– Abban a korban van, hogy még akár évekig futballozhat, az edzősködés pedig akár ráérne később is. Mi motiválta, hogy a játék mellett fiatalon elkezdjen a kispad mellett is dolgozni?
– Kisgyerekkorom óta mindenem a futball, és bár kezdetekben voltak sikereim, idővel rájöttem, belőlem nem lesz profi futballista. Azért, hogy a későbbiekben se szakadjak el a sportágtól, úgy gondoltam, edzőként valósíthatom meg az elképzeléseimet. Húszévesen elvégeztem a Testnevelési Egyetemen az edzői tanfolyamot, utána máris felkínáltak egy lehetőséget Deákváron. A felnőtt együttesünk akkori vezetőedzője, Steidl Sándor és az utánpótlással foglalkozó Telek Árpád megkérdezte, elvállalnám-e az U13-as korosztály vezetését. Igent mondtam, és közben változatlanul szerepeltem a „megye-kettes”, valamint a tartalékoknál is.
– Hogyan alakultak a kezdetek?
– Deákváron születtem, azóta is itt élek, kissrácként, amikor csak tehettem, az iskolában vagy a tereken fociztam. Aztán 13 évesen leigazolt a Vác-Deákvár Sportegyesület, az indulástól ennek a klubnak vagyok a játékosa. Az utánpótlásban jobbhátvédként kezdtem, majd több poszton játszottam a hátvédsorban, néha középpályán is, de igazán a védelem közepén éreztem jól magam. Már 16 évesen lehetőséget kaptam a felnőttek között, az első csapatban két alkalommal csereként léphettem pályára. Érdekességként megemlítem, hogy a bemutatkozásom a „nagyoknál” a Dunakeszi elleni meccsen történt, amelyen az alapító elnökünket, Vásárhelyi Tamást váltottam a második félidő közepén. Azért jobbára az utánpótlásban léptem pályára, ahol a legnagyobb sikerem a 2017/2018-as szezonban elért volt II. osztályú U19-es bajnoki cím volt Steidl Ákos irányításával. Az elmúlt években hol az első, hol a tartalékcsapatban léptem pályára, de őt segítve dolgoztam már az utánpótlásnál is, idén nyáron pedig tőle vehettem át a „tarcsi” szakmai irányítását.
– Hogyan fogadta az újabb feladatot, egyáltalán hogyan tudja összeegyeztetni az aktív játékkal?
– Örömmel, hiszen a játékosokat már jól ismerem az utánpótlásból. A tartalékban azok kapnak lehetőséget, akik az U19-ből „kiöregedtek”, de az első csapatunkba még nem férnek be, az is lehet, hogy a későbbiekben sem, de fontos, hogy az egyesületnél maradjanak. Ami engem illet, továbbra is pályára lépek, de a „megye-háromban” már csak rendkívüli esetben, mert elegen vagyunk. Eddig még nem volt gond az egyeztetéssel, hiszen más időpontban vannak a mérkőzések.
– Ha most kellene választania: játékos vagy edző, akkor melyik mellett döntene?
– Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni, maradjunk annyiban, hogy ezzel még nem foglalkozom és jó is, hogy nem kell dönteni erről. Addig játszom, amig fizikálisan alkalmas vagyok rá, ha már „leparancsolnak” a pályáról, akkor minden figyelmemet az edzősködésre fordítom. Most is folyamatosan képzem magam, szeretnék minél magasabbra jutni és egészen addig elmenni, amíg „falba nem ütközöm”.
A Vác-Deákvár II. eddigi eredményei és a további őszi menetrend a Pest megyei III. osztály, Északi csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/67/14/34069/8/329120.html
Címlapfotó: A Vác-Deákvár II. csapata nyáron új edzővel vágott neki az újabb harmadosztályú szezonnak (forrás: Horváth Benedek)







