– Hogyan jött létre a keddi nemzetközi mérkőzés?
– Azzal szükséges kezdenem a történetet, hogy jómagam hatalmas Hartlepool United-rajongó vagyok, amely az angol ötödosztályban szerepel, két évvel ezelőtt megadatott számomra az a nem mindennapi lehetőség, hogy a klub vendégeként járhattam náluk, a kapcsolat pedig azóta is tart a Durham megyében található klubbal. Ez a dolog annyiban kapcsolódik a durhami egyetemhez, hogy a hartlepooli együttes a felsőoktatási intézmény sportkomplexumában edz, így szoros együttműködésben készülnek a csapataik. Pár hónappal ezelőtt a kapcsolatfelvétel úgy indult, hogy az angol srácok egyik szervezője, Oscar Tingle az egyik közösségi média csoportban jelezte, hogy egy héten keresztül Budapesten tartózkodnak majd, és reméli, valahol hátha lehetőségük adódik egy jó focira. Gondolkodnunk sem kellett sokáig, hogy ezt a meccset igenis meg kell szervezni és az angolokat Vasadra kell hozni. Az egyeztetések kezdeti fázisában hamar megvolt a közös kapocs Durham megyével, a Hartlepool-al és Vasaddal, így gyakorlatilag rövid időn belül sikerült is tető alá hozni a mérkőzést. Kis érdekességet hadd tegyek még hozzá: amikor biztossá vált az időpont, azt követően derült ki, hogy a Durhami Egyetem vívó szakosztályának vezetője, atyja magyar. A klub vezetőedzője és a teljesítményért felelős szakmai igazgatója az egri származású JAKAB LÁSZLÓ vívómester, korábbi olimpiai keretedző, aki Szabó Bence, Csongrádi László és Navarrete József nevelőedzője is volt, évtizedek óta irányítja a durhami elitek képzését, emellett saját vívócentrumot is működtet a városban.
– Mit lehet tudni az ellenfélről: milyen bajnoki osztályban szerepelnek és milyen játékerőt képviselnek?
– Az angol Durham University férfi labdarúgócsapata a DUAFC, azaz a brit egyetemi bajnokság elitjében szerepel, de partnerkapcsolatai révén a hivatalos felnőtt angol labdarúgópiramisba is bekapcsolódott. A hatékonyabb fejlődés és a több mérkőzés érdekében a DUAFC 2022-ben fúzióra lépett a helyi Durham United FC felnőtt együttesével. Ebben a rendszerben az egyetem legjobb labdarúgói alkotják a keretet, az angol felnőtt futballpiramisban a tizedik osztályban szerepelnek. Azok a hallgatók, akik nem kerülnek be a DUAFC keretébe, az egyetem saját, rendkívül kiterjedt belső bajnokságaiban játszanak. Ez a rendszer az egyetemi Premiershiptől egészen a Division 7-ig (összesen 8 osztály van) terjed, ahol a Durham University különböző kollégiumai (pl. Hatfield, Grey, St. Hild & St. Bede) mérkőznek meg egymással, van tehát bőven mérkőzés, merítés és játékosanyag egyaránt.
– Hány fős kerettel, stábbal érkezik a Durham University?
– Angliában amikor egy csapat nem a legerősebb első keretével, hanem vegyes összetételben, úgymint az első keret egyes tagjaival, a tartalékokkal, és ifistákkal áll fel egy felkészülési vagy jótékonysági mérkőzésre, akkor úgy jelzik, mint esetünkben, hogy Durham University XI., azaz amolyan „vegyes válogatott” érkezik hozzánk összesen 28 fővel. Lesznek közöttük labdarúgók, akik a legmagasabb szinten játszanak és olyanok is, akik az egyetemi ligákban pallérozódnak, valamint pályára lépnek azok is, akik nem versenyszerűen képviselik az egyetemet, de imádnak futballozni. Tekintettel az alkalom gálajellegére, sorainkban is szerephez jutnak majd az U19-es játékosaink is az első keret tagjaival közösen. Abban biztos vagyok, barátságos mérkőzés ide vagy oda, mindkét fél presztízskérdést csinál majd a 90 percből, mert egyikük sem engedheti meg magának, hogy a végén, a jó hangulatú közös vacsoránál a vesztes fél tagjai legyenek a zrika célpontjai.
– A szezont követően, javában a nyári pihenő alatt jön létre ez a nem mindennapi találkozó. Mennyire volt így nehéz összehozni a pályára lépő keretet?
– Igazából nem okozott túl nagy fejtörést, ugyanis tavasszal elkezdődött az ifjúsági korosztályunk megszervezése, így velük és az öregfiúkkal kiegészülve masszív, 25 fős keretet össze tudtunk verbuválni erre a gálamérkőzésre. Reméljük, hírét viszik Angliába a csípős magyar gulyáslevesnek, a házi pálinkánknak és annak a vendégszeretetnek, amivel kedd este fogadjuk majd őket.
Címlapfotó: Az angol Durham University együttese vendégeskedik kedd este Vasadon (forrás: MLSZ PVMI-archív)







