Ezúttal – némileg rendhagyó módon – a két egyesület elnökét kérdeztük a nem mindennapi rangadó előéletéről és az esélyekről, amelyet nem mellesleg ugyancsak szombaton, 12:00 órakor megelőzi az U19-esek rangadója az I-II. osztály, D-csoportjának 5. fordulójában.
PETROFF MIKLÓS, a Pomáz-ICO elnöke: – Kitűnő a kapcsolat a két egyesület között, olyannyira, hogy első szóra hozzájárultunk ahhoz, hogy felcseréljük a pályaválasztói jogot, így szombaton mi leszünk a házigazdák. Egy ilyen rangadóra jellemzően a szokásoshoz képest lényegesen többen, háromszor-négyszer annyian jönnek ki, így mintegy négyszáz nézőre számítok holnap. A két csapat tagjai is jól ismerik egymást, jó a kapcsolat a játéksok között; Széll Tamással, Szalontai Bencével is jó barátságban vannak többek is, így a fiam, Márko is. Hogy mire számítok a mérkőzésen? Minimum döntetlenre, de akkor sem lesztek elkeseredve, ha végül mi nyerjük meg a mérkőzést. Amióta 2012-ben átvettük Pomázon a felnőtt futballt, azóta is játszott már jó néhány izgalmas rangadót szép számú közönség előtt a két együttes. Úgy néz ki, elkaptuk a fonalat az utóbbi hetekben, így jó most a hangulat, s ami nagy valószínűséggel a holnapi meccset is jellemezni fogja…

SÁROSI TIBOR, a Budakalász elnöke: – Nagy, városi rendezvénnyel, tófutással, a sporttelepünkön pedig dzsemborival, fesztiváljelleggel készültünk volna a hétvégi rangadóra, de sajnos az időjárás abszolút nem volt kegyes hozzánk, sajnos az esőzés miatt a pályánk víz alá került. Sok munkát fektettünk az előkészületekbe, de ez most füstbe – vagy inkább vízbe – ment. Most már mindegy, majd tavasszal bepótoljuk, ami most elmaradt. A bajnokságban sajnos hetek óta nem vagyunk jó passzban, ezért bevallom, tartok a mérkőzéstől. A napokban volt is egy edzés helyetti beszélgetés a srácokkal, sajnos sok a fegyelmezetlenség, négy meccsen hat tizenegyest kaptunk, ezek egész egyszerűen nem férnek bele. Nagy múltú párharcról van szó Budakalász és a Pomáz esetében, amikor még gyerekként itt futballoztam – ami pedig nem tegnap volt – már akkor is komoly rangadónak számított. Legutóbb még évekkel ezelőtt, a másodosztályban találkozott egymással a két csapat, nem tagadom, nagyon vártuk már, hogy a Pomáz is feljusson az I. osztályba, hogy legyen újra egy olyan mérkőzés errefelé, ami mindkét félnek jó, ami megmozgatja, összehozza és érdekli az embereket. Annak idején gyakran lovasszekéren mentek a játékosok a meccsekre, jómagam tizenhatodik éve vagyok az egyesület elnöke, vettem már részt pár jó hangulatú, izgalmas Budakalász – Pomáz összecsapáson, de balhéra nem emlékszem. A két szurkolótábor persze, ahogy az ilyenkor lenni szokott, már nagyon készül, ilyenkor sokan kijönnek olyanok is, akik nem nagyon járnak labdarúgó-mérkőzésekre, és az idősebbek közül is, akik tudnak, ugyancsak kilátogatnak és megnézik az utódokat. A két klub U19-es csapatai is holnap, 12:00 órától szintén Pomázon lépnek majd pályára.

A kupában a ’Kalász volt a jobb
A két együttes szeptember 3-án, a Pest Vármegyei Kupa 2. fordulójában találkozott egymással legutóbb, akkor a nyáron átigazolt Tóth Marcell két és a korábban Pomázon is megforduló Dollinger Gyula egy góljával a Budakalász magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott a bajnokságot rosszul kezdő pomáziakkal szemben. Azóta azonban megfordulni látszik a széljárás, hiszen a szombati házigazda, a tabellán 4. Pomáz az utóbbi három meccsét egyaránt megnyerte, ezzel szemben a 13. helyen álló Budakalász az elmúlt négyet rendre elveszítette.
A Pest Vármegyei Kupa 2. fordulójában lejátszott Budakalász – Pomáz-ICO (3–0) mérkőzés részletes jegyzőkönyve:
https://adatbank.mlsz.hu/match/63/14/29413/2/2003547.html
Címlapfotó: Öt év után újra egy osztályban a két szomszédvár (forrás: Sportszelet Online-illusztráció)