Ma Mária névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.

Rajt előtti átigazolási körkép a II. osztály, Északi csoportjában

A II. osztály, Északi csoportjában szereplő együttesek közül a Tahitótfalunak már megkezdődött a 2026/2027-es szezon, ugyanis Szijj Krisztián legénysége augusztus 15-én sikerrel vette a Pest Vármegyei Kupa 1. fordulóját a Visegrád otthonában. A bajnoki rajtra is már csak pár napot kell várni, ugyanis az előttünk álló hétvégén hat találkozóval (a Piliscsaba – Valkó párharcot szeptember 9-ére, míg az Albidok-Kartal – Mogyoród FC derbit előbbi együttes Debreceni EAC elleni MOL Magyar Kupa-mérkőzése miatt későbbi időpontra halasztották) elindul a sorozat. Négy új együttest köszönthetünk a mezőnyben: a Budakalász az I., a Göd és a Tahitótfalu a III. osztály, Északi, míg a Fót a III. osztály, Keleti csoportjából csatlakozik a mezőnyhöz.

Mogyoródon új trénerrel, az eddig inkább utánpótláscsapatok mellett dolgozó Csizmadia Attilával vágnak neki az új szezonnak; Pécelen Bücs Zsolt, korábbi válogatott játékos váltotta Sík Patrikot, míg Vác-Deákváron más irányú elfoglaltságai miatt már nem Rob Kornél irányítja a brigádot, helyét korábbi játékosa, Szerencsés Kristóf veszi át. Alapvetően majd’ minden csapatnál akadnak érkezők, illetve távozók, az átlagosnál talán kisebb mozgás figyelhető meg a Pilisvörösvárnál, ugyanis Bakti Józsefék Hatos Alex leállásától eltekintve – jelen állás szerint – ugyanazzal a kerettel vágnak majd neki a hétvégén induló pontvadászatnak. Nagyobb transzferszámot figyelhetünk meg Bagon, Budakalászon, a Mogyoród FC-nél, a Pécel-11teamsports-nál, vagy akár a Páty-HelloParks együttesénél is. A nyári átigazolási időszak egyébként egészen augusztus 31-ig tart az amatőr klubok számára, így a megszokott körképünkben foglaltak itt-ott kisebb-nagyobb mértékben még értelemszerűen változhatnak a következő napokban.

Albidok-Kartal
Érkezett:
Váradi József (Csillaghegy), Kölcsi Tamás (Dream Football), Ködöböcz Norbert (Guntramsdorf, Ausztria), Géresi Ábel Szabolcs, Serbán Tibor (mindketten Mándok), Bódi Balázs (Altenplos, Németország).
Távozott:
Varju Patrik (Dunakeszi), Polácsek Patrik (Héhalom), Lazarenko Márk Miklós (Kerepes), Palotás Szebasztián (Tiszahát).

Bag
Érkezett:
Máthé Dávid (Akasztó), Demeter Attila Lóránt (Nyárádszereda, Románia), Huszár Tamás (Testvériség-Újpalota), Pollák Máté (Mészöly Focisuli), Petró Gábor (Tinnyei Üvegtigris), Maczkó Bence Milán (újrakezdte).
Távozott:
Németh Ádám, Pápai Dániel (mindketten Csomád), Bernáth Balázs, Rosta Levente (mindketten Ecser), Baráth Béla, Titi Zalán (mindketten Nagytarcsa), Szilágyi Dániel (Petőfi-Hévízgyörk), Balogh Máté Tamás (Testvériség-Újpalota).

Budakalász
Érkezett:
Mohácsi Márk Ármin, Szabó Krisztián, Toldi Martin (valamennyien Csobánka), Márkus Tivadar (III. Kerület), Szalai Konrád Pál (Leányfalu), Tóth István (Mátyásföldi LTC), Oblath Ádám (Piliscsaba), Dombai Bence (Szentendre), Lázár Márk István (UDSE).
Távozott:
Balogh András Tamás, Mázsi Áron Bendegúz (mindketten Csillaghegy), Kovács Tamás, Pál Szabolcs (mindketten Dunakeszi), Sásdi Patrik Márk (Inárcs), Németh Botond (Pomáz-ICO), Széll Tamás (szünetelteti pályafutását).

att h0fgv6hovwkqff8zqgasyp ip4i6j5egz9b0dijlcxc 1
A Budakalásznál Petrovits Balázs keretében jelentős változás ment végbe

Ecser
Érkezett:
Bernáth Balázs, Rosta Levente (mindketten Bag), Jónás Márk Mihály (Erzsébeti SMTK), Molnár Attila András (Ferihegy-Vecsés), Horváth Marcell Dániel (Főnix), Mohsen Eslamiyan, Ordasi Gergő, Pál Marcell (valamennyien Issimo), Kuti Marcell (Ludovika).
Távozott:
Berta Balázs (befejezte a pályafutását), Tóth Gergő (Kistarcsa), Fehér Zétény (Pécel-11teamsports), Osztovits Marcell (szünetelteti a pályafutását).

