Új szakvezető irányításával készül a 2024/2025-ös szezonra a Pest vármegyei bajnokság egyik újonca, a Pomáz-ICO, amelynél az egy év után Vecsésre távozott Győri Zoltánt a 61 éves Szabados György váltotta a kispadon. A zöld-fehérek új trénere korábban több NB II-es együttest is irányított, így a Dunakanyar-Vác és a Mezőkövesd-Zsóry alakulatait is, emellett az Magyar Labdarúgó Szövetségben-ben is foglalkoztatták a korosztályos utánpótláscsapatoknál, a női szakágban pedig kétszer nyert bajnokságot az MTK Budapest felnőtt együttesével. Futballistaként is sikeres volt, hiszen az MTK-val az NB I-ben szerepelt, ahol elsősorban hátvéd, olykor pedig védekező középpályást is játszott, emellett az NB II-ben is megfordult. A vele készült interjúban ezúttal a Pomázzal kapcsolatos terveiről beszélgettünk, emellett felidéztük játékos-, illetve és edzői pályafutásának legfontosabb állomásait is.
– Legutóbb az FC Hatvan női csapatának a trénere volt, idény nyáron viszont váltott és visszatért a férfi szakághoz. Hogyan került a képbe Pomázon?
– Véletlenül. Az elnök, Petroff Miklós kiszemeltje a távozó Győri Zoltán helyére a fiam, Tamás volt. Kettejüknek régebbi a kapcsolatuk, ugyanis az ő fiának az edzője volt. A felkérés előtt azonban Tamás már elígérkezett Balatonfüredre, tőlem pedig megkérdezte, adott esetben érdekelne-e a feladat? Rábólintottam, így előálltunk az ötlettel, ami Petroff Miklósnak is szimpatikus volt, hiszen nem voltam ismeretlen a számára. Egyéves szerződésben állapodtunk meg, az lenne az elsődleges feladat, hogy tartsuk egyben a „megye-kettőben” bajnokságot nyert gárdát, mert ez a közösség némi frissítéssel a magasabb osztályban is megállja a helyét. Tudom, hogy elődöm nagyszerű munkát végzett, szeretném, ha én sem okoznék csalódást…
– Mielőtt részletesebben beszélnénk a tervekről, pillantsunk vissza a múltba! Melyek voltak a játékospályafutásának jelentősebb állomásai?
– Gyerekként Kisorosziban kezdtem, majd 14 évesen Szentendrére kerültem, ahol a Kossuth KFSE ifjúsági csapatának játékosa lettem. Itt figyelt fel rám Bicskei Bertalan, aki elvitt az MTK-hoz. A fővárosi kék-fehéreknél kezdetben az utánpótlásban szerepeltem, majd az 1982/1983-as szezonban bemutatkozhattam az NB I-ben. l984 nyarán váltottam, és az akkor az NB II-ben újoncnak számító Váci Izzóhoz szerződtem. Négy évet töltöttem a Duna-partiaknál, majd a szintén NB II-es Dorogi Bányász következett. A bányászvárostól két és fél év után köszöntem el, 1991 tavaszán már a Hatvani KVC-ben futballoztam, az a klub a későbbiekben FC Hatvan néven szerepelt a különböző bajnokságokban.
– Az utóbbi klubváltásra miért került sor?
– A hatvaniak az élvonalba kerülést tűzték ki, ami számomra is kihívást jelentett, így nagy örömmel fogadtam el az invitálásukat. Jó döntés volt, hogy hozzájuk szerződtem, hiszen rövid idő alatt alapemberré váltam. Kétszer is ott voltunk az NB I kapujában, de az osztályozók végül nem sikerültek. A bajnoki kiírás akkor úgy rendelkezett, hogy az NB I-ből a 15. és a 16. helyezett kiesik, míg a 13. és a 14. helyen végző együttesek osztályozót játszanak az NB II két csoportjának másodikjai ellen. Az 1992/1993-as szezon végén az Újpesttel, egy évvel később pedig a Sopronnal kerültünk össze, de sajnos mindkét ellenfelünk jobbnak bizonyult nálunk. Jó közösség, szinte baráti társaság volt nálunk, nem véletlenül futballoztam Hatvanban egészen 1998 nyaráig.
