Ma Helén névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Kovács István góllal hálálta meg a bizalmat (forrás: Üllő SE Facebook-oldal)

Ez az alsónémedi „hetes” nagyon betalált

Az éllovas Ráckeve Diósdon is folytatta jó szereplését, Podruzsik József együttese az utolsó bő 20 percben biztosította be az újabb győzelmét és tartja továbbra is vezető helyét a csoportban. Az előző szezonban is ugyanabban a harmadosztályú csoportban szerepelt újoncok párharcában elszenvedte első őszi vereségét a Tárnok, ami az őt legyőző Üllőnek egyben az első sikere volt. Súlyos, hétgólos fiaskóba szaladt bele a Taksony Alsónémedin, a hazaiaknál Szabó Alex és Mészáros Róbert egyaránt két-két góllal vette ki részét a győzelemből. A Tápiószecső nem tudott nyerni az alsóházhoz tartozó Dunaharaszti otthonában, míg a Hernád végig csak futott az eredmény után a Tököl ellen hazai pályán, de a pontokat gólzáporos találkozót követően végül a vendégek vitték el.

PEST VÁRMEGYEI II. OSZTÁLY, DÉLI CSOPORT

5. forduló

Abony – MozGo-Nagykőrös
4–3 (2–1)
Abony, Tóth Ernő Sportpálya, 200 néző. Vezette: Varga A. (Bíró Zs., Feigl G.)
ABONYI KID FC: Bencze A. 7 – Molnár B. 6, Kovács M. 7 (Angyal L. 6, a szünetben), Kállai R. 7, Bodor Sz. 6 – Molnár G. 6 (Herédi J. 0, 67. p.), Csanádi P. 6 – KOVÁCS BENCE 10, Barna M. 8 (Bagossy D. 0, 82. p.), Huszka S. 6 – Kállai I. 8 (Ország L. 0, 91. p.). Edző: Némedi Tivadar.
MOZGO-NAGYKŐRÖS SE: Faragó B. 6 – Pásztor D. 5, Fekete A. 6, Fömötör B. 5 – Valkai Zs. 6 (Varga B. 0, 87. p.), Szebellédi Á. 7, Szabó G. 6, Boros G. 4, Tóth R. 6 – Kovács Sz. 4, Nemesvári D. 7 (Radics K. 0, 61. p.). Edző: Némedi Norbert.
GÓL:
Kovács B. (3), Kállai I., ill. Kovács Sz. (11-esből), Szebellédi Á., Nemesvári D.
SÁRGA LAP: Kovács M., Kovács B., Csanádi P., ill. Szabó G., Szebellédi Á., Radics K.
NÉMEDI TIVADAR: – A múlt heti mérkőzésünkhöz képest szerettünk volna több minőséget vinni a játékunkba, azt gondolom, sikerült. Kiélezett, fordulatos találkozó volt, ami több kiemelkedő egyéni teljesítménnyel párosult. Mentálisan végig erősek maradtunk amikor hátrányba voltunk, akkor is hittünk benne, hogy győztesen jöhetünk ki az adok-kapokból. Az utolsó tíz percben teljesen beszorultunk, benne volt a levegőben a ’kőrösi egyenlítő gól. Nagy energiákat fektettünk az előny megőrzésére, ami szerencsére összejött. Köszönjük az U13-as játékosoknak a kezdés előtti felvezetést, valamint azt, hogy ismét ilyen szép számmal látogattak ki a szurkolóink. A három pont értékét növeli, hogy nagyon jó erőkből álló, szervezett csapatot győztünk le. Sok sikert a Nagykőrösnek a folytatásra!
NÉMEDI NORBERT: – A nézők számára nagyon változatos mérkőzés volt. Lélektanilag többször visszajöttünk a találkozóba, 3–2-nél ráadásul meccslabdát is hibáztunk, véleményem szerint abból már nem álltak volna fel az abonyiak. A végén már mindent megpróbáltunk, de nem sikerült az egyenlítés. A játék képe alapján, úgy érzem, egy pont mindenképp meg lehetett volna, de a számok magukért beszélnek. A kidolgozott helyzetek alapján jobb volt a hazai gárda, ezért gratulálok nekik!

