Mint ismert, a grémiumot elnökként 2011 nyara óta vezető Szlahó Csaba nyáron ismét ötéves ciklusra kapott bizalmat az MLSZ elnökségétől. Mellette újabb kinevezés birtokosa dr. Bársony Farkas, Bukodi Károly, Fehér Zsolt, Kovács Márton és Rózsavölgyi Sándor elnökségi tagok. Utóbbit az elnökség – egyhangúan – ezúttal is alelnökké választotta. Az elnökség és az igazgatóság munkáját két leköszönő tag a jövőben is segíteni fogja: Böőr Zoltán korábbi 21-szeres válogatott labdarúgó szakmai tanácsadóként, dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke pedig biztonsági tanácsadóként. Lovász Gyöngyi korábbi válogatott labdarúgó munkahelyi elfoglaltságai miatt távozott a társadalmi elnökségből.
Az ülésen megjelenteket Szlahó Csaba köszöntötte, átfogóan összefoglalva az elmúlt másfél évtized eredményeit. Expozéjában számszerűsítette, hogy a Pest vármegyei amatőr labdarúgóklubok infrastrukturális fejlesztése – a beérkezett összesen 49,9 milliárd forintos igénnyel szemben – közel 15 milliárd forint értékben valósult meg 2011 óta, amelyből 9 milliárd volt a TAO-támogatás, a többi önerő. A 14 év alatt összesen 165 Pest vármegyei amatőr, D-szintű grassrootsklub nyújtott be legalább egy alkalommal beruházási igényt, ebből 151 sportszervezet nyert el legalább egy ízben valamilyen összegű támogatást; ez 92%-os arányt jelent. Fontos megjegyezni: a kimutatás csak az elő- vagy utófinanszírozott ingatlancélú (öltöző, pálya, csarnok) TAO-igényeket és a megítélt támogatásokat összesíti, működési és képzési támogatások, eszközbeszerzések (pl. buszok, pályakarbantartó gépek) nélkül.
Szlahó Csaba beszédében megköszönte valamennyi korábbi és jelenlegi elnökségi tag, valamint az igazgatósági apparátus munkáját. Az elnökség ezt követően meghatározta a Pest vármegyei területi szakbizottsági beszámolók szempontjait és határidőit, elfogadta saját ügyrendjét, továbbá jövő évi ülés- és munkarendjét is. A tagok ezek után tárgyalták a Pest vármegyei amatőrválogatott szakmai stábjának személyi összetételéről szóló előterjesztést, ám az arról szóló döntést elnapolták. Azt várhatóan napokon belül külön tárgyalják majd a tagok. Az idő szorít, eldőlt ugyanis, hogy a Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) 2-es (Közép- és délkelet-magyarországi regionális) csoportjának selejtezőtornájára december első hétvégéjén kerül sor. A szervező – 2014 decembere után – ismét Pest vármegye lesz, a torna tíz mérkőzését Tápiószentmártonban, műfüves pályán rendezik december 6-án és 7-én.
További fotók:
https://www.facebook.com/media/set?vanity=pmlsz&set=a.1233853072108626
Címlapfotó: Az Airport Hotelben ülésezett a Pest vármegyei társadalmi elnökség (Fotó: Sipos Hajnalka)







