Ma Gál névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Hét forduló után csoportjában 5. helyen áll a bajnokságban a Monor

A Monor jó mérkőzést játszana a Fehérvárral

Öt csapatunk van még versenyben van a MOL Magyar Kupában, közülük ketten, az NB III, Dél-Keleti csoportjában hét forduló után ötödik Monor, valamint a Pest vármegyei I. osztályban három játéknap után (eggyel kevesebb mérkőzést játszva) nyolcadik FÉMALK-Dunavarsány egyaránt élvonalbeli ellenféllel meccselhet a továbbjutásért. A monoriak a Fehérvárt, míg a 2021-ben Amatőr Kupát nyerő ’Varsány az Újpestet fogadja szombaton 15:00 órától. Elsőként Halgas Istvánt, a Monor vezetőedzőjét kérdeztük a hétvégi kupamérkőzéssel kapcsolatban.

Örült vagy inkább gondterheltté vált, miután megtudta, hogy az élvonalbeli Fehérvárt sodorta csapata útjába a sorsolás szeszélye?
– Minket sorsoltak ki utolsóként, személy szerint és a klub részéről is egyértelműen örültünk annak, hogy így alakult, hiszen a kupában a lehető legjobban szerepelve mindenképpen szerettünk volna Monorra „hozni” egy NB I-es ellenfelet.

Sérülés, illetve eltiltás nehezíti majd a dolgát a csapat kijelölésekor?
– Vannak sérültjeink, két játékosomra, Juhász Zsomborra és Kocsis Kristófra már a bajnokság eleje óta nem számíthatok, rajtuk kívül pedig van még egy betegünk is, Urbán Péter személyében. Ők tehát biztosan nem fognak játszani, mindenki más viszont bevethető, így komplett kerettel várhatjuk aktuális ellenfelünket.

A vezetőedző, Halgas István arra számít, jó mérkőzésen nehezítik meg az ellenfelük dolgát
A vezetőedző, Halgas István arra számít, jó mérkőzésen nehezítik meg az ellenfelük dolgát

Mire számít, mit vár(hat) a mérkőzéstől?
– Lassan másfél éve építgetjük, formáljuk azt a játékmódot, amit ezúttal is szeretnék viszontlátni, azt akarom, hogy a játékosok labdával és labda nélkül, nyomás alatt egyénileg és csapatszinten is merjenek bátran futballozni. Játsszunk egy élvezhető és színvonalas mérkőzést, hiszen nem minden nap adódik hasonló alkalom, meg kell becsülni és élni kell a lehetőséggel, ami éppen adódik.

Amikor egy kiscsapat fogadja a legmagasabb osztályban játszó ellenfelét, mindig felmerül a kérdés: utóbbi mennyire érkezik majd komplett csapattal?
– Tény és való, a Fehérvárhoz képest kiscsapat vagyunk, de ettől függetlenül is szeretnénk minél jobban megnehezíteni a dolgukat. Különböző nyilatkozatok alapján egyébként az jött le nekem, hogy nekik is fontos a kupa, ezért várhatóan komplett kerettel érkeznek. Nyilván nem akarnak ugyanabba a hibába esni, mint tavaly, az ESMTK ellen, amikor egy harmadosztályú ellenfélnek sikerült meglepni őket. Vannak anyagaink róluk, igyekszünk tisztességesen, tőlünk telhetően a lehető legjobban felkészülni belőlük.

Pest vármegyéből még öt klub van versenyben a kupában
Pest vármegyéből még öt klub van versenyben a kupában

Várható, hogy magasabb lesz a nézőszám, mint egy „átlagos” bajnokin?
– Úgy gondolom, hogy igen, egyértelműen több nézőre számítunk hétvégén az előzetes visszajelzések alapján. Akikkel a meccs előtti napokban találkozunk a városban, jelezték, hogy kijönnek a mérkőzésre, számíthatunk rájuk, és az is igaz, hogy nagyobb médiafelületet kapott a dolog, meghívott vendégeink is lesznek, emellett nagyobb számban várhatók majd vendégszurkolók is.

Szeptember 14., szombat
Monor – Fehérvár, Balassi Bálint utcai stadion, 16:30.

A MOL Magyar Kupa 3. fordulójának valamennyi párosítása:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/0/29216/3.html

A Monor eddigi mérkőzéseinek részletes jegyzőkönyvei az idei kiríásban:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/0/29216/3/287304.html

Bajnoki szereplés és a további őszi program az NB III, Dél-Keleti csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/0/29652/8/289344.html

Címlapfotó: Hét forduló után csoportjában 5. helyen áll a bajnokságban a Monor (fotó: Monor SE)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!