Ma Gyula névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Már a döntőbe jutás a tét a Pest Vármegyei Kupában

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony-Hungarec és Vác – Pilis a döntőbe jutásért – nyilatkozatokkal

Ma délután az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság székhelyén, a Vármegyeházán Versenyiroda a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a MOL Magyar Kupa két, még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi selejtező párosításait. Eszerint a döntőért FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony-Hungarec és Vác – Pilis, míg az alsó ágon a MOL Magyar Kupa főtábláért Maglód – Ceglédi Vasutas és Taksony – Albidok-Kartal párharcokra kerül sor.

Rögtönzött körképünkben a négy elődöntős csapat szakvezetőjét kérdeztük, hogyan értékelik a mai sorsolást.

HOLLIK ANDRÁS, a FÉMALK-Dunavarsány sportigazgatója: – A Felsőpakony ellen általában sikerrel szoktunk szerepelni, de az is igaz, hogy korábban, a 2022/2023-as kiírásban egyszer már megtréfáltak bennünket a kupasorozat negyedddöntős szakaszában. Úgy gondolom, hazai pályán nem lehet más célunk, mint kiharcolni a döntőbe jutást.

BURZI ATTILA, a Vác vezetőedzője: – Az előzetes célunkat, a főtáblára kerülést elértük, az elődöntőben hazai pályán szeretnék egy jó mérkőzést játszani a Pilissel.

MEGYESI LÁSZLÓ, a Felsőpakony-Hungarec vezetőedzője: – Úgy gondolom, aki a kupában idáig eljut, azok közül mindenki meg akarja nyerni. Így vagyunk ezzel mi is, és ha ehhez a helyezések és a papírforma alapján a legerősebb együttest, a Dunavarsányt kell – ráadásul idegenben – legyőzni, akkor nincs mese, adott feladat. Nem kétséges, nagyon nehéz dolgunk lesz, de állunk elébe.

MIKLÓSVÁRI JÁNOS, a Pilis vezetőedzője: – Igazából itt már mindegy volt, hogy kit kapunk ellenfélnek, a minimális célunkat a főtáblára jutással elértük. A Vácot jól ismerjük, éppen ezért nem számítok könnyű mérkőzésre, de természetesen szeretnénk döntőt játszani, mindent meg is teszünk ennek érdekében.

A Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek (6. forduló) párosításai: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony-Hungarec és Vác – Pilis.

A Magyar Kupa pótselejtezők párosításai: Maglód – Ceglédi Vasutas; Taksony – Albidok-Kartal.
Hivatalos játéknap és kezdési idő: 2026. április 8., szerda, 16:30.

Az elődöntők részletes programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/65/14/31449/6.html

A negyeddöntők (5. forduló) eredményei:
https://adatbank.mlsz.hu/league/65/14/31449/5.html

A 19. Pest Vármegyei Kupa-döntőnek – később kijelölendő időpontban – az elmúlt négy évhez hasonlóan – a ceglédi Zsengellér Gyula Sportcentrum ad majd otthont.

A Pest Vármegyei Kupában továbbjutó csapat meghatározása:
– a rendes játékidőben győztes csapat;
– döntetlen esetén a legalább két bajnoki osztállyal alacsonyabb szinten szereplő csapat;
– döntetlen esetén, ha csak egyosztálynyi különbség van a csapatok között vagy azonos bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor a továbbjutás tizenegyesrúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint (hosszabbítás tehát nincs; a büntetőpárbajt a hagyományos módon kell lebonyolítani).

A Pest Vármegyei Kupa versenykiírását IDE kattintva olvashatják.

A kupasorsoláson készült képeink megtekinthetők:
https://www.facebook.com/media/set/?vanity=pmlsz&set=a.1368962295264369

míg az erre az alkalomra készült diasor az alábbi linkre kattintva látható:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1368957138598218&type=3

Címlapfotó: Már a döntőbe jutás a tét a Pest Vármegyei Kupában (forrás: Sportszelet Online-illusztráció)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!