 

Inárcs – Nagykáta
3–1 (0–1)
Inárcs, Csuka János Sportpark, 50 néző. Vezette: Kósa G. (Soós A.-M., Pál B.)
INÁRCS VSE: Prigyeni D. 7 – Hámory Z. 6 (Szűcs D. 6, a szünetben), Molnár Z. 7, Sásdi P. 7, Vonnák R. 7 – Riesz D. 7, Koppermann R. 8, Dutkai D. 7 (Silva Lopes L. 0, 79. p.) – Cséka K. 7 (Sikari J. 0, 87. p.), Horváth Gy. 8, Romhányi J. 7 (Mata T. 0, 66. p.). Edző: Molnár Tamás.
NAGYKÁTA SE: Kósa Cs. 5 – Gattyán M. 7, Papp P. 6, Rimóczi T. 6, Vidor B. 6 (Pozsonyi Sz. 0, 90. p.), Bíró Á. 4 – Tajti B. 4 (Gál F. 0, 68. p.), Végh B. 4 (Tremmel M. 0, 80. p.), Mizák B. 6 – Kurunczi G. 5, Gyarmat A. 6 (Kristóf J. 0, 62. p.). Edző: Kemecsi László.
GÓL:
Koppermann R. (2), Horváth Gy., ill. Kurunczi G.
SÁRGA LAP: Gyarmati A.
MOLNÁR TAMÁS: – Szokásos meccskép, mindig nehézzé tesszük magunknak. Az első percben kapott gól után a csapat mentális ereje miatt sikerült ismét fordítani. Jó volna már túllépni ezen, hogy nem tudunk megfelelő ritmusban kezdeni. További sok sikert kívánok a Nagykátának!
KEMECSI LÁSZLÓ: – Egyénileg képzettebb csapattal találkoztunk, ennek ellenére az első félidőben bőven meg lehetett volna a lehetőségünk, hogy több góllal vezessünk. Sajnos a második játékrészre a „szokásos” embereink elfáradtak, a cseréink pedig – be kell látnunk – ezúttal nem tudtak érdemben hozzátenni a játékhoz. Sokan becsapva érzik magukat az otthon maradottak miatt. Nem ezt ígérték, nem ezt vállaltuk! Gratulálok a hazaiak győzelméhez!

A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság eredményei (5. forduló, 2026/2027.)
A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság eredményei (5. forduló, 2026/2027.)

