VESZELI JÁNOS, a Szigetbecse edzője: – Az előző szezonban sikerült szinte teljes egészében felfrissíteni és megerősíteni a játékoskeretet, a lényegesen jobb eredmények és a jó szereplés nagyban volt köszönhető a korábbi Ráckeve II. megszűnésének, ahonnét sokan jöttek át Szigetbecsére futballozni, velük egyértelműen előbbre léptünk és erősebbek lettünk. Az idei szezonra vonatkozóan a célunk mindenféleképpen a bajnokság megnyerése, minimális elvárásként az első háromban szeretnénk végezni. Igazából már az előző szezonban sem sokon múlt ennek elérése, de akkor az utolsó előtti fordulóban, a Szigethalom elleni döntetlenre végződött rangadón véleményem szerint a játékvezető elvette az egyik gólunkat, pedig, ha az a meccs megvan, érmesek lehettük volna. Mostanra persze ez már történelem. A jelenlegi mezőny és emiatt a bajnokság színvonala, úgy érzem, lényegesen gyengébb, hiszen a korábbi élcsapatok közül a jó erőkből álló Csévharaszt másik csoportban szerepel, míg a Táborfalva és a Szigethalom feljutottak a harmadosztályba. Harmadik éve dolgozom Szigetbecsén, azóta folyamatosan javultak az eredményeink, sikerült a csoportunkban élcsapattá válnunk a korábbi sokkal gyengébben sikerült szezonok után. Bízom benne, hogy a Délegyháza ellen is sikerül majd folytatnunk az eddigi jó sorozatunkat. A hétvégi rangadón a középpályánk motorja, Tóth Ferenc sérülés miatt biztosan hiányozni fog, az ő pótlását hellyel-közzel megtaláltuk Lerner Balázs személyében, a keretünk egyébként 25 főből áll, ami ezen szinten kifejezetten jónak számít. A rangadó miatt vasárnap a szokásoshoz képest több nézőre számítunk, mivel a két dömsödi csapat a hétvégén nem, a Ráckeve pedig szombaton lép pályára, így valószínűleg a két településről is jóval többen jönnek majd át hozzánk szurkolni.

FITZ ÖDÖN, a Délegyháza edzője: – Elég jól szerepelünk ebben a bajnokságban, harmadik éve dolgozom a csapattal, azóta eljutottunk oda, hogy stabil teljesítményt nyújtva, fokozatosan lépegetve fejlődik az együttes, hogy hosszabb távon is ütőképesek legyünk. A rutinos Berta József gólerőssége rengeteget számít a csapat eredményessége szempontjából és annak is nagyon örülök, hogy Inotai Attilát is vissza tudtuk csalogatni hozzánk, ő a mai napig remek labdarúgónk számít. A mostani mezőny szűkebb, mint az előző szezonban volt, emiatt lényegesen kevesebb a hibázási lehetőség is, de nem gondolom, hogy a színvonalát tekintve gyengébb volna, hiszen az újonnan belépőkkel, mint például a Taksony II. és a második csapatok, sok fiatal játékos kap lehetőséget, ráadásul legutóbbi ellenfelünkről, a Kakucsról sem szabad lemondani a végelszámoláskor. A bajnokság elején, a 3. fordulóban, Peregen sajnos elbuktunk, nagyon fájó vereség ez azóta is számomra, úgy gondolom, azon a találkozón a játékvezetők is belenyúltak kissé a végkimenetelbe. Gyakorlatilag komplett kerettel utazhatunk Szigetbecsére, sajnos Németh Attila és Daruka Dominik ugyan sérült, de a többiek harcra készek. Maximalistának tartom magam, akinek csakis a győzelem az elfogadható, most is ennek szellemében fogunk pályára lépni. Alapvetően könnyű és nehéz helyzetben is vagyok egyszerre, hiszen 30 fős a keretünk, ezért sokszor okoz gondot, kiket jelöljek az éppen aktuális mérkőzésen a csapatba.

A Pest vármegyei IV. osztály, Déli csoport hétvégi, 10. fordulójának részletes programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29707/10.html
Címlapfotó: A vasárnapi rangadó végeredménye az őszi elsőséget is nagyban befolyásolhatja (forrás: Sportszelet Online-illusztráció)