtáblára jutás, ehhez még minimum ezt a mérkőzést abszolválnunk kell.
KECSKEMÉTI JÓZSEF, a Ceglédi Vasutas vezetőedzője: – A Pest vármegyei labdarúgás egyik legerősebb keretével rendelkező és az egyik legjobb focit játszó csapatához utazunk – számunkra a munkahelyi és az iskolai elfoglaltságok miatt lehetetlen időpontban. Az esélyek a kezdő sípszóig élnek, onnantól a napi forma fogja eldönteni a továbbjutást és az, kinek kell kevesebb játékost nélkülöznie. Ami a lehetséges hiányzókat illeti, szinte csak az indulás pillanatában dől el, hogy a munkahelyéről kit, mikor engednek el. Sajnos sérülés miatt is valószínűleg lesz távolmaradónk, Ványi Zsombor személyében és egyelőre Oldal Tibor, Olgyay Benjamin, Ivánfy Bence és Szabó Csaba játéka kérdéses még. Fortuna eddig is folyamatosan nehéz feladatok elé állított minket tavaly és az idén is a kupában, ugyanis kivétel nélkül idegenben léptünk pályára. Konkrét célkitűzésünk nem volt ebben a sorozatban, szeretünk futballozni és nyerni…
A Pest Vármegyei Kupa 5. fordulójának (negyeddöntők) programja:
FÉMALK-Dunavarsány (I. osztály) – Ceglédi Vasutas (I. o.); Albidok-Kartal (II. o., Észak) – Pilis (I. o.); Maglód (II. o., Dél) – Felsőpakony-Hungarec (I. o.) /egyaránt 15:00/. Taksony (II. o., Dél) – Vác (I. o.), 16:00.
Részletesen:
https://adatbank.mlsz.hu/league/65/14/31449/5.html
Nyilvános az elődöntők és a rájátszás sorsolása
Pest vármegyében évek óta nyilvános sorsoláson dőlnek el a párosítások a területi kupasorozat hajrájában. A szervező MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság a közelmúlt hagyományaihoz híven idén is nyilvános sorsolás keretében, az érintett klubok képviselőinek jelenlétében rendezi meg a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek nyilvános sorsolását, melyre 2026. március 27-én, pénteken 15:00-kor kerül sor az az igazgatóság székhelyén, a Vármegyeházán.
A MOL Magyar Kupa 2026/2027-es évadának versenykiírása értelmében Pest vármegyéből hat együttes kvalifikálja magát a 2026/2027-es Magyar Kupa főtáblájára. Emiatt az elődöntőbe jutott négy együttes mellett, a negyeddöntők vesztesei egy MK-selejtezőbe kerülnek, ahol a pénteken megtartandó sorsolást követően a párok egy mérkőzésen döntik el, ki csatlakozhat a 2026/2027. évi Magyar Kupába jutó négy Pest vármegyei egylet mellé.
A Pest Vármegyei Kupában továbbjutó csapat meghatározása:
– a rendes játékidőben győztes csapat;
– döntetlen esetén a legalább két bajnoki osztállyal alacsonyabb szinten szereplő csapat;
– döntetlen esetén, ha csak egyosztálynyi különbség van a csapatok között vagy azonos bajnoki osztályban szerepelnek a felek, akkor a továbbjutás tizenegyesrúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint (hosszabbítás tehát nincs; a tizenegyespárbajt a hagyományos módon kell lebonyolítani).
Címlapfotó: Már a legjobb négybe kerülés és az országos főtáblára jutás a tét a Pest Vármegyei Kupában (forrás: Sportszelet Online-illusztráció)