Üllő – Tárnok
3–1 (1–0)
Üllő, 130 néző. Vezette: Balogh B. (Balogh I. Z., Dóra B.)
ÜLLŐI SE: Mészáros A. 7 – Lázár L. 7 (Szegedi L. 0, 75. p.), Molnár M. 7, Szlovák B. 7 (Varga B. 0, 75. p.), Juhász Z. 7 – Kovács Zs. 7, Nagy R. 7 (Ángyán R. 7, 52. p.), Otrokocsi I. 8 (Kovács I. 8, a szünetben) – Sós B. 8 (Takács R. 0, 62. p.), Szabó L. 7, Soltész Zs. 7. Játékos-edző: Lantos István.
TÁRNOK BKSK: Csizmarik Z. 5 – Miseta Z. 5 (Vass Á. 5, a szünetben), Veszeli T. 5, Csibrik Gy. 5, Pásztor D. 5 (Kemény L. 0, 63. p.) – Micskó M. 5, Kordé A. 5, Demeter D. 5 (Prókai A. 0, 73. p.) – Horváth B. 5 (Polyecskó-Musa Á. 0, 80. p.), Vida P. 5 (Cservák T. 0, 73. p.), Ivan Sz. 5 (Csató F. 5, a szünetben). Edző: Stencinger Norbert.
GÓL: Otrokocsi I., Kovács I., Sós B., ill. Vida P.
SÁRGA LAP: Juhász Z., Sós B., ill. Demeter D., Pásztor D., Vida P.
NAGY ROLAND, az Üllő csapatkapitánya: – Két újonc csapat összecsapásán az eddig veretlen Tárnok látogatott hozzánk. A mérkőzés előtt arra számítottunk, ellenfelünk masszívan visszaáll védekezni, és a veszélyes támadóira építve próbál majd kontrázni. Szerencsére már a találkozó elején megszereztük a vezetést, ami megadta az alaphangot. Úgy érzem, sokkal élesebbek voltunk, a párharcok döntő többségét megnyertük, végig kontroll alatt tartottuk a meccset, a második gólunkat is nagyon jókor, rögtön a fordulás után szereztük. Bár 3–0-s vezetésünk után a mérkőzésnek volt egy olyan periódusa, amikor kicsit visszább vettünk a tempóból és jobban magunkra húztuk az ellenfelet, a győzelmünk összességében így sem forgott veszélyben. Úgy gondolom, ez a siker már nagyon érett és jót tett a lelkeknek. Dolgozunk tovább, készülünk a hétvégi bajnokira, amelyen szintén szeretnénk itthon tartani a három pontot. Sok sikert kívánok a Tárnoknak a folytatásra!
STENCINGER NORBERT: – Először is, köszönet a kollégáknak, Kovács Lászlónak, Kürti Viktornak és Takács Györgynek, akik helyettesítettek az elmúlt négy fordulóban! Sajnos a mérkőzés nem úgy indult, ahogy terveztük, a hazaiak gyorsan megszerezték a vezetést, sőt a második félidő első percében megduplázták az előnyüket. Igazából nemcsak a kezdések, hanem a mérkőzés kétharmada is olyan volt, hogy nem úgy játszottunk, ahogy tudunk. A szépítő gól után ébredtünk fel, de ez kevés volt ahhoz, hogy a győzelmet jobban akaró Üllő ellen pontot szerezzünk. Gratulálok és további sok sikert kívánok ellenfelünknek!

 

Hernád – Tököl
3–4 (2–2)
Hernád, 100 néző. Vezette: Kovács G. (Benyhe A., Letenyei Zs.)
HERNÁDI FKSE: Suhajda M. 5 – Dobos F. 5 (Farkas J. 0, 88. p.), Isztolyka B. 5, Kucsván Milán 6 (Szűcs J. 0, 65. p.), Harmat B. 6 – Holecz D. 6 (Kovács D. 0, 78. p.), Merkovics M. 6, Fodor G. 6, Ulicska Zs. 6 (Mráz I. 0, 65. p.) – Rupa M. 5 (Monori M. 0, 78. p.), Manhalt R. 6 (Bálint Z. 0, 70. p.). Edző: Kucsván István.
VSK TÖKÖL: Gyertyánfy M. 7 – Halek Zs. 7, Auer M. 7 (Bugovics Á. 7, a szünetben), Király M. 7 (Krisztián K. 0, 78. p.), Árkocsevics M. 7 – Kányádi Sz. 7, Barizs M. 7, Kiss D. 7, Olasz O. 7 – Greksa B. 7 (Angyal Z. 0, 89. p.), Csajági L. 7. Edző: Taskovics Erik.
GÓL: Merkovics M., Holecz D., Szűcs J., ill. Olasz O., Greksa B., Kányádi Sz., Bugovics Á.
SÁRGA LAP:
Fodor G., Merkovics M., Rupa M., Kucsván Milán, Bálint Z., Isztolyka B., Kucsván I. (edző), ill. Barizs M., Halek Zs., Olasz O., Greksa B., Taskovics E. (edző).
KUCSVÁN ISTVÁN:
– Sajnos félig üres maradt a pohár. A múlt heti döntetlen után nem sikerült újabb pontot szerezni, pedig a kezünkben volt a lehetőség.
TASKOVICS ERIK: – Csonka kerettel utaztunk erre a mérkőzésre és minden körülményt figyelembe véve, csakis az eredményesség érdekelt. Ezt teljesítettük, gratulálok csapatomnak! A többit megtartom magamnak, mert nem akarom, hogy a nyilatkozatomra is lapot kapjak…

A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság tabellája (5. forduló, 2026/2027.)
A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság tabellája (5. forduló, 2026/2027.)

Dunaharaszti II. – Tápiószecső
1–1 (0–0)
Dunaharaszti, Csónak utca, 40 néző. Vezette: Pető T. (Berki A., Szalai-Sziebig N.)
DUNAHARASZTI MTK II.: Daróczi Sz. 7 – Kun N. 7, Egyed M. 7, Lengyel K. 7, Ebenspanger M. 7 – Reibl B. 7, Juhász M. 7 (Nagy B. 0, 78. p.), Tóth Zs. 7 – Zelovics D. 7, Szabó B. 7, Tóth P. 7 (Hegyes Z. 0, 61. p.). Edző: Tamási Zoltán.
TÁPIÓSZECSŐ FC: Jeszenszky Á. 6 – Balla Cs. 5 (Erdélyi Zs. 0, 65. p.), Moery M. 6, Kiss Á. 6, Varga V. 5 – Utasi Balázs 6, Juhász B. 6 (Lengyel M. 0, 65. p.), Dinnyés D. 5–2=3, Kovács G. 5 (Utasi Bence 0, 65. p.), Nagy B. 6 – Kelemen D. 5. Edző: Majzik Bence.
GÓL: Tóth P., ill. Nagy B.
SÁRGA LAP: Tóth P., Lengyel K., ill. Kelemen D., Kiss Á., Majzik B. (edző).
KIÁLLÍTVA:
Dinnyés D. az 54. percben (második sárga lap után).
TAMÁSI ZOLTÁN:
– Nehéz ellenféllel szemben nem vallottunk szégyent, kimondottan jó játékkal rukkoltunk elő és tíz perc alatt eldönthettük volna a három pont sorsát. A 30. percben is volt egy nagy ziccerünk, de sajnos nem találtunk be. Fordulást követően megszereztük a vezetést, de a találkozót nem tudtuk lezárni. Az ellenfél, ahogy az ilyenkor lenni szokott, kihasználta az egyetlen helyzetét. Gratulálok a csapatnak, mert ez kemény munka volt!
GAZSI KRISZTIÁN, a Tápiószecső alelnöke: – Sajnos elég rossz napot fogtunk ki, a csapat teljesítménye messze elmaradt az eddigiektől. A kiállítás után viszont elkezdtünk focizni és a fiúk erejét mutatja, hogy tíz emberrel is ki tudtunk egyenlíteni, sőt, a győzelemre is volt esélyünk, végül azonban be kellett érnünk a döntetlennel. Gratulálok a fiatal, NB III-as rutinnal is rendelkező Dunaharasztinak!

