NAGY GÁBOR, a Baranya vármegyei amatőrválogatott vezetőedzője (klubja a Sport36 Komlói Bányász): – Az országos bajnoki címünk tekintetében szereplésünk tökéletes volt. Elégedettek vagyunk a mutatott játékunkkal és a mérkőzéseink eredményeivel. A játékosok és a szakmai stáb kiválasztásánál a tornagyőzelmet tűztük ki célul, mindent ennek rendeltünk alá, és selejtezőt megelőző hetekben rengeteg munkát fektettünk a felkészülésbe, kvázi profi csapatként működtünk három-négy hétig. Természetesen itt nem állunk meg, az UEFA Regions’ Cup-on a csoportgyőzelem a kitűzött célunk.
A négyes döntő szervezése rendkívül magas szintű volt, mind szakmai, mind emberi, hozzáállásbéli szempontból. Minden adott volt a négy résztvevő számára, hogy úgy készülhessünk a mérkőzéseinkre, mint a profi együttesek. A szervezőket csak dicsérni tudom, külön megemlítve Benkő Tamás igazgató urat, aki rengeteg időt és energiát áldozott a rendezvény megszervezésére és lebonyolítására, annak ellenére, hogy a Pest vármegyei amatőrválogatott idén nem jutott be a négyes döntőbe – és így is fontos volt számára és kollektívája számára, hogy tökéletes körülményeket teremtsenek a döntős csapatok számára.
Maga a TAVONT fantasztikus kezdeményezés, remek lehetőség az amatőr futballistáknak, hogy megmutathassák magukat. A záró hétvégén lezajlott találkozókról is több játékost tudnék említeni, aki magasabb szinten sem lógna ki a sorból. Rengeteg tehetséges futballistát láthattunk játszani, akikre nagy szüksége van a magyar labdarúgásnak.
Sok gratulációt, elismerést kaptunk a szakmai vezetőktől, a verseny ideje alatt azonban igyekeztünk csak magunkkal foglalkozni és arra koncentrálni, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsunk. Többször hangsúlyoztam a játékosaimnak, hogy a négy csapat bármelyike megnyerheti a tornát, egy-egy meccs csak apróságokon múlik, így csakis maximális odafigyeléssel, koncentrációval érhetünk el sikert.
Szeretném megragadni az alkalmat és üzenni a labdarúgással foglalkozó szakembertársaim számára, hogy fektessük bele a szükséges munkát az utánpótlásba! Sok tehetséges utánpótláskorú labdarúgóval lehet találkozni hazánkban, ne hagyjuk őket elkallódni. A magyar futball jelenlegi helyzete ajándék számunkra, igyekezzünk megragadni ezeket a lehetőségeket, hiszen ezek a tehetségek hatalmas pluszt jelenhetnek a jövőben a sportág egészének.
TÓTH MÁTÉ, a Baranya vármegyei amatőrválogatott asszisztensedzője (klubja a Lovászhetény-Pécsvárad Sport Kft.): – Nagyon büszke vagyok az egész csapatra, remekül helytálltunk. Külön öröm számunkra, hogy sok gratulációt kaptunk az ellenfelektől is, többen hangsúlyozták közülük, hogy a legjobb alakulat nyerte meg a tornát. A fiúk szellemisége, kulturáltsága is dicséretet érdemel. A torna szervezése elejétől a végéig hibátlan volt. A szállásra nem lehetett panaszunk, a helyszín is fantasztikus volt. A szervezők előtt le a kalappal, sikerült olyan körülményeket teremteniük, ami NB II-es szinten is megállná a helyét.
Személy szerint nagyon örülök, hogy életre hívták a TAVONT-versenysorozatot, remek kezdeményezés. Az amatőr labdarúgóknak hatalmas plusz motivációt, élményt jelent, hogy képviselhetik a vármegyéjüket, tornagyőzelem esetén pedig a nemzetüket. A 2024-es Regions’ Cup-on szeretnénk méltóképp képviselni a magyar amatőr labdarúgást. A sorsolást már december közepén megkaptuk, véleményem szerint elég jó esélyekkel indulunk. Sok elismerést kaptunk, Baranya vármegyében mindenki büszke a játékosokra és a szakmai stábra. A célunk idén mindenképpen a döntőbe jutás volt. Sok tehetséges játékosunk van, aki magasabb osztályban is megállná a helyét, de jelen körülmények között nem éri meg nekik NB III-as szinten játszani, így a területi bajnokság mellett tették le a voksukat. Külön kiemelném, hogy a régiós selejtező hetén szerdán az amatőrválogatott 10-12 játékosa még egymás ellen játszott a Lovászhetény-Pécsvárad Kft. – Villány TC vármegyei rangadón. Nagyon jó volt látni, hogy ellenfelekből ilyen egységes csapattá tudtak összeállni, küzdeni egymásért. Hálás vagyok a vármegyénknek, a játékosoknak, a vezetésnek és nem utolsó sorban a szakmai stábnak, hogy részese lehettem a sikernek.
