Ma Gábor, Karina névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
A Hernád egy év alatt két osztályt ment feljebb

Egy év alatt két osztályt lépett feljebb a Hernád

Mondhatni, tökéletesen alakult a Hernád számára az elmúlt két bajnoki esztendő, hiszen még a Pest vármegyei IV. osztály, Délkeleti csoportjából indulva augusztustól már a második vonalban szerepelhet majd Kovács Roland edző együttese. Noha egyik évben sem szereztek bajnoki címet, a kiharcolt ezüstérmeiknek köszönhetően részt vehettek az osztályozókon, melyeket mindkét alkalommal sikerrel abszolváltak, legutóbb, a III. osztályúak „ráadásában” rendkívül kiegyenlített küzdelemben a Csomádot és a Pilisvörösvárt utasították maguk mögé. Kovács Roland legénysége július első hetében kezdi el a felkészülést a következő szezonra, melyben az elsődleges cél, a bentmaradás kiharcolása mellett a csapategység fenntartása lesz. Az alábbiakban a Hernád 38 esztendős trénerével beszélgettünk.

– Mióta dolgozik edzőként?
– Tulajdonképpen kilenc évvel ezelőtt kezdtem el az U21-es korosztállyal itt, Hernádon foglalkozni. Nem sokkal később egy év szünet történt a klub életében, amikor nem volt futball, majd ezt követően kerestek meg engem, vállalnám-e játékos-edzőként a felnőtt együttes irányítását. Erre igent mondtam, eleinte nagyjából három-négy éven át még aktívan játszottam is, majd miután egyre jobb és erősebb kerettel rendelkeztünk, úgy döntöttem, inkább a háttérbe vonulok.
– Milyen célokkal vágtak neki tavaly nyáron a harmadosztálynak?

– A szezon elején még azt taglaltuk, jó lenne a felsőházban végezni, hiszen akkor még nem ismertük kellőképpen az erőviszonyokat. A későbbi bajnok Tököl ellen idegenben nyitottuk a bajnokságot, akkor még sok hiányzónk volt, végül 2–1-es vereséget szenvedtünk, aztán beindult a „henger” és 15 mérkőzésen keresztül veretlenek maradtunk, amelyet március végén a Miklósi Kölyök Focisulinak sikerült megtörnie. Az a vereségünk duplán fájó volt számunkra, hiszen csaknem három év után maradtunk alul hazai környezetben. Szokták volt mondani, evés közben jön meg az étvágy, ez velünk is így történt, úgy vélem, az egész bajnokság során egyre jobb formát mutattunk, örültünk a kiharcolt ezüstéremnek.

Kovács Roland munkája beérett, de máris új tervek foglalkoztatják
Kovács Roland munkája beérett, de máris új tervek foglalkoztatják
A Hernád egy év alatt két osztályt ment feljebb

– Hogyan értékelné a rendkívül szorosan alakuló osztályozó mérkőzéseit?
– Csomádon meglehetősen tartalékosan tudtunk csak kiállni, így a meccs előtt aláírtuk volna egy döntetlent, hiszen nem ismertük ellenfelünket. Akkor kihagytunk egy 11-est is, azonban az összképet tekintve, így is reálisnak mondható az „iksz”. A ’Vörösvár ellen hazai meccsre már jobban fel tudtunk készülni, hét közben megtekintettem a Csomád elleni derbijüket. Rendkívül nehéz volt számunkra a találkozó, talán az egész szezont tekintve a legnehezebb, ugyanis kiváló együttes a Pilisvörösvár. Jókor szereztük a góljainkat, azt hiszem, talán jobban is akartuk a győzelmet, így összességében megérdemelten nyertünk közel 600 néző előtt, ami rekordnak számít. Fizikailag eléggé elfáradtunk a mérkőzés utolsó szakaszára, de a szurkolóink átlendítettek bennünket, nélkülük nem sikerült volna ez a diadal.
– A csapata teljesítményét tekintve, milyen volt a 2023/2024-es szezon a Hernád számára?
– Úgy gondolom, nagyon sokat változott a játékunk, az edzéslátogatottságunk kiemelkedő, átlagban egy-egy alkalommal 18-20 fő vesz részt. Tavaszra több dolgot is begyakoroltunk, amelyeket a mérkőzéseken – többnyire sikerrel – hasznosítani tudtunk. Sajnos a pályánk nem mindig volt a legmegfelelőbb állapotban, ami valamennyire visszafogott bennünket, hiszen többnyire a rövidpasszos játékot próbáltuk erőltetni. Ami engem illet, a támadó futball híve vagyok, töretlenül hittem abban, hogy sikerülhet a bajnokság végén ismét sikerül osztályt váltanunk. Úgy gondolom, végül is nem volt meglepetés a második helyünk, hiszen a tavaszi három botlásunkat – a Miklósi Kölyök (2–3), a Dabas-Gyón (3–4) és a Cegléd II. (2­3) ellen – leszámítva végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk. Persze, az osztályozó kicsit lutri volt, de szerencsére azokon az összecsapásokon is jól szerepeltünk és megérdemelten jutottunk fel, a csapategység nálunk volt a legerősebb.

