Ma Csilla, Noémi névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.

Pest Vármegyei Kupa: újabb kétnapos forduló kedden és szerdán

Ma és holnap, azaz szeptember 5-én, kedden, valamint 6-án, szerdán újabb kétnapos fordulót rendeznek a Pest Vármegyei Kupában. A második kör érdekessége, hogy itt már bekapcsolódnak a küzdelmekbe a vármegyei I. osztályban szereplő és az eddig erőnyerő II. osztályú együttesek is. Kivételt képez ez alól a MOL Magyar Kupa főtábláján szerepelt, illetve szereplő hat csapatunk: a Dunaharaszti, a Felsőpakony, a Fémalk-Dunavarsány, a címvédő Gödöllő, a Perbál és a Pilis, amelyem majd a szeptember 13-án rendezendő 3. fordulóban mutatkoznak be az idei kupasorozatban.

A párosítások a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a területi elv figyelembevételével alakultak ki, mindez azt eredményezte, hogy több nagy múltú szomszédvári párharcra is sor kerülhet. Ezek közül említést érdemel a korábban az NB III-ban egyaránt megfordult Törökbálint és a 2018-ban Pest Megyei Kupát nyerő Viadukt-Biatorbágy párharca. Az északi térségben a Nagymaros és a Vác-Deákvár, a Vácduka és a nyáron a második vonalba feljutó Fortuna-Kismaros, a II. osztály, Északi csoportjában is rangadónak beillő Maglód-HelloParks – Csömör 90 perc, vagy éppen az ugyanitt szereplő Péceli Spartacus és az Ecser találkozója. Fordított pályaválasztás mellett ugyan, de megismétlődik a Dunakanyar-Szentendre és a Pomáz-ICO vetélkedése. A két gárda egymás elleni emlékei felettébb frissek lehetnek, hiszen augusztus 26-án, az idei bajnokság 3. fordulójában már megmérkőztek, akkor a Pomáz az átigazolási időszak hajrájában Budakalászról érkezett Sármán Péter góljával 1–0-ra győzött Andrási Zoltán alakulatával szemben.

A szeptember 5-i és 6-i 2. forduló teljes programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/61/14/27517/2.html

A 3. forduló párosításai:
https://adatbank.mlsz.hu/league/61/14/27517/3.html

A Pest Vármegyei Kupában továbbjutó csapat meghatározása:
– a rendes játékidőben győztes csapat;
– döntetlen esetén a legalább két bajnoki osztállyal alacsonyabb szinten szereplő csapat;
– döntetlen esetén, ha csak egyosztálynyi különbség van a csapatok között vagy azonos bajnoki osztályban szerepelnek a felek, akkor a továbbjutás tizenegyesrúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint (hosszabbítás tehát nincs; a büntetőpárbajt a hagyományos módon kell lebonyolítani).
A Pest Vármegyei Kupa versenykiírását IDE kattintva olvashatják.

A kupával kapcsolatban megjelent legutóbbi hírünk:
https://pest.mlsz.hu/hir/pest-varmegyei-kupa-elkeszult-a-3.-fordulo-parositasa

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!