PERLAKI ZOLTÁN, Baranya vármegyei amatőrválogatott technikai vezetője (klubja a Lovászhetény-Pécsvárad Sport Kft.): – Maximálisan elégedett vagyok a tornán való szereplésünkkel. Szeretném kiemelni, hogy a nyolc vármegyei I. osztályú egyesületből hét delegált játékosokat, valamint két vármegyei II. osztályú csapatból is volt labdarúgónk. A válogatott játékosok és a szakmai stáb tagjai is mindent alárendelt a tornának. A kvalitás mellett a legnagyobb erősségünk véleményem szerint az volt, hogy teljesen mindegy, ki melyik klubcsapatot erősíti, abban a három hétben egy csapatként tudtunk gondolkozni, egy közös célért küzdeni.
Számomra ez sorozatban már a harmadik torna volt, amin technikai vezetőként részt tudtam venni, az előző kettőn is [Győr-Moson-Sopron vármegyében, Lipóton, illetve Veszprém vármegyében, Balatonalmádiban – A szerk.] profi szervezés volt, minden a helyén volt, de a Pest Vármegyei Igazgatóság minden várakozást felülmúlva szervezte meg 2023-as négyes döntőt. A helyszínválasztástól a szálláson át a szervezésig, az apróbb-nagyobb tornaelemekig – Himnusz, élő közvetítés, szakkommentátorok, sajtótájékoztató, médiafigyelem – minden nagyon magas minőséget képviselt.
Nagyon hasznosnak tartom a TAVONT-sorozatot, minden torna előtt elmondjuk a játékosoknak is, hogy egy amatőr labdarúgó karrierjének ez a versenysorozat, a tornagyőzelem és az a tény, hogy Magyarországot képviselheti címeres mezben egy nemzetközi eseményen, kell, hogy jelentse a pályafutása csúcsát. Természetesen rengeteg gratuláció érkezett, hála az élő közvetítésnek, már a mérkőzés közvetlen lefújása után is záporoztak az üzenetek, többen szurkoltak a képernyők előtt.
Ezúton is szeretném megköszönni a játékosoknak, és a kollégáimnak, hogy ekkora siker részese lehettem, és bízom benne, hogy a nemzetközi szereplésünkkel is elégedett lesz mindenki.
KURUCSAI KORNÉL, a Baranya vármegyei amatőrválogatott kapusedzője (klubjai az Újpetre KSE és a PEAC): – A válogatott gerincét a két évvel ezelőtti csapat alkotta, az idei gárda tagjai is kiváló játékosok és jó sportemberek voltak egytől egyig. Nagy Gábor, a Komló „vármegye-egyes” együttesének trénere a válogatott vezetőedzőjeként nem csak a szakmaiságra, hanem a srácok emberi kvalitásaira is hangsúlyt fektetve nagyszerű közösséget alakított ki. Ennek is köszönhetjük, hogy mind a selejtezőkön, mind a döntőben jó mérkőzéseket játszottunk ellenfeleinkkel. Az MLSZ Baranya vármegyei igazgatójának, Bogyay Zoltánnak köszönhetően a gárda mellé került Perlaki Zoltán technikai vezető is, aki a szakmai stáb minden kérését teljesítette, így a felkészülésünk kifogástalanra sikerült. A csoportmérkőzések alatt remek körülmények között a fiúknak csak a mérkőzésekkel kellett foglalkozniuk.
A selejtező megnyerése után pedig még magasabb szinten szervezett tornára érkeztünk Ceglédre. A négyes döntő lebonyolításának minden apróbb és nagyobb szegmense profi módon volt előkészítve és kezelve, gondolok itt a szállásra, az étkezésre vagy éppen a találkozók megrendezésére, a körítés biztosítására. Személy szerint engem ez a nagyszerű szervezőmunka nem lepett meg, mivel 2022 őszén a Pest vármegyei amatőrválogatott szakmai stábja tagjaként részt vehettem a Regions’ Cup-on Spanyolországban, ahol már megtapasztaltam ezt a fajta alázatos hozzáállást és professzionális munkát.