 

A következő szezonban a biztos bentmaradás lesz újonc fő célja
A következő szezonban a biztos bentmaradás lesz újonc fő célja

– Milyen tervek foglalkoztatják a klubnál?
– Úgy gondolom, Hernád labdarúgásának a „megye-kettőben” a helye, emellett pedig szeretném, ha az utánpótlás is oly mértékben fejlődne, ahogy az elmúlt időszakban is történt. Szerencsére egyre több gyerek szeretne nálunk futballozni.  Úgy érzem, a helyi közösség kiváló, az erőnk az igazi baráti társaságban rejlik. Valószínűleg a II. osztály legkisebb költségvetésével fogunk dolgozni a 2024/2025-ös évadban, persze azt is tudjuk, ez már más „kávéház” lesz, mint amit idáig tapasztaltunk. Az első évünkben a bentmaradás lesz a fő célunk, meglátjuk, mi fog kisülni belőle, de egy újabb eredményes meneteléssel akár még a 6-8. hely is reális lehet.
– Mennyiben fog megváltozni a keret a másodosztályra?
– Távozóval nem számolunk, eddig nem jelentette be senki, hogy el szeretne igazolni, viszont két játékosunk számára kétséges a folytatás, ők ugyanis a nem tudják összeegyeztetni munkájukkal a labdarúgást. Az érkezők oldalán legalább négy új szerzeményt szeretnénk látni, több labdarúgóval már tárgyalásban állunk, konkrét nevekkel azonban egyelőre még nem szeretnék szolgálni. Annyit elárulok: közösségben gondolkodunk, így olyan futballisták érkezése várható, akik igazi csapatembereknek számítanak.
– Hogyan alakul a felkészülésük a következő szezonra?
– Éppen ma, július 4-én kezdjük a közös munkát, méghozzá heti három edzéssel és egy hétvégi edzőmérkőzéssel, majd a bajnoki rajt kezdete előtt már visszaállunk a heti két alkalomra. Július 20-án Lajosmizsén lépünk pályára, augusztus 3-án pedig a Csévharasztot fogadjuk, de játszunk többek között a Táborfalvával is. Minimálisan 23 fős kerettel képzeljük el az új szezont, benne több fiatallal, akiket be kell építeni a gárdába.

A Csomád – Hernád (0–0) osztályozó mérkőzés részletes jegyzőkönyve:
https://adatbank.mlsz.hu/match/61/14/29249/1/1950081.html

A Hernád – Pilisvörösvár (2–1) osztályozó mérkőzés részletes jegyzőkönyve:
https://adatbank.mlsz.hu/match/61/14/29249/1/1950083.html

Címlapfotó: A Hernád egy év alatt két osztályt ment feljebb (fotó: Manhalt Richárd)

A közönség volt a csapat 12. játékosa
A közönség volt a csapat 12. játékosa

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!