Bár edzői karrierjét az Egernél és a Békéscsabánál kezdte a nyolcvanas években, s utóbbi csapattal 1988-ban Magyar Népköztársasági Kupa-győzelmet ünnepelhetett, kétségtelen, hogy országos ismertségre a Pest megyei Vác FC-nél tett szert. A bajnoki cím előtti két idényben ugyanis egyaránt második helyen végzett csapatával az NB I-ben, miként a Magyar Kupában 1991-ben, 1992-ben és 1995-ben is. Ünnepi beszélgetésünkben a korábbi eredmények mellett a Pest megyei amatőrválogatott, a magánélet és a vadászat is szóba került.
– Érzi az idő múlását? Érdekli egyáltalán a kor?
– Ez a nyolcvanas évforduló azért nem esik jól lelkileg, de a legrosszabb a hatvanadik születésnap volt. Akkor döbbentem rá, hogy elrohant az idő, másnap pedig nagyon rosszul éreztem magam. Aztán kezdtem beletörődni a korosodásba, így a hetvenediknél nem is számítottam nagy felhajtásra, ezért is ért váratlanul. Kimentem a váci stadionba, hogy találkozzak egy ismerősömmel, erre sorfalat állt vagy kétszáz gyerek a váci klub melegítőjében. Na, az megható volt.
– És a nyolcvanadikra hogyan készül?
– Ne is kérdezze, mert belegondolni is rossz, hát még, ha meglátom a nyolcvanas számgyertyát a tortán. Sokat autózom éjszaka, közben hallgatom a rádiót, és azon kaptam magam, hogy másként tekintek a nagy slágerekre. Valóban retrónak érzem, és a fiatalságomat juttatja eszembe. Elszomorító, ahogyan az is, hogy egyre gyakrabban kell kijárnom a temetőbe, mert a kortársaim elmennek. Nézem a fejfákat, és számolom az éveket.
– Ennyire elkeseredett?
– Ja, nem teljesen, csak vannak rosszabb napjaim. Egyébként egészséges vagyok, semmi bajom, vagy csak sikeresen lappang bennem, aminek kell, és nem tudok a betegségről. Meglátjuk, meddig bírom, de az egészségem terén nincs okom panaszra. Futni járok, viszont a várost nem szeretem, ezért nagyjából huszonöt perces biciklizéssel kezdtek, hogy eljussak a Sajó-partra, ott résztávokat teljesítek, amikor pedig pihenek, erősítek. A futás végén újabb huszonöt perc bringázás haza.
– Vadászni jár még?
– Egyre ritkábban. A vadászatot baráti társaságban érdemes űzni, és akkor most megint visszakanyarodok az előbbihez, hogy sokan meghaltak már a barátaim közül. Hívnak ugyan mások, de nem ismerem őket. Ők ismernek engem, de nem megbántva senkit, nem nevezhetem baráti társaságnak. Kemény Dénessel, a korábbi vízilabda szövetségi kapitánnyal eljárok néha fácánozni, de ugyanaz a véleménye neki is, hogy egyre kevesebben vagyunk.
– A futballról is beszélgessünk, elvégre 1996 és 1998 tavasza között szövetségi kapitány volt. Lehetett volna több is a 19 mérkőzésénél?
– Persze, ha nem kapunk ki itthon a jugoszlávoktól 7–1-re a vb-pótselejtezőn, majd Belgrádban 5–0-ra a visszavágón. Egyébként mondtam is a szövetségben, amikor megtörtént a sorsolás, hogy durva lesz a párharc, és nem a szabálytalanságokra gondoltam.
– Mi volt a gond a hazai mérkőzésen? Mert a visszavágó már csak formalitás volt.
– A régi Népstadion már nem volt használható állapotban, ezért az Üllői úton rendezték a meccset. Előtte egy hónappal az azeriek ellen is a Fradi-pályán játszottunk, és Urbán Flórit megtalálták a szurkolók. Folyamatosan szidták, mert az Újpestben futballozott, nagyon feszült volt a légkör, én pedig nem mertem beállítani a pótselejtezőn. Ez hiba volt a részemről. Pedig a meccs előtt Győrből és Székesfehérvárról is érkezett felajánlás, hogy játszunk ott a jugoszlávokkal, de aztán maradt az Üllői út. A meccs után tudtam, hogy vége a kapitányi korszakomnak.