Véleményem szerint mind a selejtezősorozat, mind a döntő nagyon hasznos volt és labdarúgóink is jól érezték magukat azon a két hétvégén, még úgy is, hogy télen, nagyon hosszú őszi idény után kellett komoly tétmeccseket játszaniuk. Azt gondolom, hogy ezt a tornasorozatot – mármint a vármegyei alakulatok összecsapását – utánpótlás szintre is ki lehetne terjeszteni. Számomra nem volt meglepő, hogy vármegyénk klubjai, edzői és játékosai, akár alacsonyabb osztályból is élőben követték az eseményeket és a torna megnyerését követően mind a futballistáink, mind a szakmai stáb rengeteg gratulációt kapott. Bő egy évvel ezelőtt szuperül sikerült a spanyol túránk és biztos vagyok benne, hogy Baranya is igyekszik majd ugyanazt a profi hozzáállást tovább vinni, mint amit akkor a Pest Vármegyei Igazgatóság képviselt. A szakmai stáb tagjai és a játékosok minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy országunk jó hírnevét öregbíteni tudjuk a soron következő nemzetközi tornán – ehhez kétség sem férhet.
BOZÓ LÁSZLÓ, a Baranya vármegyei amatőrválogatott csapatkapitánya (klubja a Lovászhetény-Pécsvárad Sport Kft.): – Rendkívül pozitívan értékelem a gárda teljesítményét az egész versenysorozat alatt. Annak ellenére sikerült igazi csapattá kovácsolódnunk, egymásért küzdenünk – a maximumot kihozva magunkból –, hogy más-más egyesületekben játszunk a hétköznapokon. A négyes döntő szervezése az elejétől a végéig remek volt, tényleg profiként voltunk kezelve. Örvendetes, hogy amatőr szinten ilyen színvonalú, tartalmú rendezvény létre tudott jönni. Sok gratulációt, pozitív visszajelzést kaptunk az ismerőseinktől, barátainktól, mivel a közösségi médiában sok kép és cikk jelent meg a tornával kapcsolatban, ami hozzájuk is eljutott. Remélem, hogy a szervezők továbbra is érdemesnek találják a sorozatot a folytatásra, mivel ez hatalmas lehetőség a fiatalok számára is.
WIESNER SZABOLCS, a Baranya vármegyei amatőrválogatott legjobb teljesítményt nyújtó játékosa (klubja a Villány TC): – Szinte tökéletes eredménysort tudhatunk magunk mögött, jobb szereplésről aligha álmodhattunk volna. A torna során lejátszott hat mérkőzésből ötöt megnyertünk és egy döntetlent játszottunk. A Budapesti amatőrválogatott elleni 1–1-gyel végződő mérkőzésen is több lehetőségünk volt nyerni, de nem lehetünk elégedetlenek ilyen mérleggel.
A négyes döntő szervezése abszolút profi volt minden szempontból. Kitűnő pályán játszhattunk, minden apró részletre odafigyeltek a rendezők, a szállásunk is remek volt. Sajnos az időjárás nem segített minket, az alacsony hőmérséklet és a hóesés nem volt éppen ideális.
A TAVONT-versenysorozatot nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Az itt pályára lépő játékosok megtapasztalhatják, hogy milyen lehet magasabb szinten futballozni, motiválja őket, hogy több munkát tegyenek az edzésekbe, így akár elérhetnek félprofi, esetleg profi szintre is. Az adottságai több labdarúgónak is megvannak ehhez, ám valamilyen egyéb körülmény miatt kerülnek vármegyei szintre. A klubcsapataink részéről – edzőktől és játékosoktól – is sok gratulációt kaptunk a torna után, hatalmas büszkeség, hogy sikerült begyűjtenünk Baranya vármegye harmadik országos bajnoki címét. A nemzetközi tornán való részvétel hatalmas lehetőség számunkra. Az ottani ellenfeleink jobban teszik, ha felkötik a gatyájukat! A csapategység, valamint az egyéni kvalitásaink miatt úgy érzem, hogy lehet esélyünk komoly sikert elérni az európai porondon is.
Címlapfotó: