– Honnan indult és eddig milyen állomásai voltak a pályafutásának?
– A főváros XVIII. kerületében laktunk, így természetesen a család Honvéd-drukker volt, édesapám pedig elvitt a kispestiek utánpótlásához. Nyolcévesen leigazoltak, négy évet futballoztam Kispesten, majd elköszöntek tőlem. Ekkor úgy éreztem, nincs értelme tovább fociznom, végül azonban meggondoltam magam, átigazoltam az utánpótlással foglalkozó Gloriett Sportegyesülethez, ahol Ughy Márk volt az edzőm, aki most az NB III-as Dunaharaszti trénere, ő jó kis gárdát rakott össze. Ez az egyesület viszont csak kisebb korcsoportokkal foglalkoztatott, ezért miután „kiöregedtünk”, új klubot kellett keresnünk. Az edzőnk együtt vitt át minket a Budapest-bajnokság, III. osztályában szereplő Városgazdához, ahol 15 évesen a felnőtteknél is pályára léphettem és együtt játszhattam a tréneremmel, Ughy Márkkal, aki akkor játékos-edző volt. Két év után ismét együtt váltottunk, mert a klubnál megszüntették az utánpótlás csapatokat, majd 2020 nyarán az I. osztályú Pénzügyőrnél kaptunk lehetőséget, ahol egy nagyon szép időszak következett.

– Miben nyilvánult ez meg?
– Kezdetben az utánpótlásban és a felnőtt „tarcsiban” játszottam, amikor az egyik meccsünket megnézte az első csapta edzője, Sólyom Ferenc. Tetszett neki a teljesítményem, így felvitt az első csapat keretéhez, ahol rögtön góllal mutatkoztam be. A következő szezonban – már Lászka Balázs irányításával – megnyertük a Budapest-bajnokságot és osztályozót játszhattunk az NB III-ba jutásért. Az első mérkőzésünkön, a Pasaréti úton 0–0 lett a Balmazújváros ellen, ám a visszavágón kitettünk magunkért, idegenben 3–2-re nyertünk, így a harmadosztályban folytathattuk. Az első, a 2022/2023-as szezonban nem okoztunk csalódást, hiszen a 10. helyen végeztünk a Keleti csoportban, de a következő években már „rezgett a léc”, most pedig már nem valószínű, hogy a Pénzügyőr elkerülheti a kiesést. Nekem azért elsősorban mégis inkább a szép emlékek maradnak meg.