Halásztelek – Maglód
0–0
Halásztelek, Németh Ferenc Sportcentrum, 100 néző. Vezette: Kamal N. (Feigl G., Pál B.)
HALÁSZTELKI FC: Tarr Z. 7 – Kardos F. 6, Busa T. 6, Bathó Á. 6, Bácsi B. 6 – Szilágyi K. 6 – Mucsi B. 6 (Németh D. 0, 71. p.), Mikó B. 6, Nagy D. 6, Szabó B. 5 (Szokai A. 5, a szünetben) – Fekete R. 5 (Béres A. 6, a szünetben). Edző: Helgert Szabolcs.
MAGLÓDI TC:
Schritt M. 5 – Horváth H. 5, Nemes M. 5, Gurics M. 6, Dallos L. 5 (Sándor J. 5, a szünetben) – Ivancsó D. 5 (Havasi L. 0, 65. p.) – Buzás P. 5, Zsoldos M. 5, Székely H. 5, Véglás P. 5 (Barta D. 0, 65. p.) – Kertész Z. 5 (Kovács M. 0, 87. p.). Játékos-edző: Ivancsó Dávid.
A találkozó 9. percében – 0–0-s állásnál – a maglódi Buzás Patrik büntetőjét kivédte Tarr Zoltán.
HELGERT SZABOLCS:
– Gratulálok a csapatnak a pontszerzéshez, hiszen a szerdai „horror” kupameccs után, amelyen kilenc emberrel (!) fejeztük be a találkozót fásultan, lassan gondolkozva, körülményesen játszottunk, kevesebb futómennyiséggel, mint amit mérkőzésenként szoktunk! Gratulálok Tarr Zoli bemutatkozó mérkőzéséhez a kapuban, kiválóan védett, még 11-est is hárított! Fiatal csapatommal megyünk előre a fejlődés fokain, jó úton járunk. Hajrá, ’Telek!
IVANCSÓ DÁVID: – A mérkőzés elején megítélt tizenegyesünk, úgy gondolom, elbillenthette volna felénk a három pont sorsát. Onnantól kezdve viszont, ha azt mondom, hogy az eddigi eredményeinket látva talán ez volt az egyik leggyengébb produkciónk, akkor mindent elmondtam a találkozóról. Sok sikert kívánok a Halászteleknek!

Lantos István együttese megszerezte az első győzelmét (forrás: Üllő SE Facebook-oldal)
Lantos István együttese megszerezte az első győzelmét (forrás: Üllő SE Facebook-oldal)

Diósd – Ráckeve
1–3 (1–1)
Diósd, 100 néző. Vezette: Laczkó Z. (Bíró Zs., Balogh B.)
DIÓSDI STC: Appiah-Kubi E. 6 – Somogyi T. 6 (Mészáros M. 0, 76. p.), Borissza B. 6, Nagy N. 6, Tóth M. 6 – Hervai-D’elhoungne G. 6 (Kriesch B. 0, 79. p.) – Simon B. 5 (Szigetvári M. 0, 79. p.), Pintér M. 7, Komáromi I. 5 (Zsilinszky Á. 0, 62. p.), Hoszáng Á. 5 – Marquez-Olmedu R. 5 (Fischer Á. 5, a szünetben). Edző: Dukon Béla.
RÁCKEVE VAFC: Sófalvi N. 0 (Matus T. 8, 27. p.) – Drozd T. 8 (Kincses K. 0, 64. p.), Petercsák B. 8 (Urbán F. 0, 87. p.), Turcsán P. 8, Lakatos L. 8 (Kircsák Z. 0, 88. p.) – Papp D. 8, Nagy G. 8 – Novák L. 8, Sulyok R. 8 (Kovács T. 0, 71. p.), Koller B. 8 (Agócs A. 0, 81. p.) – Vámos G. 8 (Tóth Á. 8, 57. p.). Edző: Podruzsik József.
GÓL:
Pintér M., ill. Koller B. (2), Tóth Á.
SÁRGA LAP: Appiah-Kubi E., Simon B., ill. Nagy G., Papp D.
DUKON BÉLA:
– Az első félidőben több góllal is vezethettünk volna, ehelyett kihagytuk a helyzeteket és 1–1-gyel vonultunk a szünetre. A 70. percig nyitott volt a mérkőzés, jól játszottunk. Még vissza kell néznem, de érzésem szerint ellenfelünk második gólja leshelyzetről született. Ha nem volt az, megkövetem a játékvezetőt, viszont, ha mégis, akkor azt gondolom, súlyos hiba volt… Az utolsó 15 percben „elfogytak” a fiatalok, ennek ellenére elégedett voltam a csapattal, mégiscsak az első helyezettet szorongattuk meg, nem is kicsit.
PODRUZSIK JÓZSEF: – Rendkívül jól előkészített pályán küzdelmes mérkőzést játszhattunk, amelyen az első félidőben kissé kapkodás jellemezte a teljesítményünket. Szünet után viszont tetszetős és eredményes futballt játszottunk, jól használtuk ki ellenfelünk olykor elcsúszott és rendezetlen védelmét, ennek köszönhetően megérdemelten nyertük meg a találkozót és ezzel értékes három pontot szereztünk. Gratulálok a csapat egész heti alázatos teljesítményéhez és a győzelemhez!

