„Tudom, hol van a helyem a futballban, korábban dolgoztam magasabb osztályban is technikai vezetőként, a hétvégi meccsen is tisztában voltam azzal, hogy a két együttes nincs egy súlycsoportban egymással. Nálunk csak öt 2008-as születésű labdarúgó van, és akadnak olyanok is, akik idén februárban kezdtek el futballozni, nem pedig a Bozsik-programot végigjárva lépkedtek felfelé az egyes korosztályokban. Nem vitás, sok nekik még az új dolog, amit feltétlenül meg kell tanítani. Úgy gondolom, nekünk, edzőknek, a futballban dolgozóknak a sportág megtanítása mellett a nevelés, a példamutatás is a célunk. Annak idején úgy nőttem fel, hogy a szülői, a családi háttér, az iskola és a sport hármas egysége embert faragott belőlünk. Tudomásul kell venni, hogy a mai már egy teljesen más világ, de arról nem szabad egy pillanatra sem lemondani, hogy a ránk bízott gyerekek, a fiatalok személyiségét, hozzáállását, mentalitását formáljuk és lehetőség szerint jó irányba tereljük. Nem gondolom, hogy ez a sportszerű gesztus a részünkről rendkívüli lett volna, abban a pillanatban egész egyszerűen így éreztem korrektnek és helyénvalónak, hiszen egyértelműen leshelyzetben állt a játékosom a vezető gólunk előtt. A játékvezető védelmében el kell mondanom, mivel ketten működtek, nem voltak könnyű helyzetben, nem is láthatta jól a helyzetet. A végén persze közöltem az ellenféllel is, hogy miért történt mindez, és ma sem tennék másképpen, ebben egészen biztos vagyok.”