Ma Erik, Alexandra névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Címlapfotó: Egymás után második meccsén nyert 2–0-ra a Halásztelek (forrás: Tarpai Zoltán)

Albertirsán ért véget a Törökbálint öt mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozata

A 19. fordulóból elhalasztott Albertirsa – Törökbálint mérkőzésen a hazaiak ugyan megszerezték a vezetést, de a vendégek még a szünet előtt megfordították az állást, így Csőke István gárdája tavasszal továbbra sem szerzett pontot, míg a vendégek ötmeccses nyeretlenségi széria végére tettek pontot. A 28. fordulóból előrehozott találkozón a Halásztelek az első félidőben lerendezte lényegi kérdéseket a Dunaharaszti II. ellen, kétgólos sikerével Béky Gábor együttese megerősítette helyét a középmezőnyben.

PEST VÁRMEGYEI II. OSZTÁLY, DÉLI CSOPORT

19. forduló

Albertirsa – Törökbálint
1–2 (1–2)
Albertirsa, Ecsedi László Sporttelep, 50 néző. Vezette: Pető T. (Kara P., Rajnai O.)
ALBERTIRSAI SE: Sárik-Farkas V. 5 – Czerman D. 5, Méhes D. 5, Virág L. 5, Sznopka J. 5 (Páricsi Sz. 5, a szünetben) – Kiss D. 5, Demeter G. 5, Baranyi P. 6 – Lázár L. 5 (Vidinszki V. 5, a szünetben), Csőke A. 5, Otrokocsi I. 5. Edző: Csőke István.
TÖRÖKBÁLINT: Végh K. 7 – Nyikos B. 5 (Zagyva B. 0, 92. p.), Mondok R. 6, Berzéki G. 6, Molnár Á. 6 – Mikei M. 6 (Király M. 0, 71.p.), Kablawi M. 7 – Pipó K. 6, Mogyorósi Z. 6, Varga Gy. 6 – Németh K. 6 (Szőllősi L. 0, 89. p.). Edző: Pop Richárd.
GÓL: Baranyi P., ill. Kablawi M., Németh K.
SÁRGA LAP: Kiss D.
CSŐKE ISTVÁN: – Jó mérkőzést játszottunk, amit ellenfelünk le is zárhatott volna, viszont a végén pedig nekünk volt győzelmi lehetőségünk. A döntetlen igazságosabb lett volna. Gratulálunk a Törökbálintnak!
POP RICHÁRD: – A három pont volt a legfontosabb a csapatnak, hogy egy pici szusszanásunk legyen. Ezt a győzelmet az újszülött kisfiamnak és a feleségemnek szeretném ajánlani. Isten hozta őt a világon!

A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság tabellája és góllövőlistája (28. forduló, 2023/2024.)
A Pest vármegyei II. osztály, Déli csoport felnőtt bajnokság tabellája és góllövőlistája (28. forduló, 2023/2024.)

28. forduló​

Halásztelek – Dunaharaszti II.
2–0 (2–0)
Halásztelek, Németh Ferenc Sportcentrum, 60 néző. Vezette: Kiss T. (Berendi T., Kányási I.)
HALÁSZTELKI FC: Tóth B. 6 – Nádas K. 7, Bathó Á. 7, Kardos F. 6 (Kaizer J. 0, 70. p.), Kulcsár Z. 6 (Valenta N. 0, 63. p.) – Gáspár A. 6 (Bodnár D. 0, 70. p.), Jánvári K. 6 (Tóth Sz. 0, 89. p.), Tamás D. 7 – Tóth Á. 6 (Szabó B. 0, 78. p.), Márfi D. 7 (Novakov D. 0, 84. p.), Semsei M. 7. Edző: Béky Gábor.
DUNAHARASZTI MTK II.: Szabó H. 6 – Szederkényi Á. 6 (Bíró Zs. 0, a szünetben; Fekete R. 0, 68. p.), Király M. 6, Gosztonyi M. 6, Lengyel K. 6 (Reibl D. 0, 80. p.) – Kiss D. 6 (Erdélyi R. 0, 68. p.), Márton N. 6, Szőke K. 6 (Scharf Z. 0, 80. p.), Mayer V. 6 – Hegyes Z. 6 (Erdélyi B. 0, 63. p.), Tóth P. 6. Edzők: Farkas János.
GÓL:
Nádasi K., Márfi D.
SÁRGA LAP:
Tamás D., Bodnár D., Kaizer J., Jánvári K., ill. Lengyel K., Márton N., Szőke K., Erdélyi B., Farkas J. (edző).
BÉKY GÁBOR:
– Nem kezdtük jól a találkozót, nagyon szélesen és hosszan védekeztünk, ami miatt helyzetek alakultak ki a kapunknál. Ami eddig elkerült minket, most mellénk állt, végre nekünk sikerült megszerezni a vezetést. Kapkodva játszottunk és amikor labdát szereztünk, azonnal visszaadtuk, ami eddig nem volt ránk jellemző, a helyzeteink ettől függetlenül megvoltak. Félidőben sikerült rendezni a sorokat, szünet után kicsivel jobban játszottunk. A lényeg, sikerült megnyerni a mérkőzést, ráadásul kapott gól nélkül. Gratulálok a csapatnak!
FARKAS JÁNOS: – A hozzáállással és a játékunkkal elégedett vagyok.

A mérkőzések részletes jegyzőkönyvei, az aktuális tabella és a góllövőlista megtekinthetők az adatbankban:
https://adatbank.mlsz.hu/match/61/14/27687/19/1916967.html
https://adatbank.mlsz.hu/match/61/14/27687/28/1917042.html

Címlapfotó: Egymás után második meccsén nyert 2–0-ra a Halásztelek (forrás: Tarpai Zoltán)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!