– Mondhatni, Ön a klubhűség mintaképe. Egészen pontosan mióta is tartozik a ceglédberceli klubhoz?
– Egészen kisgyermekkorom óta az egyesület színeiben játszom, egy kisebb, kétéves kitérőt leszámítva, amikor 2004 és 2006 között Vasadon fociztam, azóta viszont csakis Ceglédbercelen játszom.
– Jelenleg milyen feladatokat lát el?
– Tavalyelőtt volt nálunk edzőváltás, ezt követően nekem szavaztak bizalmat. Akkor még játékosként is segítettem, idén azonban már, mint csapatvezető segítem a felnőtteket, emellett az egyesületben felmerülő egyéb feladatokat is ellátom.
– A tavalyi negyedik helyezés után egyértelműen a dobogós helyezés elérése a célkitűzésük a felnőtteknél?
– Már a múlt szezonban is szerettünk volna odaérni a két kiemelkedő együttes, a MozGo-Nagykőrös és a Sülysápi Gyerekfoci mögé, azonban a papírformának tűnő meccseken buktunk el fontos pontokat, amelyek nagyon hiányoztak a végelszámolásnál. Úgy gondolom, korábbi kizárásból, játékoshiányból, jóformán a nulláról újjáépülő csapattól az elért negyedik hely is szép eredmény volt. Nincs mese, ebben a szezonban már a dobogó legfelső fokát kell megcélozni.
– A tavalyi két éllovas MozGo-Nagykőrös és a Sülysáp „kiválásával” milyenek az erőviszonyok?
– A csoportunkat látva nagyon erős és szoros bajnokságra számítok, mindenki megpróbált erősíteni a nyáron. Nekünk is sikerült három új futballistát – Faragó Norbertet, Lehoczki Ádámot és Révész Zsombort – az egyesülethez csábítani, biztos vagyok benne, hogy rengeteg pluszt fognak hozzáadni az egyébként amúgy sem gyenge állomány teljesítményéhez. A velünk szomszédos Ceglédtől – számomra kissé meglepő módon – sokan igazoltak át a csoportunkban lévő Tápiószőlőshöz, őket emiatt mindenképpen az élmezőnybe várom. Más együttest nem tudnék kiemelni, hiszen annyira kiegyenlítettnek érzem az erőviszonyokat.
– Mennyire mély kerettel tudnak dolgozni?
– Jelenleg 25 fős kerettel tudok dolgozni, amiből hétvégenként nyilvánvalóan a maximális, 18 fővel tudunk kiállni. Rég nem fordult elő hasonló nálunk, hogy ilyen bő kerettel rendelkezzünk és ennyien megjelennek hétvégén is, de úgy gondolom, ez még ezen a szinten alapból is kifejezetten ritkának számít.
– Milyen hosszabb távú tervei vannak a klubnak az utánpótlást és a felnőtteket is szem előtt tartva?
– Idén sikerült elindítani az U19-es korosztályunkat, az ő versenyeztetésük mindenképpen a hosszú távú terveink között szerepel. Fiatal, stabil gárda építése és később a felnőttek közé történő beintegrálása az elsődleges célunk, lehetőleg jövőre már egy osztállyal feljebb. Távlatokban szeretnénk egy olyan közösséget is felépíteni, amely motiválni tudja Ceglédbercel község lakosait a sportra és ehhez képes lehetőséget biztosítani.
A Ceglédbercel eddig eredményei és az őszi program a Pest vármegyei IV. osztály, Délkeleti csoportjában:
https://adatbank.mlsz.hu/club/63/14/29708/3/290612.html
Címlapfotó: Ceglédbercelen a dobogó legfelső foka a cél (forrás: Wersitz Tamás)