Ma Lenke névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
TAVONT7-logó

Mit mutat a statisztika a 7. TAVONT-döntő helyosztói előtt?

A szombati elődöntőkből ugyanis Békés vármegye (2–0-ra győzte le Borsod-Abaúj-Zemplén együttesét) és Baranya vármegye (3–2-re nyert a Győr-Moson-Sopron gárdája ellen) jutott a döntőbe, amelyre 13:30-tól kerül sor Cegléden. A mérkőzést egyébként a nógrádifutball.hu élőben online közvetíti, a szakkommentátor Márton Gábor, az NB I-es Zalaegerszeg szakvezetője lesz. (A közvetítés linkje: https://youtu.be/OHou02-F2ak)

 

Elemzésünkben megvizsgáltuk a 2013 nyara (a sorozat indulása) és 2022 év eleje (a legutóbbi torna) között rendezett hat 4-es döntőbe jutott területi amatőrválogatott kilétét és az ott elért eredményeket, összevetve egymással az országrészeket (keleti, nyugati) és azt a négy régiót (északkeleti; közép- és délkeleti; északnyugati; közép- és délnyugati), amelyekből a csoportgyőztesek kvalifikálhatnak az országos négyes döntőbe. Egyetlen kivételt a 2015-ös kiírás jelentett, amikor – szintén címvédőként – ugyancsak a Pest Megyei Igazgatóság volt a rendező, ám akkor csoportonként 2-2 válogatott juthatott be (a rendező igazgatóság javaslatára), és a 8 csapat közül alakult ki az elődöntős mezőny: ekkor kivételesen nem 1-1 delegáltja volt a 4 csoportnak, hanem a negyeddöntőkből lehetett kvalifikálni, és ekkor a 4-es – közép- és délnyugat-magyarországi – kvintettből ketten is bejutottak a legjobb négy közé: Baranya és Fejér megye, mellettük pedig Pest és Szabolcs jutott ugyaneddig.

 

Rátérve az eddigi helyosztókra: kisdöntőbe a keleti országrészből 2022-ig 6-szor jutottak (Szabolcs 2-szer, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Pest 1-1 alkalommal), 4-szer bronzérmet is szereztek a keletiek (Szabolcs 2x, Borsod és Heves 1x-1x). Keleti „házi bronzmeccsre” eddig két ízben került sor.

Ugyanez a kisdöntőbeli mérleg az ország nyugati felét tekintve a következőképpen fest: szintén 6x volt nyugati országrészbeli válogatott „kisdöntős”, ebből két esetben került nyugatra a bronzérem (Győr 1x, Tolna vagy Veszprém – nem elérhető a 2013-as kisdöntő eredménye… – szintén 1x). Kétszer került sor nyugati házi „kisdöntőre”.

A most vasárnapi Borsod – Győr bronzmeccsen tehát az egyik fél gyarapítani fogja bronzérmei számát, jelenleg mindkét fél 1-1 harmadik helyet tudhat magáénak. Borsodi győzelem esetén 5–2, győri siker esetén pedig 4–3-ra módosul a „bronzcsata” állása Kelet és Nyugat között.

 

Górcső alá véve az eddigi döntők párosításait, keleti válogatott az eddigi hat sorozatban 6 ízben volt résztvevője a döntőnek (Pest 2x, Bács, Borsod, Csongrád és Szabolcs 1-1 alkalommal), az arany- és ezüstérmek száma igazságosan eloszlik: 3-3. Pest 2 és Csongrád 1 aranyérmet, Bács, Borsod és Szabolcs 1-1 ezüstérmet nyert eddig.

A hat nyugati döntős szereplés eddig úgyszintén 3 arany- (Baranya 2x, Győr 1x) és 3 ezüstérmet (Baranya, Fejér, Veszprém 1-1 alkalommal) eredményezett.

A vasárnap további kérdése Cegléden: a keleti (Békés) vagy a nyugati (Baranya) aranyérmek számával alakul 4–3-ra a jelenlegi 3–3-as „éremállás” az országrészeket illetően?

 

A legjobb 4 közé jutást területi alapon (vármegyénként) megvizsgálva – és immár a hetedik, idei sorozatot is figyelembe véve – látható, hogy az összesen 28 elődöntős szereplés 13 vármegye között oszlik meg. Baranya 4, Borsod, Győr, Pest és Szabolcs 3-3, Bács, Fejér, Tolna és Veszprém 2-2, míg Csongrád, Heves, Komárom és az elitben „újonc” Békés 1-1 alkalommal jutott el idáig.

 

Ha a sorozat legutolsó, mindent eldöntő mérkőzéséig eljutókat – a hét sorozat összesen 14 döntős pozícióját áttekintve – a négy régiós alapcsoport szempontjából összesítjük, akkor az derül ki, hogy az 1-es (északkeleti) csoportból 2x (Borsod és Szabolcs 1-1 alkalommal), a 2-es (közép- és délkeleti) csoportból 5x (Pest 2, Bács, Békés, Csongrád 1x-1x), a 3-as (északnyugati) csoportból is 2x (Győr és Veszprém 1-1 alkalommal), míg a 4-es (közép- és délnyugati) csoportból ugyancsak 5x (Baranya 4x és Fejér 1x) játszhattak döntőt. A 14 döntős szerepléssel összesen tehát 10 vármegye büszkélkedhet, Baranya mérlege kiemelkedő (a mai lesz a negyedik fináléjuk), őket Pest vármegye követi két finálés pályára lépéssel, a többi 8 vármegye 1-1-szer volt finalista.

 

A fenti kimutatás alapján a legerősebb, legkiegyensúlyozottabb csoportnak egyébként magasan a közép- és délkelet-magyarországi (2-es számú) ötösfogat tűnik, hiszen egyedülálló módon a maival együtt hét döntőbe ötször, és összesen négy (!) különböző válogatottal jutottak be: a Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegye amatőrválogatottjai által alkotott kvintettből eddig még csak Jász vármegye nem volt döntős (sőt, még csoportelső se a régióban). A többi három csoportból egységesen 2-2 együttes tudott a fináléig eljutni.

 

A Békés – Baranya döntő kérdése tehát: Baranya harmadszor vagy Békés először jut a csúcsra? Kelet vagy Nyugat növeli aranyérmei számát háromról négyre?

Ami már most biztos, Békés először lesz érmes a TAVONT-sorozaton, a többiek ezen a téren egyelőre eredményesebbek: Baranya: 2 arany; Borsod: 1-1 ezüst és bronz; Győr: 1-1 arany és bronz kollekciót birtokol.

 

Hamarosan minden kérdésre választ kapunk!

A MAVONT (2023-tól: TAVONT) 4-es döntőinek valamennyi eredménye 2013 és 2022 között

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!