– Már az előző szezonban is bajnokesélyes volt a Püspökszilágy, azonban nem sikerült az élen zárni, végül harmadik helyen végzett az együttes. A 2025/2026-os bajnoki évben is hasonló teljesítményt vártak, azaz ismét megcélozták a dobogó legfelső fokát?
– Ami a 2024/2025-ös szezont illeti, nem vagyok illetékes az értékelésre, hiszen én csak a most véget ért bajnoki év kezdetén vettem át a csapat irányítását. Erdőkertesről érkeztem, hat játékossal együtt, az egyesület vezetése azt kérte, alakítsunk ki egy jó közösséget, legyen szerethető a csapat és várjuk meg, miként teljesít a gárda. Úgy képzeltük el, hogy az őszi idény végeztével döntsünk az elérendő helyezést illetően. Aztán ahogy elindult a bajnokság, sorra nyertük a meccseinket, csak az utolsó őszi fordulóban veszítettünk a Márianosztra ellen 4–3-ra. Bosszantó volt ez a hazai kudarc, hiszen már vezettünk 2–0-ra, majd 3–2-re is. Az őszt így négy pont előnnyel zártuk a 2. helyen álló Márianosztra előtt, míg a riválisok messze leszakadva követtek, így kimondtuk: meg kell nyernünk a bajnokságot.
– A terv megvalósult, a csoportjuk bajnokai lettek. Melyek voltak ennek a sikeres szezonnak az emlékezetes eseményei?
– Voltak fölényes győzelmeink, akadtak szorosabb meccsek is, ez a „kínálat” részünkről. A Hévízgyörk ígérkezett az egyik legerősebb riválisnak, ősszel magabiztosan érkeztek hozzánk, de kifogtuk a szelet a vitorlájukból, hiszen hazai pályán 8–2-re idegenben pedig 5–2-re győztünk. Ezek emlékezetes összecsapások voltak, akárcsak a Vácrátót elleni mérkőzések. Nagy csatát vívtunk a Fortuna-Kismarossal, velük szoros meccset játszottunk, „csak” 2–1 lett a javunkra hazai pályán a záró forduló előtt. A befejező játéknapon aztán sikerült elégtételt venni a Márianosztra ellen elszenvedett vereség miatt, vendégként 5–1-re nyertünk.
– Egyénileg kiket emelne ki a játékosok közül?
– A siker a közösségé, együtt harcoltuk ki a bajnoki címet, mindenki megtett mindent a képességei szerint. Természetesen voltak, akik végig átlagon felül teljesítettek. Kezdjük a védelemmel! A kapus Molnár Norbert, míg a rutinos belső védő, Klein Tamás döntő érdemeket szerzett abban, hogy csak 22 gólt kaptunk. Jól teljesített még a védekezésben Vincze László és Szokola Zsombor is. A támadók is kitettek magukért, a 91 lőtt gól nem semmi teljesítmény. A testvérem, Kiss Roland 31 találattal gólkirály lett, de Rácz Dominik 20, míg Létai Dávid 16 szerzett gólja is dicséretes, rajtuk kívül Boda Kristóf is hatékonyan segítette a támadósort.
– Nem ünneprontásnak szánom, de nem hagyhatom ki: miért nem vettek részt a Bajnokok Tornáján?
– Eredetileg úgy terveztük, hogy indulunk és dőljön el, ki a legjobb a vármegyei IV. osztály négy csoportjának bajnoka közül. Aztán úgy döntöttünk, mégsem leszünk ott a tornán, mert hosszú volt a bajnoki év. Sok hétvégén kellett pályára lépni, voltak, akik a család miatt nem akartak már újabb programot, vagy elfáradtak, emellett sérültek is akadtak, tartalékosan pedig inkább nem vállaltuk a szereplést.
– Essen szó a folytatásról, hogyan tovább Püspökszilágy?
– Élünk a lehetőséggel, elindulunk a vármegyei harmadosztályban. A háttér adott, az egyesület vezetése, Herczeg László elnökkel az élen mindent biztosít ahhoz, hogy magasabb osztályban folytassuk. A település polgármestere, Tordai Sándor ugyancsak támogat bennünket. A keret három-négy poszton erősítésre szorul, ennek érdekében vannak már kiszemeltek, elsősorban olyan képességű futballistákra gondolok, mint amilyen a téli átigazoláskor Terdik Roland volt. Egy újoncnak osztályváltást követően elsősorban a bentmaradás a célja, de szeretnénk, hogy ezt gondtalanul oldjuk meg és tisztességesen helytálljon a gárda.
A Püspökszilágy szereplése a 2025/2026-os évadban és a Pest vármegyei IV. osztály, Északi csoportjának végeredménye:
https://adatbank.mlsz.hu/club/65/14/31822/22/309560.html
A Pest vármegyei IV. osztály, Északi csoportjának 2025/2026. évi bajnoka a Püspökszilágy. A címlapfotón az álló sor (balról): Farkas Dániel, Lepsényi György, Behany Bálint, Horváth Norbert (csapatkapitány), Klein Tamás, Horváth Gyula, Molnár Norbert, Kiss Norbert (edző), Terdik Roland, Vincze László, Laki Gergely, Szilfai Gergely, Szokola Zsombor. Ülő sor: Kiss Roland, Demény Norbert, Kassai Sándor, Mészáros Krisztián, Misnyovszki Barnabás, Herczeg László (elnök), Boda Kristóf, Kaszab Bence, Létai Dávid, Poholányi László, Basa István. A képről hiányzik: Rácz Dominik, Bátyi Róbert.
Címlapfotó: Simán, 14 pont előnnyel nyerte az Északi csoportot a Püspökszilágy (forrás: Bányai Cseperke)







