
Jakab László Richárd dobogóra várja a Ceglédi Vasutast
Jakab László Richárd anno Cegléden kezdett futballozni, majd tett egy nagy kitérőt, mígnem 2025 elején visszatért anyaegyesületéhez. A 27 éves labdarúgó manapság is az egyik alapembere a Pest vármegyei I. osztályban 21 forduló után 39 ponttal a 4. helyen álló Ceglédi Vasutasnak. Még utánpótláskorúként, a 2016/2017-es szezonban bekerült az akkor NB II-es ceglédi sárga-kékek keretébe, de csak a kispadig jutott, mert a felsőfokú tanulmányaira készült. Ez a szezon azonban így is emlékezetes marad számára, hiszen az U19-es korosztállyal bajnok lett az NB III-as regionális pontvadászatban. Később játszott a „megye-egyben” Egerben és Törtelen is, majd 2020 nyarától felhagyott a labdarúgással, amelyet a street workout, vagyis az utcai edzés váltott fel számára. A futball persze csak-csak hiányzott neki, így aztán néhány év elteltével meggondolta magát és ott folytatta, ahonnét elindult, Cegléden.