Alsónémedi – Taksony
7–0 (2–0)
Alsónémedi, 75 néző. Vezette: Décsi N. (Zserai Zs., Bíber J.)
ALSÓNÉMEDI SE: Koman K. 7 – Györvári T. 7 (Varga Z. 0, 79. p.), Kajtár B. 6, Halász B. 7. Molnár E. 7 (Katona M. 0, 74. p.) – Katona Á. 8 (Imre J. 0, 66. p.), Kovács B. 7 (Kristály D. 0, 74. p.), Hujbert B. 8 – Béres K. 6 (Orosz A. 7, 52. p.), Szabó A. 7 (Novakov D. 0, 66. p.), Mészáros R. 9. Edző: Schleer Zoltán és Szilasi Milán.
TAKSONY SE: Kántor-Kreisz Á. 5 – Gráf A. 4 (Peres O. 0, 62. p.), Patály J. 4, Micheller B. 4 (Sipos R. 4, 56. p.), Gergő Á. 4 (Nagy N. 5, a szünetben) – Varga B. 5, Tiefenbeck K. 4 – Kreisz P. 4, Forgó R. 4 (Kovács N. 3, a szünetben), Nagy M. 5 – Wéber T. 4 (Iványi Á. 0, 71. p.). Játékos-edző: Patkó György.
GÓL:
Szabó A. (2), Mészáros R. (2), Hujbert B., Katona Á., Orosz A.
SÁRGA LAP: Györvári T., Kajtár B., ill. Kreisz P., Varga B.
SZILASI MILÁN:
– Jól hatott a meccs előtti beszélgetés. Azt kértem a srácoktól, legyenek igényesek önmagukkal szemben, tegyenek meg mindent a siker érdekében, mert annak a pályán is meglesz az eredménye. Remekül kezdtünk, hamar megszereztük a vezetést, majd még az első félidőben megdupláztuk az előnyünket. A szünetben arra hívtam fel a játékosok figyelmét, hogy ne maradjunk az öltözőben, folytassuk ugyanazzal az intenzitással a mérkőzést. Szerencsére gyorsan megszereztük a harmadik gólunkat, ami végleg eldöntötte a három pont sorsát. A folytatásban is koncentráltak maradtunk, jól futballoztunk, végül magabiztos, 7–0-s győzelmet arattunk. Örülök a teljesítménynek, de ami igazán fontos, hogy a találkozó előtt megbeszélteket a pályán is viszontláttam.
PATKÓ GYÖRGY: – Gratulálok és további sok sikert kívánok az Alsónémedinek, mindenben fölénk nőttek.

A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság góllövőlistájának állása (5. forduló, 2026/2027.)
A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság góllövőlistájának állása (5. forduló, 2026/2027.)

Az 5. forduló válogatottja

Tarr Z. (Halásztelek) 7 – Kun N. (Dunaharaszti II.) 7, Petercsák B. (Ráckeve) 8, Turcsán P. (Ráckeve) 8, Ebenspanger M. (Dunaharaszti II.) 7 – Kovács Zs. (Üllő) 7, Koppermann R. (Inárcs) 8, Hujbert B. (Alsónémedi) 8 – KOVÁCS BENCE (Abony) 10, Kállai I. (Abony) 8, Mészáros R. (Alsónémedi) 9.

A forduló jegyzőkönyvei, az aktuális tabella és a góllövőlista megtekinthetők az adatbankban:
https://adatbank.mlsz.hu/league/67/14/34068/5.html

Címlapfotó: Kovács István góllal hálálta meg a bizalmat (forrás: Üllő SE Facebook-oldal)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!