– Három év után miért döntött a távozás mellett?
– Feleségemmel a második közös gyermekünket várjuk, ami nekem már a harmadik utódom lesz. Az elmúlt időszakban sokat voltam távol, azt gondolom, három év után itt az ideje teljesen átadni magam a családnak.
– Két ezüstérem – 2024-ben és 2025-ben – a második vonalban, amelyek közül a második már feljutást ért tavaly nyáron. Ezt tartja a legnagyobb sikerének a Tápiószentmártonban töltött időszakát illetően?
– A teljes három évet egyetlen hatalmas sikernek tartom. Amikor 2023 nyarán átvettem a csapatot, sok távozó volt, ezért szinte újra kellett építeni a gárdát. Erős közösségbe érkeztem, amit sikerült tovább erősíteni. Minden évben volt mire büszkének lenni, ez az, amire a legbüszkébb vagyok az itt töltött időm során. A 2024/2025-ös szezonban a feljutás igazából már csak hab volt a tortán, de azt gondolom, bőven megdolgoztunk érte. Sokan nem tudják, min mentünk keresztül, jópáran azt gondolják, mi voltunk a favoritok minden évben. Véleményem szerint, azért, hogy mások szemében ez a kép alakult ki velünk kapcsolatban, rengeteget dolgoztunk és bizonyítottunk.
– Az elmúlt szezonban már az I. osztályban szerepelhettek, ahol újoncként a 11. helyen végzett az Aranyszarvas. Utólag visszagondolva hogyan látja a szereplésüket, mennyire sikerült felvenniük a magasabb osztály ritmusát, elvárásait?
– Az első osztály szerintem nagyon erős. A feljutó együttesből heten nem szerepeltek az első félévben, néhányan pedig eligazoltak vagy abbahagyták. Pár játékosom olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy egész félévben nem léphettek pályára. Sajnos törvényszerű volt az első félév szereplése, de az utolsó néhány forduló már mutatott biztató jeleket. Abban biztosak voltunk, ha kiegészülünk és csinálunk egy tisztességes téli felkészülést, a folytatásban nem lesznek problémáink. Végül így is lett, nálunk jóval előkelőbb helyeken végzett riválisokat – mint a bajnok Vecsés, vagy korábbi „megye-kettes” riválisunk, a Felsőpakony – vertünk meg. Volt olyan, akit nagyon, akadt, akit pedig szerencsével, de legyőztünk. Összességében azt gondolom, kiegyensúlyozott és erős bajnokság volt, amelyben számomra megtiszteltetés volt dolgozni és magasan jegyzett kollégák ellen meccselni.
– A feljutást követően a játékoskeretet sikerült kellőképpen megerősíteni az I. osztálynak megfelelően?
– Korábban említettem, ez nem volt egyszerű, mert a magasabb osztály más munkát igényel, s ezt bizony nem mindenki tudta vállalni, de télen igyekeztünk megoldani a kiesők pótlását. Mivel megvolt a keret létszáma és minősége, ezért jó munkát tudtunk végezni, ami meglátszik a tavasszal szerzett 25 pontunkon.
– Miben volt más a „megye-egyben” irányítani a csapatot?
– Minden ligában, ahol korábban megfordultam, maximálisan tiszteltem a körülményeket és a kollégákat, a második és az első vonalban is ezer fokon égtem. A legmagasabb vármegyei osztályban viszont már az edzők is olyan szinten voltak, hogy taktikailag is nagyon fel kellett nőni hozzájuk, nem volt elég a meccsterv, ezzel természetesen nem lebecsülni akarom a második vonal edzőit, hiszen ott is dolgoztak komoly szakemberek. Összegezve: a legutóbbi bajnoki év minden percét nagyon élveztem.
– Melyek voltak a legemlékezetesebb meccsei a kispadról nézve?
– Az első és az utolsó meccs és a közte lévő 95. A viccet félretéve, az elsőn, Abonyban, emlékszem, nagyon feszült voltam. Ahogy teltek a percek, egyre inkább megnyugodtunk, a végén pedig magabiztosan, 5–0-ra nyertünk. A másik természetesen az utolsó, a ceglédi bajnoki volt a 30. fordulóban, ami egyben a búcsúmérkőzésem volt az Aranyszarvas kispadján. Itt már inkább a teljes nyugalom lett úrrá rajta, maximálisan bíztam a fiúkban. Aki ott volt, látta, hogy tíz perc kivételével mindennel elégedettek lehettünk. Ezt az utat jártuk végig, természetesen voltak gyengébb meccseink, de a futballunkon lehetett látni, mit is akarunk valójában. Ez a meccs is 5–1 lett, csakúgy, mint az első közös, abonyi mérkőzésünk. Ez történelmi siker Tápiószentmártonban, legalábbis a minden tiszteletet megérdemlő idősebb szurkolóink emlékei alapján.
– Bánja, hogy végül nem lett „százados” Tápiószentmártonban?
– Ahogy korábban már említettem, minden egyes meccset hatalmas élmény volt a kispadon megélni. Rengeteget tanultam belőlük, mindegyiket másért tudnám kiemelni. Ezért maradjunk az elsőnél és az utolsónál, illetve a közte lévő további 95 között, de bevallom, előzetesen fogalmam sem volt a számokról. Úgy gondolom, hogy nem is ez a legfontosabb. Sokkal inkább az, hogy olyan környezetben dolgozhattam, amilyet tiszta szívből kívánok mindenkinek. Meglesz a száz is, mert ezután is hű szurkolója leszek a klubnak. Biztosan ott leszek majd néhányszor és tiszta szívemből drukkolok a fiaimnak. Pontosan tudom, min mentünk át, milyen munkát tettek bele. Ezért óriási tiszteletem a játékosok és mindazok felé, aki ennek a részese volt.
– Tervei szerint mennyi időre száll ki a labdarúgás világából?
– Ezt megjósolni nem lehet. Nyilván van tervem, de most a családé a főszerep. A fiam focizik, így bőven lesz részem a játékban, azonban nem terveztem visszavonulni. Kicsit fújok és a lehető legnagyobb alázattal tanulok, hogy amikor visszatérek tudjam tartani a lépést mindenkivel. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatott minket. Hálás vagyok elnökünknek, Tóth Lászlónak a bizalomért és a stábnak a kemény munkáért. A csapatnak, hogy ilyen légkört teremtett és végig hittek mindenben és persze köszönet a szurkolóknak, a Pest vármegyei labdarúgásban dolgozóknak, kollégáknak, sportvezetőknek, játékvezetőknek, a labdarúgó-igazgatóságon dolgozóknak és persze nem utolsósorban a drága családomnak sem lehetek eléggé hálás a kitartásukért. Mindenkinek további sikereket kívánok a sport és az élet minden területén!
Az Aranyszarvas-Tápiószentmárton szereplése a 2025/2026-os évadban és a Pest vármegyei I. osztály végeredménye:
https://adatbank.mlsz.hu/club/65/14/31445/30/309414.html
Címlapfotó: Az Aranyszarvas újoncként a 11. helyen ért célba az I. osztályban 2025/2026-os szezonban (forrás: Tóth Kornél)
