
Varga Laura, a gólkirályok gólkirálynője a felnőttek között még az első találatára vár
Április 14-én és 18-án Észak-Macedóniával játszik világbajnoki selejtezőt a női labdarúgó-válogatott, ezért az élvonalban három héten keresztül szünetel a bajnokság. Így aztán az NB I-ben utolsó helyen szerénykedő Budaörs együttese sem játszik tétmérkőzést, de a zöld-fehérek keretéhez tartozó Varga Laura számára így is mozgalmasan telik a húsvét utáni időszak. A mindössze 15 esztendős támadó ugyanis a nyár óta a felnőtt együttes keretéhez (is) tartozik, elvégre már négyszer volt a kezdőcsapat tagja, hétszer pedig csereként lépett pályára az NB I-ben, de fiatal korából adódóan a budaörsi klub U16-os és U19-es korosztályában is szerepel, így a válogatott szünet alatt is sorra játssza a bajnokikat. Kedden a leány regionális U19-es bajnokság Észak-Nyugati csoportjában szerzett gólt, s jelentős részt vállalt a Zalaegerszeg elleni 2–1-es győzelemből. A március 24-én megrendezett 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláján pedig két kategóriában is díjazták a tehetséges ifjú hölgyet, ugyanis a 2024/2025-ös bajnokságban futsalban az országos U17-es, labdarúgásban pedig a regionális U16-os bajnokságban egyaránt gólkirályi címet szerzett.