Fót
Érkezett: Nagy Józsua Béla (Csömör), Rieger Barnabás (Kistarcsa), Honti Kriszitán (Rákospalotai EAC), Urbán Botond (Vác-Deákvár), Riha Ronald Ferenc (Veresegyház), Bíró Bence, Tóth Richárd (mindketten újrakezdték).
Távozott:

Göd
Érkezett:
Laskai Levente (Angyalföldi Sportiskola), Fehér Máté Róbert (Dunakeszi), Kocsis Nikolasz Kevin (Pomáz-ICO), Tölgyesi Attila (Vác VLSE), Duló Dominik (Vácrátót).
Távozott: Ádám Dominik (befejezte a pályafutását).

Isaszeg
Érkezett:
Gál Balázs (Zsámbok).
Távozott: Horkay László (befejezte a pályafutását), Banka Dominik (szünetelteti a pályafutását), Vasáros Dániel Gergő (Völgy Sportolói).

Leányfalu
Érkezett:
Szántó Brendon (Budai FC), Tamási-Anda Zalán (Kistarcsa), Gedó Lóránt (Mogyoród FC), Keszthelyi Dávid (Pét), Hugyecz Máté (Vác VLSE), Nagy Zsombor (Zsámbék).
Távozott:
Szalai Konrád Pál (Budakalász), Kécza Norbert Zalán (Bugyi-OBO), Gulyás Ádám Krisztián (Dunakanyar-Szentendre), Hajdu Csaba András (Nagyréde), Vadász Noé (Semjénháza).

Mogyoród FC
Érkezett: Herczeg Hunor, Vekerdi Zoltán (mindketten BKV Előre), Danko Gábor Balázs (Gödöllő), Sóvári Dániel (Ludovika), Nosztrai Roland György (Maglód), Nagy Dominik (MUN), Filius Gábor (Péteri), Czidor Ákos (Testvériség-Újpalota).
Távozott: Virág Levente István (Albertirsa), Kodány Zsombor (Issimo), Gedó Lóránt (Leányfalu), Pásztor László Márk (Páty-HelloParks), Szabó Gábor (Rákosmente FC), Hegedűs Ádám (szünetelteti a pályafutását).

Páty-HelloParks
Érkezett:
Sebestyén András Márk (Biatorbágy), Danis Bence (Diósdi Sasfiókák), Sebestyén István Ferencz (Felsőpakony), Pásztor László Márk (Mogyoród FC), Golda András (Perbál), Kőbányai Richárd, Németh Richárd (mindketten Pécel-11teamsports), Román Viktor (Testvériség-Újpalota), Antal Gellért (Vác-Deákvár).
Távozott: Erdei Róbert, Homoki Máté, Oláh László, Vaczó Patrik (valamennyien befejezték a pályafutásukat), Császár Zalán (Biatorbágy), Göncző Ádám (Kakucs), Garamvári Máté Dániel, Pásztor Attila (mindketten Perbál).

Péceli Spartacus-11teamsports
Érkezett: Popov Patrik (Bugyi-OBO), Fehér Zétény (Ecser), Gál Levente (Mátyásföldi LTC), Szarka Norbert (Szent István), Oláh Emil (Üllő).
Távozott: Konkoly Leon (CSO-KI), Vörös Bálint (Ferencváros), Holbis Márk István, Sík Patrik (mindketten Kakucs), Varga László (Mány), Kőbányai Richárd, Németh Richárd (mindketten Páty-HelloParks), Dicső Zoltán (Pestszentlőrinc), Balatoni Máté, Barczi László, Bóka Szabolcs (valamennyien befejezték a pályafutásukat).

Bücs Zsolt személyében korábbi válogatott labdarúgó vette át a Pécel-11teamsports irányítását
Bücs Zsolt személyében korábbi válogatott labdarúgó vette át a Pécel-11teamsports irányítását

Piliscsaba
Érkezett:
Lehr Marcell Maximilián (Csór), Varga Merse Berzsián (Dorog), Joó Andor (Perbál).
Távozott:
Oblath Ádám (Budakalász), Harnisch Ákos (Pilisszentiván).

Pilisvörösvár
Érkezett:
Távozott: Hatos Alex (szünetelteti a pályafutását).

Tahitótfalu
Érkezett: Szántó Róbert (Csetény), Bózsik Dávid Krisztián, Krajcsovits Benedek, Rékási Roland, Zöld Zalán (valamennyien Dunakanyar-Szentendre).
Távozott: Jármy Botond (Pomáz-ICO).

Vác-Deákvár
Érkezett: Anyalai Bence Rajmund, Kokavecz Áron (mindketten Galgagyörk), Szijártó Gergő (Nagymaros), Crisztescu Csaba, Pataki Botond, Pesti Viktor, Szpiszár Bulcsú, Szunyogh György (valamennyien Vác VLSE).
Távozott:
Lédermayer András (Csomád), Urbán Botond (Fót), Antal Gellért (Páty-HelloParks), Juhász Márk (Romhány), Buzás Zolta Bulcsú (Vác VLSE).

Valkó
Érkezett:
Illés Zsigmond (Gödöllő), Csomor Zsolt (Vácszentlászló).
Távozott:

A Pest vármegyei II. osztály, Északi csoport hétvégi, 1. fordulójának részletes programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/67/14/34067/1.html

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!