– Reális ez a harmadik hely?
– Abszolút, ráadásul úgy, hogy rengeteg a 16-17 éves játékos található a keretben, ugyanis éppen egy építkezési folyamat közepén tartunk. Sajnálnám, ha az őszi idény végére visszaesnénk a hatodik helyre, mert több van ebben a csapatban.
– A rengeteg fiatal labdarúgó is ennek az átalakulásnak a része?
– Pontosan, elsősorban azért, hogy saját nevelésű labdarúgóink legyenek. Évekkel korábban kezdtük el az utánpótlás-nevelést, közben pedig már ifjúsági korosztályt is indítottunk, hogy aki nem fér oda a felnőtt kerethez, az U19-es korosztályban futballozhasson. Szerencsére a többség azért megállja a helyét a felnőttek között, mivel három 16, illetve hat-hét 19 éves is ott játszik.
– Akkor terheli is a fiatalokat rendesen.
– Próbáljuk megfelelően alakítani a hétvégi mérkőzések időpontjait, kitérünk a különböző korosztályok bajnokijai elől, így lehetséges, hogy egy játékos egy-egy hétvégén az U17-ben, az U19-ben és a felnőttben is pályára léphet. Természetesen nem képesek ugyanolyan teljesítményt nyújtani mindhárom találkozón, de megkapják a megfelelő terhelést, és ezáltal rutint is szereznek.
– Negyvenhat évesen hogyan birkózik meg a mai generációval?
– Képzelje, nem is a tizenévesekkel van gond, ők edzenek becsülettel és komolyan veszik a futballt. Inkább a harminchoz közelítő futballistákkal bajlódom, akiknek az amatőr labdarúgás arról szól, hogy a pályán jól érezzük magunkat, elszórakozunk az edzéseken, aztán majd csak lesz valami a mérkőzéseken.
– Azért így is szép eredményeket értek el ősszel. Hasonló helyezéssel elégedett lenne a bajnokság végén is?
– Ha az első hatban végzünk, boldog leszek, de nem tudom, tavasszal is tartható-e ez a fajta terhelés a fiataloknál. Azért egyre inkább érzékelhető, hogy fáradnak.
– Ön játékos-edző. Néha besegít a pályán is?
– Csak nagyon ritkán. Egyszer-egyszer, ha nagyon szükséges, akkor beszállok, de a fiataloké a jövő, értük csináljuk. Büszke vagyok rá, hogy az U7-esektől kezdve minden korosztályban és bajnokságban indítunk csapatot, ami azt hiszem, megyei szinten nagyon ritka. Szerencsére egyre több a gyerek, egyre több szülő hozza a klubhoz a fiát, a szurkolóknak is szimpatikus, hogy a helyi srácokért szoríthatnak.
– Az infrastruktúra is segíti a munkájukat?
– Mi tagadás, lenne fejleszteni való a sporttelepen. Edzőpályánk nincs, mindenki a centerpályán edz és játssza a mérkőzéseket. Próbáljuk óvni a játékteret, ezért az őszi félszezon utolsó három, illetve a tavaszi első bajnokiján is idegenben lépünk pályára.
– Évekkel ezelőtt mi vonzotta Dunabogdányba?
– Kötődöm a térséghez, a Dunakanyarhoz, korábban nyolc-tíz éven keresztül játszottam az egyesületnél, aztán négy éve edzőként visszatértem, és itt ragadtam. Aki szereti az amatőr focit, tudja, annyi pénzt nem kap érte, hogy megéljen belőle, de túlságosan is szép ahhoz, hogy ne vedd komolyan. Amit korábban megtanultam, megpróbálom átadni a fiataloknak.
A Dunabogdány őszi eredményei a Pest megyei III. osztály, Északi csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/67/14/34069/13/329118.html
Címlapfotó: Az amatőr labdarúgás túl szép ahhoz, hogy ne vegyük komolyan (forrás: Dunabogdányi SE)







