Ma Emőke névnapja van
Sportszelet jelenlegi logója.
Perbálon és Örkényben új vezetőedző irányít

Rajt előtti átigazolási körkép az I. osztályban

Február 22-én és 23-án teljes fordulóval folytatódik a Pest vármegyei I. osztály tavaszi idénye, ami persze két, tavaly őszről mostanra halasztott 14. fordulós találkozóval (Perbál – CSO-KI 2–1; Örkény – Diósdi Sasfiókák 0–4) az elmúlt hétvégén lényegében el is kezdődött, mi több, a Pest Vármegyei Kupa idei első körében négyen (Dunakeszi, Gödöllő, Pilis, Vecsés) már érdekeltek voltak és valamennyien kivívták a következő fordulóba jutást. Ami pedig a télen történt legfontosabb változásokat illeti, két helyen: Örkényben és Perbálon egyaránt új szakvezető irányít, előbbi klubnál a Bánkra távozott Nagy Tibort a korábban a Dabas-Gyónnál dolgozó Sziráki Mihály, utóbbinál pedig a továbbiakban a Dunakanyar-Szentendre elnökeként dolgozó Somogyi Tibort a Dorogról érkezett Vígh Ádám váltotta a kispadon, aki győztes mérkőzésen mutatkozott be új csapata kispadján. A Sportszelet Online hamarosan a két új szakvezetőt bemutató írással jelentkezik majd. Ami pedig a február 14-én lezárult átigazolási időszakot illeti, nagy általánosságban elmondható, hogy többségükben visszafogottan kezelték az osztály csapatai, bár a közvetlen alsóházba tartozók, azaz a kiesés elől menekülők közül a Diósdi Sasfiókák, a Nagykáta-Ulviczky Kft. és az Örkény is, amit tudott, megtett a játékoskeret megerősítése érdekében. A Perbál a Dorogról érkezett Kovács Olivér személyében korábbi élvonalbeli labdarúgót igazolt, aki 2010 és 2013 között a Kaposvári Rákóczival szerepelt az NB I-ben.

Budakalászi MSE
Érkezett:
Pályi Benedek (Fővárosi Vízművek), Pap Lajos (Újpesti Haladás).
Távozott:

Bugyi-OBO SE
Érkezett:
Sós Brúnó (1908 Szentlőrinci AC), Koppermann Robin (Rákospalotai EAC).
Távozott: Nagy-Jáger Dávid (Ternitz, Ausztria), Kulcsár Roland (Tököl).

Ceglédi Vasutas SE
Érkezett: Jakab Richárd (Törtel).
Távozott: G. Biró Gergő (Mattighofen, Ausztria).

CSO-KI Sport
Érkezett:
Kókai Bence (METON FC-Dabas), Török Noel (Vác), Kósa Marcell (Veszprém).
Távozott: Davcsó Bálint (Püspökszilágy).

Diósdi Sasfiókák
Érkezett:
Kovács Erik (Budaörs U19), Horváth Benett (Ercsi Kinizsi), Tóth István (Ludovika), Benkő Márk (Martonvásár), Banó László (Tempó Ferencváros).
Távozott: Szmutkó Árpád (Rákóczifalva), Pillár-Bán Zsombor (???).

Az Ercsi Kinizsit télen elhagyó Horváth Benett a hétvégi három góljával „bekezdett” Diósdon
Az Ercsi Kinizsit télen elhagyó Horváth Benett a hétvégi három góljával „bekezdett” Diósdon

FÉMALK-Dunavarsány
Érkezett:
Borsos Gábor (Raiding Ausztria).
Távozott: Albert Ádám (befejezte a pályafutását), Kincses Kristóf (???).

Gödöllői SK
Érkezett:
Cs. Nagy Márton (Majos), Balogh Bálint (Rákospalotai EAC), Gál Barnabás (Testnevelési Egyetem).
Távozott: Dóra Gergely (Diósjenő), Reznek Donát (befejezte a pályafutását).

Nagykáta-Ulviczky Kft.
Érkezett:
Ivánfy Márk (Aranyszarvas), Bodor Tamás (Héhalom), Lengyel János (Tápióság), Dedics Bence (Tápiószecső), Horváth Attila (Tápiószele).
Távozott:

Örkényi SE
Érkezett:
Szemán Lajos (Alsónémedi), Baranyi Fábián Sándor, Kucsák Richárd, Nagy Richárd (valamennyien Dabas-Gyón), Kecskés Márk (Inárcs), Galiano Szuromi David José (XV. ker. Issimo), Kovács Tamás (Hernád), Bukovszki Máté, Molnár Zoltán (METON FC-Dabas), Kis Benedek Ádám (Soroksár), Varga Attila (Újhartyán).
Távozott: Bencze Botond, Deli Márió, Oláh Dániel, Tar László (valamennyien Bánk-Dalnoki).

Új edző és csapatnyi új labdarúgó érkezett Örkénybe
Új edző és csapatnyi új labdarúgó érkezett Örkénybe

Perbál SC
Érkezett:
Kovács Olivér (Dorog), Nicolas Augustin Martinez (Kelen), Brkic Denis (Mannersdorf).
Távozott: Karcag Noel (Pomáz), Ludvig Bende (Pilisvörösvár).

Pilisi LK
Érkezett:
Kuchta Benedek (METON-FC Dabas), Seregy Tamás (Rákospalotai EAC).
Távozott: Hegedűs Tamás (???), Kanyó Dániel (Testnevelési Egyetem).

Pomáz-ICO SE
Érkezett:
Karcag Noel (Perbál).
Távozott: Pap Krisztián (Pilisvörösvár), Sztojka János (Szigetgyöngye).

Vác VLSE
Érkezett:
Holdas János (Berkenye), Marosi László, Monostori Albert (mindketten Szendehely), Kovács Balázs (Vác-Deákvár).
Távozott: Balogh Dániel (Berkenye), Török Noel (CSO-KI), Vén Botond (Dunakeszi).

Az NB I-et is megjárt Kovács Olivér Dorogról igazolt át Perbálra
Az NB I-et is megjárt Kovács Olivér Dorogról igazolt át Perbálra

Vecsési FC
Érkezett:
Zsigmond Benedek (Komárom), Lezsák Lázár (Loipersbach, Ausztria), Kerékgyártó Csaba (Testnevelési Egyetem), Mukai Yukumo (Újpest utánpótlás).
Távozott: Hollauer Balázs (Mészöly Focisuli), Králik Balázs (Rákosmente), Majzik Adrián (befejezte a pályafutását).

Viadukt SE-Biatorbágy
Érkezett:
Sopronyi Dániel (Felsőpakony).
Távozott: Varga Dániel (Szombathelyi Haladás).

VS Dunakeszi
Érkezett:
Nádasi Olivér (Egészség Sportegyesület), Herrich Krisztián (FC Hatvan), Pajti Bence (Kelen), Vén Botond (Vác).
Távozott:

A Pest vármegyei I. osztály hétvégi, 16. fordulójának részletes programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29409/16.html

Címlapfotó: Perbálon és Örkényben új vezetőedző irányít (forrás: Sportszelet Online-illusztráció)

Megosztás:

Friss hírek

Támogatás

Legyen részese ennek az egyedülálló sport újságnak és támogassa munkánkat!
Legfrissebb hírek
Hasonló hírek

Heti összefoglaló

Szeretne naprakész lenni a hét eseményeivel? Iratkozzon fel heti összefoglaló emailre!