– A továbbjutással a magyar válogatott kijutott volna a 1998-as franciaországi világbajnokságra, ez esetben nyilvánvalóan maradt volna kapitány, de mit gondol, akkor is így lett volna, ha szoros csatában kapunk ki a jugoszlávoktól?
– Hát erre már nem emlékszem, arra viszont igen, hogy bármelyik klubnál is dolgoztam, egy vidéki másodosztályban szereplő klubot kivéve sehol sem vetették a szememre ezt a kudarcot. Az az egy is egy szurkoló volt, de lerendeztem egyedül a verbális nézetkülönbséget.
– A válogatott után egy rövid időre visszatért a Váchoz. Ez a klub volt a menedéke?
– Nevezhetjük, ahogy akarjuk, de nekem a Vác mindig is a szívem csücske volt és marad is. Nagyon rossz periódusban volt a klub 2013-ban, én pedig úgy éreztem, segítenem kell, így hát visszamentem, pedig a Pest megyei I. osztályban indultunk. Veretlenül megnyertük a bajnokságot, aztán az osztályozós párharcot is a Hévíz ellen, és mehettünk az NB III-ba, amelyet szintén megnyertünk, igaz, nem veretlenül, de az első évben feljutottunk az NB II-be is.
– A másodosztályban viszont már Sisa Tiborral kezdte az idényt a Vác. Miért?
– Mert a sikerek ellenére baromira negatív volt a légkör a klubnál, és éppen azon a nyáron hívott újra a Zalaegerszeg. Úgy gondoltam, tudok segíteni a feljutásban az NB II-ből. Hát, rosszul gondoltam, de inkább a Vácra emlékszem szívesen, persze az első, 1990 és 1995 közötti időszak volt a meghatározó a klub és az én életemben is, mert akkor voltunk a csúcson. A bajnokságban egy arany- és két ezüstérem, illetve a Magyar Kupában is háromszor játszottunk döntőt, és a második hely sem volt rossz eredmény.
– Ez az eredménysor a Ferencvárosnál is jó ajánlólevél volt.
– Oda azért később kerültem, de valóban, előtte háromszor is hívott a Fradi, és végül csak a negyedik megkeresésre vállaltam el. Az első idény végén, 2001-ben meg is nyertük a bajnokságot. Később, amikor a csapatot kizárta az MLSZ az NB I-ből, megint megkértek a vezetők, hogy segítsek az NB II-ben. Na, az egy nagy tévedés volt, de úgy gondoltam, az angol tulajdonossal újra egyenesbe került a klub.
– Zavarja, hogy az utóbbi tíz évben nem dolgozott magasabb osztályban?
– Ha zavarna, tudnék tenni ellene? Megvagyok más területtel is. Dolgoztam például a Pest megyei amatőrválogatottal is, és nagyon élveztem. Az igazgatóságon dolgozók mindent megtettek, hogy sikeresek legyünk, és a játékosok is rendesek voltak, mert még edzéseket is tarthattam nekik. Régebbi gyerekek voltak, ők még közelebb voltak a profizmushoz. Meg is nyertük 2014 végén előbb Cegléden a régiós csoportselejtezőt, majd Makón az országos döntőt.
– A váci csapaton kívül akkor erős a kötődése Pest megyéhez is?
– Mondhatom, hogy igen, kölcsönösen jól ismerjük és elismerjük egymás tevékenységét. Az igazgatóságtól több felkérést is kaptam az elmúlt másfél évtizedben díjátadóra, különböző futballeseményekre. Több alkalommal is szakkommentátor voltam: Cegléden a Pest Vármegyei Kupa-döntőn, Tápiószentmártonban az amatőrválogatottak régiós selejtezőjén, ezen kívül éremátadásokon is közreműködök olykor. Szeretem ezt a fajta megbízást, mert mégiscsak közelebb vagyok így a futballhoz.
