– Mikor és honnan indult a labdarúgó pályafutása?
– Beregszászi vagyok, ott ismerkedtem meg kisgyerekként az alapokkal, majd Ungvárra kerültem az akadémiára, ahol kollégiumi rendszerben tanultunk és fociztunk. Amikor 18 évesen itt végeztem, akkor több kárpátaljai társammal együtt áttelepültünk Magyarországra. Fonyódra kerültünk, és amíg nem voltak meg a hivatalos papírjaink, teremtornákon játszottunk. Itt figyeltek fel rám az NB II-es Kozármisleny vezetői, majd le is igazoltak. Ez még 2012 nyarán történt és egy évet töltöttem náluk. Az U19-es együttesben szerepeltem, rugdostam a gólokat, egy idő után már az első csapatnál edzettem, egyszer a kispadig is eljutottam. Aztán úgy határoztam, elszerződőm az NB III-ban szereplő Kazincbarcikához.
– Miért döntött úgy, hogy alacsonyabb osztályba igazol, ráadásul az ország egyik végéből a másikba?
– Két oka is volt. Egyrészt, ’Barcikán az NB II-be jutást célozták meg, másrészt ezáltal közelebb kerülhettem szűkebb pátriámhoz, Kárpátaljához. Sokáig versenyben is voltunk a bajnok címért, a végén azonban elbuktunk, a Létavértes megelőzött bennünket. Ekkor váratlanul megkeresett Varga Balázs, aki Kozármislenyben volt az edzőm, elhívott a Komlói Bányászhoz, ahol ült le a kispadra. A komlóiak akkor visszacsúsztak a megyei szintre, de a bajnokság megnyerése volt a céljuk. Varga Balázzsal korábban szívesen dolgoztam Kozármislenyben, ezért elfogadtam az ajánlatát. Megnyertük a bajnokságot, de őszintén szólva, nem éreztem jól magam a bányászvárosban, ezért egy év elteltével újabb váltás következett a pályafutásomban.
– Hol jött létre az új állomáshelye?
– Az NB III-as FC Hatvanhoz szerződtem, a döntésemben befolyásolt, hogy náluk is a magasabb osztályba jutás volt a cél. Az élmezőnyben szerepeltünk, de nagyon erős riválisokkal kellett megküzdenünk. A csoportunkban szerepelt a Nyíregyháza, a Cegléd és a Cigánd is, s végül az ötödik helyen zártunk. Csalódott voltam, de nem terveztem a távozást, amikor ismét Varga Balázzsal hozott össze a sors. Addigra már az NB III-as Szekszárd trénere volt, elmondta, az NB II-be kerülés a céljuk. Jelezte felém, hogy változatlanul bízik bennem és én is szerettem vele dolgozni, így elfogadtam a lehetőséget, s ezzel újból a Dél-Dunántúlon futballoztam. Sajnos azonban a gárda nem az elvárásoknak megfelelően teljesített, az őszi idény végén az alsóházban végeztünk. Éreztem, az NB II-ből már nem lesz semmi, ezért elköszöntem a szekszárdiaktól és 2017 tavaszán visszatértem Hatvanba. Ebben a váltásban sem sok örömöm volt, mivel kiestünk a harmadosztályból, én pedig „megye-egyes” futballista lettem.
– Nagyon csalódott volt, vagy beletörődött a körülmények alakulásába, netán fontolgatta az újabb klubcserét?
– Úgy fogalmaznék, nem örültem, hogy így alakult, de már nem akartam váltani. Megvolt az esélyünk, hogy visszakerüljünk az NB III-ba, ám végül az Eger lett a befutó, nekünk be kellett érni a második hellyel. A következő évben viszont sikerült megnyerni a bajnokságot, de nekem már nem ment úgy a játék, mint korábban. Éreztem, már nem tudok ennél többet kihozni a futballból, egyre gyakrabban foglakoztatott a „civil” életre való felkészülés gondolata, ezért eldöntöttem, hogy visszavonulok, 2019 nyarától pedig már csak a munkámmal foglalkoztam. Kezdetben nem okozott gondot a foci hiánya, de később szívesen játszottam volna még. Közel másfél éves önkéntes „száműzetés” után mégis csak elkezdtem újra futballozni. A Budapest-bajnokság, III. osztályában szereplő Budakeszi színeiben több barátom is játszott, ők hívtak, álljak be közéjük. Tetszett ez az opció, amit elfogadtam, de nem jelentette számomra rendszeres játékot, inkább csak néha egy-egy beugrást. A Budakeszivel két évig tartott a kapcsolatom, 2022 nyarától pedig Kartalon lettem ismét „aktív” labdarúgó.
– Kartal hogyan került a képbe?
– Még 2020-ban megszűnt a településen a felnőtt együttes, amit Eötvös József, az Albidok Trade Kft. tulajdonosa alapított újjá. Ő az új klub elnöke is, korábban pedig Kárpátalján is volt futballcsapata. Kartalon onnét elszármazott játékosok kaptak lehetőséget, így természetes volt, hogy amikor hívtak maguk közé, azonnal igent mondtam, hiszen így a régi társakkal futballozhattam újra együtt. A legalacsonyabb, a negyedosztályban indultunk, az első évet bronzéremmel zártuk, a második szezonban pedig az előzetes elvárásnak megfelelően szerepeltünk és lettünk bajnokok. Ősztől már a „megye-háromban” indulhatunk, de az a tervünk, hogy előrébb lépjünk. Remek labdarúgók alkotják a gárdát, velük megcélozzuk majd a vármegyei I. osztályt is. Rozman Sándor edző irányításával már most is úgy dolgozunk, mintha „megye-egyesek” lennénk, ehhez a nyugodt hátteret a már említett elnökünk, Eötvös József biztosítja. Összetartó a társaság, mindenki mindent megtesz az újabb sikerek elérése érdekében. Példaként megemlíthetem, néhányan NB III-as kluboktól is kaptak ajánlatot, de mindenképpen az Albidok FC-ben maradnak a jövőben is. Szeretnék én is tevékeny részese lenni az előrelépésnek, emellett van még egy konkrét célom: szeretnék továbbra is a magyar minifoci-válogatottban játszani.
– Ezek szerint két vasat is tart a tűzben. Miként került kapcsolatba ezzel a szakággal?
– Az Albidok FC-nél a nagypálya mellett szerveződött egy minifoci alakulat is, amellyel beneveztünk a Budapest-bajnokságba. Ott figyeltek fel rám a válogatott szakvezetői, akik meghívtak a keret edzéseire. Néhány tréning után közölték, helyem van a válogatottban. A minifocit szabadban és teremben egyaránt játszák, utóbbiban műfüvön. A közelmúltban Szarajevó adott otthont az Európa-bajnokságnak, a magyar válogatottban én is szerepeltem. A csoportunkban a lengyelek és a törökök ellen nyertünk, míg Romániával döntetlent játszottunk. A nyolc közé jutásért a későbbi győztes Szerbiával találkoztunk, ám sajnos 4–1-re kikaptunk. Legközelebb Azerbajdzsánban, Bakuban lesz az Európa-bajnokság, remélem, ott lehetek majd én is és hozzájárulhatok egy jobb eredmény eléréséhez.
Címlapfotó: Kész Tibor több fronton igyekszik helytállni (forrás: Rozman Sándor)