– Hogy alakult a sorsa ezt követően?
– Úgy döntöttem, hogy befejezem az aktív játékot és edző leszek. Már korábban is készültem a tréneri feladatokra, különböző tanfolyamokat végeztem, a Testnevelési Főiskolán is tanultam, és eljutottam egészen az A-licencig. Az edzői munka elkezdésére a hatvani klubnál volt lehetőségem, ahol a néhai Fodor Imre pályaedzőjeként, az NB II-es alakulatnál dolgozhattam. 1990-ben aztán elköszöntem az FC Hatvantól, mert önálló szerepkörre vágytam. Elszegődtem egykori csapatomhoz, Vácra, ahol az utánpótlásnál kaptam feladatot. Közben megkeresett Kereki Zoltán és Sarlós András, akik akkoriban az MLSZ korosztályos utánpótlásválogatottjainak a szakvezetői voltak, felkértek, hogy vállaljak feladatot, így a szövetség alkalmazottja is lehettem.
– Meddig töltötte be ezt a kettős szerepet?
– 2006-ig voltam az utánpótlásválogatottaknál, majd utána maradt a Vác, az akkori nevén a Dunakanyar-Vác, ahol az NB II-es együttesnél idővel Sándor István pályaedzője lettem. Amikor ő elment, előléptem vezetőedzővé, és ezzel számomra egy nagyon sikeres időszak következett a pályafutásomban. A 2009/2010-es bajnoki évben az NB II, Keleti csoportjában bronzérmesek lettünk, majd a következő szezonban is az élcsoportban, negyedikként végeztünk, a harmadikkal azonos pontszámmal. Ezt követően viszont némi hullámvölgy következett a pályámon.
–Miben nyilvánult meg mindez?
– Az idényt még Vácon kezdtem, ám hamarosan elváltunk egymástól. A szintén NB II-es Mezőkövesd-Zsóry vezetőedzője, Gergely Károly hívott pályaedzőnek, én pedig elfogadtam az ajánlatot. Sajnos, ő akkor már betegeskedett, így hamarosan átadta nekem a stafétát. Sikeresen zártuk az őszt, eredményes volt a folytatás is, élveztem a vezetés bizalmát, de elég volt két váratlan vereség és máris felállítottak a kispadról. Visszatértem Vácra, méghozzá Mózner János pályaedzőjeként, de zavaros időszak volt akkortájt, kizárták a csapatot az NB II-ből. Ifjabb Albert Flórián segítőjeként is dolgoztam Budaörsön, amellyel bajnokságot nyertünk az NB III-ban, Soroksáron viszont már nem sikerült eredményesnek lenni. Ezután a női szakágra váltottam, az NB II-es egykori Dorogi Diófa gárdájával bajnokságot nyertünk, az élvonalban pedig újoncként a dobogó harmadik fokán végeztünk. A MTK-val kétszer lettem magyar bajnok, mégis elköszöntek tőlem. Szombathely volt a következő állomás, majd 2021 tavaszától az FC Hatvan. Szóval voltam fent és lent egyaránt.
– Új egyesületénél, Pomázon adott a feladat, bent kell maradni a „megye-egyben”. Újoncként milyen esélyt lát erre?
– Az ismerkedés fázisánál tartok, és ami az edzéseken látott hozzáállást illeti, elégedett vagyok. A srácok lelkesek, de az, hogy a meccseken mire lesznek majd képesek, arra még keresem a választ. A rajtig játszunk edzőmérkőzéseket a Pilisvörösvár, a Leányfalu és a Fővárosi Vízművek alakulataival, ezután már többet tudok majd mondani. Ahogy a beszélgetésünk elején is említettem, együtt kell tartani a bajnokságot nyert gárdát, ugyanakkor néhány poszton szükséges az erősítés. Elsősorban olyan labdarúgókban gondolkodunk, akik korábban már voltak a klub játékosai. Ha ez sikerül megvalósítani, akkor nem lesz gond, hiszen az együttes érett az I. osztályra.
Címlapfotó: Új osztály és új edző Pomázon (forrás: archív)