– NB I-es meccsre is szokott járni.
– Dehogy, még NB II-re sem. Legfeljebb megnézem a tévében, ha nincs jobb dolgom. Inkább NB III-as, megyei és utánpótlás-mérkőzésekre járok, ott élvezem közeget, a hangulatot. Tarpán vagyok még szakmai tanácsadó, ha tehetem, elautózom a klub mérkőzéseire.
– Vácról azért az nincs közel.
– Mondtam, hogy sokat vezetek, de egyébként Ózdon is lakom, onnan pedig csak 250 kilométer, de az NB III, Észak-keleti csoportjában szerepel a Tarpa, és játszik az idényben Gödöllőn, Ózdon és Egerben is, így aztán könnyebb a helyzetem.
– Hát azért Gödöllő is 130 kilométer Ózdtól.
– Ja, igen, azt nem mondtam, hogy nemcsak Ózdon, hanem Budapesten és Egerben is lakom. Utóbbi város azért is fontos számomra, mert ott lakik egy nagyon kedves hölgy ismerősöm, akivel ötven éve ismerjük egymást.
– Csak nem?
– Össze is költözhetnénk, lehet, egyszer majd meg is teszem, de még nem érzem magam érettnek egy komolyabb kapcsolatra.
Csank János „névjegye”
Mesteredző, korábbi szövetségi kapitány:
1946. október 27-én született Ózdon. Játékospályafutása során kapusként szerepelt, szülővárosa együttesén kívül megfordult a Debreceni USE-ban és az Egri Dózsában.
Edzőként az első felnőtt csapata az Eger volt 1983-tól 1985-ig. Pályafutása egyetlen Magyar Kupa-győzelmét 1988-ban a Békéscsabával érte el, a döntőben 3–2-re legyőzve a Budapesti Honvédot. A Magyar Kupában négy alkalommal ezüstérmes együttest irányíthatott, háromszor a Vác (1991-ben, 1992-ben és 1995-ben), egyszer pedig a Zalaegerszeg (2010-ben) mestereként lett második.
Vezetőedzőként összesen 542 élvonalbeli mérkőzésen ülhetett a kispadon. A Váccal az 1991/1992-es és az 1992/1993-as szezonban második helyen végzett, majd az 1993/1994-es szezon végén magyar bajnoki címet szerzett a honi első osztályban. Az 1995/1996-os szezonban Görögországban, Pireuszban edzősködött. 1996. április 1. és 1998. június 30. között volt a magyar labdarúgó A-válogatott szövetségi kapitánya, melyet 19 mérkőzésen irányított. Ezután a 2000/2001-es szezonban NB I-es bajnoki címet ünnepelhetett a Ferencváros edzőjeként. Érdekesség: kereken húsz évvel a váci élvonalbeli bajnoki címe után, 2013/2014-ben a Váccal Pest megyei első osztályú, majd rá egy évre NB III-as bajnoki aranyérmet nyert.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Társadalmi Elnöksége és az igazgatóság 2013. december 18-án „Pest megye labdarúgásáért”- kitüntetésben részesítette a labdarúgásban végzett kiemelkedő életpályája elismerésként.
Irányításával a Pest megyei amatőrválogatott 2014-ben megnyerte a Megyei Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornáját (előbb Cegléden a selejtezőtornát, majd Makón az országos döntőt), a 2019/2020-as kiírásban pedig szaktanácsadóként segítette az akkori megyeválogatott munkáját és szereplését.
2020. december 21-én sportcsarnokot avattak Tarpán, melyet tiszteletére róla neveztek el. A 2021/2022-es bajnoki évadban a Vác FC szakmai igazgatójaként tevékenykedett. 2017 óta a Tarpa szaktanácsadójaként dolgozik.
Címlapfotó: 2022. június 6-án Cegléden az egykori szövetségi kapitány végezte el a Pomáz-ICO – Bugyi (1–2) férfi Pest Megyei Kupa-döntő ünnepélyes kezdőrúgását (forrás: Sipos Hajnalka)
