– Talán kissé nehezen vették fel a bajnokság ritmusát, hiszen az első öt mérkőzésükből csak kettőt tudtak megnyerni, így ennek köszönhetően gyorsan tíz pont lemaradásban voltak a Szegedtől. Minek volt betudható a rosszabb rajt?
– Úgy gondolom, jól vettük fel a bajnokság ritmusát, annak ellenére is, hogy nem sikerült az első mérkőzéseket abszolválni. A srácok hozzáállása, a motiváltság és a mutatott játék egyaránt adott volt már a szezon elején is, de talán egy pici szerencse még hiányzott ahhoz, hogy ezeket a találkozókat is meg tudjuk nyerni.
– A döcögős rajt után azonban hamarosan beindultak és a következő tizenegy találkozójukból tízszer hagyhatták el győztesen a pályát, amelynek köszönhetően első helyen zártak az alapszakaszban. Hogyan értékelné a játékosai abban a szakaszban mutatott teljesítményét?
– Az előzőekben elmondottakhoz tudnék visszacsatolni. A fiúk az alapszakaszban a szükséges munkát elvégezték, amelynek az eredménye a többi mérkőzésen kifizetődött. A bajnokikon rendre szemre tetszetősen futballoztunk, sikerült nagyon sok helyzetet kialakítani, de annak kihasználását illetően sajnos akad hiányérzetem, annak ellenére, hogy 77 gólt sikerült szereznünk. A védekezésünkkel viszont elégedett voltam, miután tíz mérkőzésen sem kaptunk gólt és mindössze 14 alkalommal tudták csak bevenni a kapunkat. Mindezekre tekintettel, úgy gondolom, megérdemelten zártunk az első helyen.
– A felsőházban aztán már nem volt ilyen „könnyű” dolguk, hiszen végül is az utolsó fordulóban, a Szegedi EOL ellen aratott sikerrel több győzelmüknek köszönhetően lettek bajnokok. Összességében milyennek látta a szezonjukat?
– Valóban, a felsőházban már nem volt egyszerű egyik mérkőzésünk sem. Előfordult olyan, amikor megérdemelten nyertünk, de azt is el kell ismerni, akadt olyan találkozó, amelyen nem játszottunk jobban, de amikor a mutatott játék nem volt az igazi, akkor a csapatot vitte előre a szíve, a befektetett munka pedig segített a három pont megszerzésében. Nem szabad elfelejteni, hogy ehhez kellett a srácok motiváltsága, a mindenáron való győzni akarás, hogy ezekből a kicsit sem egyszerűnek tűnő helyzetekből a végén bajnokok legyünk. Összeséggében elmondható, nehéz szezonon vagyunk túl, ami ugyan könnyebben indult, majd lett egyre nehezebb, de bátran kijelentem: megérte.
– Tudja, mit takar a 16-os szám? Ennyien léptek pályára az U19-es, valamint az NB III-as csapatukban is az idén, ami elképesztő adat. Még ha az eredmények felnőtt szinten nem is úgy alakultak, ahogyan szerették volna, erre úgy gondolom, mindenképpen büszkék lehetnek és talán lehet is rá építeni a jövőben. Mit jelentett ezeknek a fiatal srácoknak, hogy NB-s szintű bajnokságban is pályára léphettek?
– Ha röviden szeretnék válaszolni, azt mondanám, rengeteget. Egész évben együtt edzett az U19-es és a felnőtt gárda. A játék minden elemében előre tudtak lépni, legyen szó a fizikai párharcokról, a gondolkodási sebességről vagy éppen a taktikai fejlődésről Az pedig, hogy NB-s szinten be tudtak mutatkozni, még jobban ösztönözte őket, hogy igenis érdemes ezt az egészet csinálni és keményen dolgozni, mert meglesz az eredménye, még ha egy fiatal felnőtt csapatról is beszélünk.
– A klub számára melyik polcra tehető a regionális bajnokságban elért korosztályos bajnoki cím?
– Jelen pillanatban azt mondhatom, nehéz bajnoki évet követően minden siker sokat jelent számunkra. Személy szerint örülök neki, hogy négy év és két második helyezés után végre sikerült bajnokságot nyernünk. Valahol legbelül én is, de a srácok is legalább annyira vágytak rá, hogy végre sikerüljön, amit elterveztünk. Ha a dolgot a másik oldaláról nézem, akkor viszont kijelenthető: nem egy megnyert bajnokság fogja eldönteni, hogy lesz-e belőlük sikeres futballista, ez a siker azonban mindenképpen adhat nekik egy újabb lökést a jövőjüket illetően.
A regionális U19, alap, Délkelet, felsőház 2023/2024-es szezonjának bajnoka a Ceglédi Vasutas.
Felső sor (balról): Széchenyi Márton (szakmai vezető), Handzsúr Zsolt (erőnléti edző), Mózes Bence, Ledacs-Kis Balázs, Nagy Ákos, László Tamás, Ledacs-Kiss Bence, Schmidt Balázs (vezetőedző), Jankovics Ákos, Koncz Sándor, Barna Máté, Répás Levente, Gilan Károly (kapusedző).
Alsó sor (balról): Paskó Marcell, Ócsai Dávid, Gavaldik Balázs, Révész Zsombor, Valkai Zsolt, Kriss Máté, Révész Levente, Kukléta Patrik, Ferencz Hunor, Labancz Zoltán, Takács Zsolt, Csizmár Kevend, Földi László (országgyűlési képviselő), Horváth József (elnök).
A képről hiányzik: Fömötör Balázs, Ivánfy Bence, Konrád Ákos, Szaniszló Gergő, Szegedi Levente, Olgyay Benjámin.
Címlapfotó: Sok U19-es korú fiatal számára erőltetett menetben zajlott az idei szezon (forrás: Ceglédi Vasutas SE)