– Meglepte, hogy távozna kellett?
– Nem különösebben, de azért azt sem mondhatnám, hogy vártam volna. Az, hogy nem velem képzelik el a folytatást, azzal ebben a szakmában meg kell barátkozni, el kell tudni fogadni. Tudomásul kell venni, hogy az egyesület elnöke, Petroff Miklós egy külső, új projektnek szavazott bizalmat, kívánom, hogy működőképes legyen a jövőben.
– Ha visszatekint az elmúlt két pomázi évére, melyik volt a nehezebb?
– Egyértelműen a második, azaz a legutóbbi szezon. Rengeteg nehézséggel küzdöttünk, sajnos nem volt ráhatásom az edzéslátogatottságra sem, ami főleg az idegenbeli mérkőzéseken ütközött ki, ahová sokszor foghíjasan utaztunk el, de nem volt semmi eszköz a kezemben, hogy ennek valahogy elejét vegyem. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy az 1998 óta tartó edzői pályafutásom legnehezebb szezonja volt, már menet közben egyértelművé vált bennem, hogy még egy ilyen évet nem szabad így végigvinni. Kilencgólos vereség még nem fordult elő velem, őszintén szólva nem is voltam hozzászokva ilyesmihez, de ezen kívül is szenvedtünk el arcpirító fiaskókat. Persze voltak szép győzelmeink is, amelyek kellettek ahhoz, hogy kétszer is meghosszabbítsuk a tagságunkat az első osztályban, amelyre talán csak kevesen mertek volna fogadni.
– Mint említette, kétszer is bravúrral sikerült kiharcolnia csapatával a bentmaradást.
– Noha nem estek jól a vereségek, mégis úgy gondolom, mindig, mindennek van tapasztalata és hasznos tanulsága, a legnagyobb sikernek az ön által is említett bentmaradást mondanám, ami ebben a helyzetben igenis nagy dolog és hatalmas fegyvertény volt. A keretben van egy hat-nyolc fős helyi kötődésű mag, akik mindent megtettek, szívüket-lelküket beletették, hogy megmaradjunk az első osztályban. Ezek a srácok igazán megérdemlik, hogy továbbra is ezen a szinten futballozzanak.
– Pomázról tehát eljött, Újpesten egyéni képzéseket tart. Más kihívás van kilátásban?
– Pillanatnyilag nincsen, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy túlzottan vérmes, nagyratörő terveim már nem nagyon lehetnek ezen a téren. Kapcsolatok, menedzser is kell az ilyesmihez, ráadásul nem vagyok egy telefonálgató típus sem, aki ajánlgatja magát mindenfelé. Persze, soha ne mondd, hogy soha, 28 éve dolgozom edzőként, ezalatt sokféle körülményt és helyzetet megismerve mondhatom, ez nem olyan dolog, amit csak úgy, egyik napról a másikra abba lehetne hagyni, szóval nem zárkózom el semmi elől. Újpesten egyébként jól érzem magam, másrészt úgy gondolom, a feladat úgyis mindig megtalálja az embert, ha nem most, akkor majd fél vagy akár egy év múlva…
A Pomáz-ICO szereplése a 2024/2025-ös szezonban a Pest vármegyei I. osztályban:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/14/29409/30/287729.html
és a 2025/2026-os bajnokságban:
https://adatbank.mlsz.hu/club/65/14/31445/30/309334.html
Címlapfotó: A Pomáz-ICO nagy bravúrt elérve harcolta ki a bentmaradást az I. osztályban (forrás: Erős Károly)







