– Ilyen erős kötődéssel a helyi egyesülethez, gondolom, nem okozott problémát a megegyezés.
– Egyáltalán nem, az elnök úrral, Göndöcz Tamással a második beszélgetésünk alatt mindenben megegyeztünk. Régi barátság a miénk, ráadásul nemcsak a futball miatt kötődöm Halásztelekhez, hanem a helyi Bocskai István Református Oktatási Központban vagyok testnevelő tanár.
– Milyen koncepcióban állapodtak meg az elnökkel?
– Négyéves ciklus keretében a lehető legtöbb helyi fiatalt építsem be a felnőttekhez, kiegészülve az utánpótlásból éppen kiöregedő labdarúgókkal. A fokozatosság híve vagyok, ezért is fogalmaztunk meg négyéves intervallumot, úgy vélem, a második évtől lehet kiugróan jó teljesítményt elvárni a gárdától. Éppen ezért a következő bajnokságban elsődlegesen a bentmaradást szeretnénk elérni, aztán pedig stabil középcsapattá válhatunk.
– A fiatalokkal biztosan szót ért majd, elvégre korábban Halásztelken dolgozott már az utánpótlásban.
– Igen, az U14-es korosztállyal, de valódi tapasztalatot az elmúlt években Dunaharasztiban az U19-esekkel szereztem. Szoros volt a kapcsolat a második számú felnőtt együttessel és annak edzőjével, Tamási Zoltánnal. Mondhatni, az elmúlt két évben együtt dolgoztunk és egymást segítettük. Egyébként pedig azért vagyok pedagógus, mert értek a fiatalokhoz vagy legalábbis szeretem őket tanítani. Hasonló a helyzet a futballpályán is, csapatcentrikus edzőnek tartom magam, szeretném Halásztelken is azt a baráti légkört kialakítani, amit Dunaharasztiban is sikerült. Persze fontos, hogy a fiataloknak legyen motivációjuk, s ha emellett még tehetségesek, akár ugródeszkának is tekinthetik a klubot, hogy eljussanak magasabb szintre.
– És mi lesz azzal, aki nem annyira tehetséges?
– Annak szintén megadatik a lehetőség, hogy kiváló hangulatban eddzen és futballozzon. Nem feltétlenül arra törekszem, hogy magasabb, nehezen teljesíthető szintet várjak el mindenkitől, de próbáljunk meg közelíteni hozzá. Ez amatőr labdarúgás, itt még mindig fontos a baráti kötődés, ha ez megvan, akkor egy irányba húz mindenki.
– Nem tart attól, hogy ami működött az utánpótlásban, az nehezebben kivitelezhető a felnőttek között?
– Biztosan nem könnyű az átmenet, de éppen ezért emeltem ki, hogy négyéves ciklusban gondolkodom. Egyébként pedig a Dunaharaszti második számú csapata a Halásztelekhez hasonlóan szintén a Déli csoportban szerepelt, szóval ismerem a bajnokságot. Az Újhartyán, a Százhalombatta és a Tápiószecső magasan kiemelkedett a mezőnyből, a többiek ellen viszont lehet meglepetésgyőzelmeket szerezni ezután is.
– Miért éppen négy év?
– Mert ennyi idő alatt lehet megtölteni tartalommal az elvégzendő feladatot. Utána, ha nem cserélődik a keret, ellaposodik a munka, ha pedig drasztikusan cserélődik, akkor a barátságok megszakadhatnak, és azt a közösség sínyli meg. Az újonnan érkező futballistákban esetleg valaki riválist lát, a hatása pedig csapatromboló, szóval a négy évet tartom ideálisnak egy sportszervezetnél.
– Egyébként, hogy lesz profi futballistából valaki testnevelő tanár? Nem szokványos, hogy az NB II-es és az NB III-as pályafutás után egy játékos a pedagógia felé vegye az irányt.
– Ráadásul nem is utána, hanem már közben, és egy negatív hatás miatt. Játszottam a Kazincbarcikában, a Vasasban és a REAC-ban is, utóbbinál éppen akkor, amikor Simon Tibor volt az edző. Bár sosem mondta, de éreztem, hogy azért kapok kevés lehetőséget, mert a Vasasban is futballoztam. Mivel minden rosszban van valami jó, a sok szabadidőmben elkezdtem a tanárképző főiskolára járni, és most már 24 éve pedagógus vagyok.
Címlapfotó: A Halásztelek új vezetőedzője (balra) az utánpótlás mellett már bizonyított (forrás: Helgert Szabolcs)
