– Miért döntött úgy, hogy már nem véd tovább és inkább a Budaörs kapusainak felkészítésével foglalkozik a jövőben?
– Amikor 2022-ben Bekő Balázs, az akkori vezetőedző invitálására Tatabányáról átszerződtem Budaörsre, már akkor is eleve második számú kapusnak jöttem. Igaz, az itteni első szezonomban többször kaptam lehetőséget kezdőként vagy csereként, de a későbbiekben már rendre a kispadon ültem, csak ha valamilyen váratlan esemény történt, akkor ugrottam be. A 2025/2026-os bajnoki éveben erre már csak egyszer került sor, emellett egy alkalommal védtem MOL Magyar Kupa meccsen is. 2024 nyarán aztán lehetőséget kaptam, hogy az utánpótláskorú cerberusokkal foglalkozzam, megtetszett a feladat és inkább úgy döntöttem, ha visszavonulok, Budaörsön maradnék kapusedzőként. Az elődöm, Szabó Balázs távozása után ez az idő most elérkezett, valamennyi kapus– a serdülőktől a felnőttekig, sőt, a női szekció hálóőreinek felkészítése is – hozzám tartozik.
– Mielőtt arról beszélnék, hogy mit tervez pontosan az új szerepkörében, kérem, tekintsünk vissza a pályafutására. Honnan indult, egyáltalán: eleve a gólvonalon akart állni?
– Délegyházi vagyok, helyben kezdtem el – mezőnyben – játszani, mert nem mertem megmondani az edzőnek, hogy inkább védeni szeretnék. Aztán az egyik meccsünkön valamiért hiányzott az „egyesünk”, akkor jelentkeztem, hogy majd én beállok. Elégedett lehetett velem a tréner, mert a későbbiekben is ezen a poszton kaptam lehetőséget. Jól ment a védés, majd egy tornán felfigyelt rám a Honvéd és 2003-ban leigazoltak. A kispestieknél haladtam egyre feljebb a különböző korcsoportokban, amíg eljutottam az NB III-as Honvéd „tarcsiig”, s ezzel az alakulattal a 2008/2009-es szezonban bajnokok lettünk, így jöhetett az NB II. Elégedett voltam, hiszen a „nagyoknál” eljutottam a kispadig, kupameccsen pedig védtem is, de 2011 nyarán a szakvezetés úgy határozott, hogy kölcsönadnak. A tárgyalásoknál aztán akadt némi bonyodalom, ezért úgy döntöttem, elköszönök a kispestiektől.
– A Honvéd után hogyan alakult a pályafutása?
– Az NB II-es Rákospalotai EAC-hoz szerződtem, ahol Mátyus János volt az edző, aki még Honvéd-futballista korából ismert. Csak egy idényt töltöttem a rákospalotaiaknál, mert a szezon második felében már a Ferencváros játékosa voltam. Ezt a szerződésemet ismét egy korábbi ismeretségnek köszönhettem, ugyanis Détári Lajos volt ekkor a zöld-fehérek trénere, ő is emlékezett rám Kispestről. Alig pár hete voltam csak a Fradi labdarúgója, máris bemutatkozhattam bajnokin, ráadásul kezdőként a Debrecen elleni találkozón. Sajnos a folytatás elmaradt, de némi kárpótlást jelent számomra, hogy elmondhatom: az NB I-ben védtem. Ezt követően a tartalékban futballoztam, amely akkor az NB II-ben szerepelt, majd kiesett az NB III-ba, ekkor a vezetőség úgy döntött, hogy kölcsönadnak.
– Melyik egyesülethez adták kölcsön?
– Az NB II-es Mezőkövesd Zsóry FC-hez kerültem, ahol sikeres egy évet tudhattam magam mögött, majd visszarendelt a Fradi. Rövid időt töltöttem azonban az Üllői úton, csak a kispadig jutottam el, a szezon felénél már a partnercsapat, az NB II-es Soroksár kapuját őriztem – ugyancsak kölcsönjátékosként. A bajnoki év végén aztán elköszöntem a Haraszti útiaktól és az akkor NB III-as ETO-hoz szerződtem Győrbe. Bekő Balázs irányításával bajnokságot nyertünk, de az NB II-ben néhány forduló után változás történt a szakmai vezetésben. Számomra fél év elveszett, tavasszal Sopronba igazoltam át, de kiestünk, így a „vándorlásom” tovább folytatódott. Következett a III. Kerület, majd a Kecskemét, 2020 nyarán pedig Bekő Balázs hívására az NB III-as Tatabányát választottam. Sikeres két bajnoki évet töltöttem az egykori bányászvárosban, rendre kezdőként kaptam lehetőséget, maradhattam is volna, de 2022 nyarán úgy döntöttem, hogy Bekő Balázst követem Budaörsre.
– Elégedett volt ezzel a döntésével?
– Igen, mert úgy beszéltük meg a mesterrel, hogy a korom miatt csak posztomon csak második számúként kalkulál velem, ez az ajánlat meg is felelt nekem. Ahogy már a beszélgetésünk elején említettem, az első budaörsi évemben többször is kezdőként pályára léptem, de a következő szezonokban már csak amolyan biztonsági tartalék voltam.
– Az új szerepkörében milyen tervei vannak?
– Szeretnék olyan hálóőröket nevelni, akik a klub különböző korosztályaiban sikeresek lesznek, a felnőtteknél védők képességeit pedig tovább fejleszteném. A tehetséges fiatalokat bátran bedobnám a mélyvízbe, erre nagyon jó példa Vas Bálint esete, aki 16 évesen kapott lehetőséget, először az NB III-as együttesünkben, ahol olyan jól teljesített, hogy első számú kapus lett. Vele kapcsolatban most azt kell mondanom, az egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert elviszi tőlünk az NB II-es Videoton. Sajnálom a távozását, de az, hogy magasabb osztályban figyeltek fel rá, úgy gondolom, a munkám eredményét igazolja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy maradéktalanul elégedett lennék, szakmailag ugyanis tovább kell lépnem, az UEFA B-licenc megszerzése a cél a közeljövőben.
Címlapfotó: Az egykor az élvonalban is megforduló kapust 2022-ben Bekő Balázs hívta Budaörsre (forrás: Lukács József)







